99 találat a(z) átlagkereset cimkére

Cikk

Múlt év decemberében 9,7 százalékkal volt több a teljes munkaidőben alkalmazásban állók bruttó és kedvezmények nélkül számolt nettó átlagkeresete az egy évvel korábbihoz képest. Az átlagos bruttó kereset 492 800, közfoglalkoztatottak nélkül számolva 504 700 forint, a nettó 327 700 forint volt – közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).

Cikk

2021 novemberében a teljes munkaidőben alkalmazásban állók bruttó átlagkeresete 482 400, a kedvezmények nélkül számolt nettó átlagkereset 320 800 forint volt, mindkettő 10,1 százalékkal magasabb, mint egy évvel korábban. A bruttó keresetek a vállalkozások körében 8,8, a költségvetésben – az egyes előmeneteli rendszerek ütemezett béremeléseivel összefüggésben – ezt meghaladóan, 11,1 százalékkal nőttek. 2021. január–novemberben a bruttó átlagkereset 433 800, a nettó átlagkereset 288 500 forintot ért el, mindkettő 8,6 százalékkal emelkedett az előző év azonos időszakához képest, olvasható a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) gyorstájékoztatójában.

Cikk

A korábbi évekhez hasonlóan, az idei év végén is sokan teszik fel a kérdést, hogy ugyan már decemberben is rendelkeznek a nyugdíjazáshoz szükséges jogosultsági feltételekkel, azonban mikortól vegyék igénybe az öregségi nyugdíjat. Még az idei évben induló, vagy a jövő évi nyugdíj-megállapítás eredményez magasabb összegű kezdő nyugdíjat számukra?

Cikk

Áprilisban 440 ezer 600 forint volt a teljes munkaidőben alkalmazásban állók bruttó átlagkeresete, a kedvezmények nélkül számolt nettó átlagkereset pedig 293 ezer forint volt, mindkettő 10,1 százalékkal magasabb, mint egy évvel korábban – közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).

Cikk

A nyugdíjrendszerrel kapcsolatban nagyon sok tévhit kering, és csak kevesen tudnák leírni a számítási mód pontos menetét. Pedig az időskori jövedelmünk nagy mértékben meghatározza az életminőségünket, ezért fontos némileg tisztában lenni a kérdéssel. A bankmonitor.hu elemzésében megmutatja, hogyan lehet megbecsülni a várható állami nyugdíjat, és milyen módszerek léteznek az időskori jövedelem feltornászására.

Cikk

Szeptemberben a bruttó átlagkereset 392 ezer 300 forint volt, 8,8 százalékkal magasabb, mint egy évvel korábban, január-szeptemberben a bruttó átlagkereset 395 ezer forint, a kedvezmények nélkül számolt nettó átlagkereset 262 ezer 700 forintot ért el, mindkettő 9,8 százalékkal nőtt az előző év azonos időszakához képest – közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).

Cikk

Augusztusban a bruttó átlagkereset 391 600 forint volt, 9,1 százalékkal magasabb, mint egy évvel korábban, az év első nyolc hónapjában pedig 395 400 forintot tett ki, míg a kedvezmények nélkül számolt nettó átlagkereset 262 ezer 900 forintot, mindkettő 9,9 százalékkal nőtt az előző év azonos időszakához képest – közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).

Cikk

2020. júniusban a bruttó átlagkereset 421 700 forint volt, 15,6 százalékkal magasabb, mint egy évvel korábban. A kiugró növekedés jelentős részben az egészségügyi dolgozóknak kiosztott 500 000 forintos egyszeri rendkívüli juttatással volt összefüggésben, olvasható a Központi Statisztikai Hivatal gyorstájékoztatójában.

Cikk

A nyugdíjszámítás összetett, többlépcsős folyamat. Ennek megfelelően a keresőtevékenységet folytató, nyugdíjkorhatár előtt állók nehezen tudják eldönteni, hogy mikor járnának jobban, ha kérik a nyugdíjkorhatár elérésekor a nyugellátás megállapítását és tovább dolgoznak, vagy a nyugdíj megállapításának kérése nélkül folytatják tovább keresőtevékenységüket.

Cikk

Januárban a nemzetgazdasági szintű bruttó átlagkereset 375 ezer 200 forint volt, 9,2 százalékkal több az egy évvel korábbinál, a közfoglalkoztatottak nélkül számolva 385 ezer 300 forint volt, 8,8 százalékkal nőtt – közölte ma a Központi Statisztikai Hivatal (KSH). A keresetek emelkedésének üteme tavaly április óta először volt egyszámjegyű.

Cikk

Nem kevesen szembesülnek azzal a helyzettel, hogy a nyugdíjjogosultságot közvetlenül megelőző néhány éves periódusban változásra kényszerülnek: az eddigi átlag feletti jövedelemmel járó állásuk megszűnik, és vállalkozásba kell kezdeniük, vagy jóval alacsonyabb díjazással járó (esetleg részmunkaidős) munkaviszonyban kell elhelyezkedniük. Ebben az esetben indokoltan vetődik fel a kérdés, hogy mindez miként érinti a várható nyugellátás összegét.

{{ item.ArticleTitle }}

{{ item.ArticleLead }}

További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Ingatlan-bérbeadás, a felújítás lelakása

Lepsényi Mária

adószakértő

Ajándékba kapott ingó dolog értékesítése

Lepsényi Mária

adószakértő

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2026 augusztus
H K Sze Cs P Sz V
27 28 29 30 31 1 2
3 4 5 6 7 8 9
10 11 12 13 14 15 16
17 18 19 20 21 22 23
24 25 26 27 28 29 30
31 1 2 3 4 5 6

Együttműködő partnereink