hourglass_empty Ez a cikk több mint 30 napja íródott, ezért előfordulhat, hogy a benne lévő információk már nem aktuálisak! Témába vágó friss cikkekért használja a keresőt

Gyakori hibák az szja-bevallásban

  • adozona.hu
2

2015. március 9-éig mintegy 600 ezer adózó nyújtotta be a 1453 számú személyijövedelemadó-bevallását és több mint 9 ezer adózó élt az adónyilatkozat lehetőségével – írja közleményében a NAV. Az adóhatóság felhívja a figyelmet az adózók által elkövetett leggyakoribb hibákra.

A beérkezett bevallások 90 százalékát feldolgozták, a fennmaradó 10 százalék javítás alatt áll. A bevallások felülvizsgálata során – a hiba jellegétől függően – számos esetben az adózó jelenléte nélkül megtörtént a javítás. Az első két hónap tapasztalatai alapján a beérkezett bevallások közel 2 százaléka tartalmaz olyan hibát, amelyre tekintettel szükségessé vált a magánszemély kiértesítése annak érdekében, hogy adózói közreműködéssel mielőbb kijavítsák a bevallásokat.

Az eddigi tapasztalatok szerint az szja-bevallások kitöltésénél a következő, jellemző hibákat követik el a magánszemélyek:

  • a visszaigényelhető adót, vagy rendelkező nyilatkozatot tartalmazó bevallás esetén nincs kitöltve sem a bankszámlaszám, sem az utalási cím mező;
  • az 55. sorban nem tüntetik fel a kifizető által levont adóelőleget;
  • kifizető által levont adóelőleg (55.) sor helyett az adózó által befizetett (64.) sort töltik ki;
  • nem, vagy nem megfelelően töltik ki az adózók az eltartottakra vonatkozó 1453-03-as lapot;
  • nem jól számolják ki az adózók a családi kedvezmény keretösszegét (1453-A lap 19. sor);
  • a 2014-ben megszületett gyermek esetén a várandósságról szóló nyilatkozatot nem töltik ki;
  • az adószámot nem tüntetik fel a bevalláson (adószámos magánszemélyek esetén is kötelező kitölteni),
  • üres bevallás benyújtása (tipikusan a 1453ADÓNYILATKOZAT jelű nyomtatványnál);
  • a kiegészítő tevékenységet folytató egyéni vállalkozók járulékokról szóló 1453-14-es mellékletet nem töltik ki, vagy arról hiányzik a TAJ-szám;
  • a vállalkozói mellékletek hiánya (jellemzően a tevékenységüket év közben megszüntető egyéni vállalkozók esetén);
  • a rendelkező nyilatkozatok esetében a kedvezmény összege helyett a kedvezmény alapjának feltüntetése, továbbá a saját számlaszám szerepeltetése az önkéntes kölcsönös biztosító pénztár bankszámlaszáma helyett, illetve a kedvezmény korlátjának figyelmen kívül hagyása (1453-01-es és 1453-02-es lap);
  • a lakáscélú hiteltörlesztés kedvezményének érvényesítéséhez a 1453-01-es mellékletet nem nyújtják be;
  • a különadózó jövedelmeket nem vezetik át a 1453-C lapra,
  • a helyesbítés, önellenőrzés téves jelölése a főlapon;
  • a bevallást aláírás nélkül nyújtják be az adózók.

A NAV javasolja, hogy az interneten elérhető Általános Nyomtatványkitöltő (ÁNYK) program segítségével töltsék ki az adózók a bevallásukat. A kitöltést támogató program ugyanis segít abban, hogy a használat során a lehető legkevesebb hibával töltsék ki a bevallást, és bizonyos adatokat elegendő csak egyszer kitölteni, a továbbiakban a program „önállóan” számol. Amennyiben az ellenőrzés során piros színnel jelölt hibajel jelenik meg, a bevallásnak tartalmi hibája van, amelyet az adózónak kell javítania. A sárga színnel jelölt figyelmeztetések összefüggésekre hívják fel a figyelmet, ettől a bevallás még beküldhető, azonban célszerű alaposan megvizsgálni annak tartalmát. A kék hiba azonban olyan súlyos hiba, amellyel a bevallást nem fogadja el a NAV.

A 1453 számú bevalláshoz szükséges programok a www.nav.gov.hu honlapon, a „Kiemelt témák” között található „SZJA”feliratra kattintva is letölthetőek.

Hozzon ki többet az Adózónából!
Előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink teljes terjedelmükben olvashatják cikkeinket, emellett többek között elérik a Kérdések és Válaszok archívum valamennyi válaszát, és kérdezhetnek szakértőinktől is.

Hozzászólások (2)
adózóna.hu

Kedves Olvasónk!
Kérjük, hogy kérdését az oldal "Kérdések és válaszok" menüjében tegye fel!

Köszönjük. Az Adózóna csapata

Bores Lászlóné

Végelszámoláskor a pénztárban lévő pénzt vissza lehet-e fizetni a
tulajdonosoknak a befizetett jegyzett tőke arányában adómentesen, ha a jegyzett tőke
4.000.000,-Ft, az eredménytartalék -2.609.628,-Ft és a pénztár 1.292.226,-Ft.

Válaszukat előre is köszönöm.

Új hozzászólás

Kérjük, hogy szakértőinknek szóló kérdését ne kommentben tegye fel! Használja helyette a kérdés-válasz funkciót, kérdésében hivatkozzon az érintett írásra, lehetőleg annak URL-jét is megadva. A választ csak így tudjuk garantálni. Köszönjük!
Az Adózóna moderálási alapelveit ITT találja.




További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Növénybiztosítás díjbekérő, számla?

Nagy Norbert

adószakértő

Autóbérlés 3. országbelinek

Bunna Erika

adótanácsadó

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2024 április
H K Sze Cs P Sz V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 1 2 3 4 5

Együttműködő partnereink