hourglass_empty Ez a cikk több mint 30 napja íródott, ezért előfordulhat, hogy a benne lévő információk már nem aktuálisak! Témába vágó friss cikkekért használja a keresőt

Kismamák munkajogi védelme: merre tovább?

  • adozona.hu

A kisgyerekesek munkajogi kedvezményei eddig tabunak számítottak; noha az is belátható, ha túl kemények a védelmi szabályok, akkor a munkáltatók nem szívesen foglalkoztatnak fiatal nőket. A hvg.hu utánajárt, mi késztette arra a Nemzetgazdasági Minisztériumot, hogy kivegye a gyerekes nők védelmét az új Munka törvénykönyvének tervezetéből.

Múlt péntek óta találgatják a szakszervezetek, munkavállalók, sőt még fideszes politikusok is, hogy ki és mi alapján készítette az új Munka törvénykönyvének (Mtk.) tervezetét - írja a hvg.hu. Az ugyanis teljesen szembemegy azzal, amit Orbán Viktor és kormánya eddig mondott – legalábbis különös megvilágításba helyezi a család fontosságáról, a kismamák védelméről szóló fogadkozásokat és azt a dicséretes törekvést, hogy minél több nő vállaljon gyereket, de a szülés után térjenek vissza a munka világába.

A tervezet ugyanis elvenné a várandósok és a kismamák védettségét. Az eddigi szabályozás szerint csak rendkívüli esetekben lehetett a szülési szabadság, gyes, illetve gyed alatt felmondani a nőknek, rendes felmondással pedig csak a munkába visszatérésük után 30 nappal kezdődhetett a felmondási idő.

Az tény - írja a lap -, hogy az Orbán-kormány az első, amelyik hozzá mer nyúlni a tabunak tekintett védelmi szabályokhoz, amelyek ha túl erősek, akkor visszacsaphatnak a munkavállalóra. Ha túlságosan erős védelmet kapnak a gyerekesek, az kontraproduktív, mert a munkáltató óvakodni fog a nők foglalkoztatásától. A másik oldalról nézve viszont, ha a nőknek attól kell félniük, hogy a főnökük kirúgja őket, mert gyereket vállalnak és emiatt évekre kiesnek a munkából, akkor nem mernek családot alapítani, ami viszont demográfiai katasztrófához vezethet.

A cikk folytatását olvassa el a hvg.hu-n!

Hozzon ki többet az Adózónából!
Előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink teljes terjedelmükben olvashatják cikkeinket, emellett többek között elérik a Kérdések és Válaszok archívum valamennyi válaszát, és kérdezhetnek szakértőinktől is.

Előfizetési csomagajánlataink:


További hasznos adózási információk

hirdetés
NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!

Kérdések és válaszok

Őstermelő, termőföld eladása

Szarvas Imréné

könyvvizsgáló, adószakértő, könyvelő

Őstermelő eszköztámogatása

Szarvas Imréné

könyvvizsgáló, adószakértő, könyvelő

Kivás cég osztalékfizetése ingatlanban

Szipszer Tamás

adószakértő

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2020 október
H K Sze Cs P Sz V
28 29 30 1 2 3 4
5 6 7 8 9 10 11
12 13 14 15 16 17 18
19 20 21 22 23 24 25
26 27 28 29 30 31 1
hirdetés

exit_to_app Ön korábban már belépett a HVG csoport egyik weboldalán. Ha szeretne ezen az oldalon is bejelentkezni, ezen a linken egy kattintással megteheti.

close