6 találat a(z) kisgyermekes munkavállalók cimkére

Cikk

Az állami bölcsődei hely kevés, a magán- és családi bölcsődéket pedig sokan nem engedhetik meg maguknak. Ilyen körülmények között nehéz visszatérnie a szülőnek a munkaerőpiacra, akkor is, ha visszavárja a régi munkáltatója. A GINOP-5.3.11-18 – Kisgyermeket nevelők munkaerőpiaci visszatérésének támogatása című pályázat erre a problémára kíván segítséget nyújtani.

Cikk

A munkaviszonyban álló szülők egy része a gyermek születését követően több évig otthon marad, míg másik részük pár hónap elteltével visszamegy dolgozni. Cikkünkben részletesen ismertetjük, hogy a – gyermek gondozása céljából kivett szülési, fizetés nélküli szabadság ideje alatt – gyermekét otthon gondozó, valamint a gyermek születését követően munkába álló munkavállalókra milyen társadalombiztosítási és munkajogi szabályok vonatkoznak.

Kérdés

Tisztelt Szakértő! 2015. 08. 01. nappal már annak a munkavállalónak is jár a költségtérítés, akinek óvodai vagy bölcsődei ellátást igénybe vevő gyermeke van. A kormányrendelet a kilométerenként 9 forint térítésre tér ki. Az szeretném tudni, hogy jegyek térítésére ez nem vonatkozik? A másik kérdésem: mivel kötelező a munkáltatónak a kormányrendelet szerinti juttatás adni, kinek kell ezt kezdeményezni? Ha a munkavállaló nem nyilatkozik arról, hogy megfelel a feltételeknek, a munkáltató nem tudhatja, hogy van ilyen kötelezettsége. Ebben az esetben nem vonható felelősségre a munkáltató? Tehát a munkavállalónak kell nyilatkoznia, és ekkor kötelező a munkáltatónak adni? Az érdekelne, hogy kinek kell az első lépéseket megtenni: a munkavállalónak vagy a munkáltatónak? Köszönettel: P. Miklós

Cikk

A kisgyerekesek munkajogi kedvezményei eddig tabunak számítottak; noha az is belátható, ha túl kemények a védelmi szabályok, akkor a munkáltatók nem szívesen foglalkoztatnak fiatal nőket. A hvg.hu utánajárt, mi késztette arra a Nemzetgazdasági Minisztériumot, hogy kivegye a gyerekes nők védelmét az új Munka törvénykönyvének tervezetéből.

{{ item.ArticleTitle }}

{{ item.ArticleLead }}

További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

100 százalék engedmény

Gyüre Ferenc

adótanácsadó, okleveles könyvvizsgáló

Társasházak kettős könyvelése

Gyüre Ferenc

adótanácsadó, okleveles könyvvizsgáló

Elhatárolás fejlesztés esetén

Gyüre Ferenc

adótanácsadó, okleveles könyvvizsgáló

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2026 január
H K Sze Cs P Sz V
29 30 31 1 2 3 4
5 6 7 8 9 10 11
12 13 14 15 16 17 18
19 20 21 22 23 24 25
26 27 28 29 30 31 1

Együttműködő partnereink