hourglass_empty Ez a cikk több mint 30 napja íródott, ezért előfordulhat, hogy a benne lévő információk már nem aktuálisak! Témába vágó friss cikkekért használja a keresőt

Adójavaslatok: 3 milliós határ, 3 százalékos felajánlás, levonható hipa

  • MTI

Az SZDSZ által javasolt adó- és járulékintézkedések - a kormány által beterjesztettekkel együtt - több mint 400 milliárd forinttal javítanák az adófizetők és a vállalkozók versenyképességét - mondta Kóka János frakcióvezető a párt parlamenti képviselőcsoportjának és ügyvivő testületének közös csütörtöki budapesti ülése után.

 

A politikus leszögezte, hogy javaslataik kapcsolódnak a takarékos állami gazdálkodásról szóló törvényjavaslathoz, ami több mint 300 milliárd forintos költségvetési visszafogást tervez. Hozzátette: az úgynevezett költségvetési plafontörvény talán a legfontosabb biztonsági eszköz a nemzetközi pénzpiaci krízis elleni védekezésben. Miután az MSZP a házbizottság csütörtöki ülésén nem szavazta meg a javaslat házszabálytól eltéréssel tárgyalását, hétfőn újra kezdeményezik a házszabálytól eltéréssel, sürgősséggel való tárgyalást - mondta Kóka János.

Az SZDSZ terveit ismertetve közölte, hogy a 18 százalékos személyi jövedelemadó sávhatárát 1,7 millió forintról 3 millióra emelnék. Javasolják, hogy a helyi iparűzési adó összege továbbra is levonható legyen a társasági adóalapból. Hozzátette: az SZDSZ azt szeretné, ha a kormány által javasolt járulékcsökkentés nem csak a minimálbér kétszeresére, hanem a teljes jövedelemre vonatkozna. Elmondta, hogy a szabad demokraták összevonnák a kisadókat, megszüntetnék a 4 százalékos szolidaritási adót, a személyi jövedelemadó kétszer 1 százaléka helyett ezentúl 3 százalékát lehetne felajánlani az egyházaknak és a civil szervezeteknek.

Kóka János közölte, hogy az ügyvivő testület és a frakció ülésén megtárgyalták azt a helyzetet, amely a nemzetközi pénzpiaci krízisen keresztül egyfajta reálgazdasági válságba torkolló gazdasági környezetet alakított ki. Arról beszéltek, ebben a környezetben hogyan tudnak úgy politizálni, hogy az a versenyképességet javítsa, és nagyobb biztonságot teremtsen mindenki számára.

Kiemelte, hogy az állampapírpiaci hozamok emelkednek, és ez ahhoz vezethet, hogy az államadósság finanszírozása is drágul. Elmondta: a magyar költségvetési javaslat 3 százalék körüli növekedéssel számol, míg a nemzetközi elemzők 1 százalék körülivel. A liberálisok véleménye szerint a különbség elég ahhoz, hogy alapjaiban kelljen újraszámolni a büdzsé és az adótörvények fő számait.

Kitért rá, hogy a finanszírozási krízis az exportpiacra és a fizetési mérlegre is negatív hatással lehet. Mint mondta, az elemzők szerint a válság a pazarló államokat sújtja leginkább, és ez azt mutatja, hogy a korábbinál is nagyobb szükség van a költségvetési plafonra. Leszögezte, hogy a plafontörvényt az SZDSZ frakciója és ügyvivő testülete egyhangúlag támogatja, az ezzel kapcsolatos időhúzó próbálkozások komoly gazdasági károkat okoznak. Kiemelte azt is, hogy a költségvetési plafontörvény végszavazására az adótörvények vitája előtt kell hogy sor kerüljön, mert csak így tudják érdemben befolyásolni ezt, illetve a büdzsének a sarokszámait.

Kóka János megjegyezte: stabil parlamenti többségen alapuló költségvetésre volna szükség, nem pedig olyanra, amelyet a kormány mindenféle alkuk árán, egy-két szavazattal billent át az elfogadhatóság határán.

A sajtótájékoztatón szintén részt vevő Fodor Gábor pártelnök is arról beszélt, hogy a világgazdasági válság eléri Magyarországot is, ezért a politikai erőknek mindent meg kell tenniük azért, hogy megvédjék ennek következményeitől az itt élőket. A szabad demokraták elvárják, hogy a kormány már az idén csökkentse a költségvetés kiadásait és az idei hiánycélt a 3 százalékhoz közelítse.

A költségvetési plafon kapcsán elengedhetetlennek nevezte, hogy a büdzsé kiadásai ne nőjenek egy meghatározott mértéken túl. Hozzátette, hogy a bevételi többletek egy részét hiánycsökkentésre, a többit pedig a gazdasági versenyképesség növelésére kell fordítani. Ez utóbbinál elsősorban adócsökkentésre gondolnak, de elképzeléseiket hozzá fogják igazítani a kialakult helyzethez.
Hozzon ki többet az Adózónából!
Előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink teljes terjedelmükben olvashatják cikkeinket, emellett többek között elérik a Kérdések és Válaszok archívum valamennyi válaszát, és kérdezhetnek szakértőinktől is.

További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Műtéti költség adózása munkaviszonyban

Nagy Norbert

adószakértő

Részmunkaidőre váltás

dr. Hajdu-Dudás Mária

ügyvéd

Cégautóval kapcsolatos áfalevonás.

Nagy Norbert

adószakértő

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2024 április
H K Sze Cs P Sz V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 1 2 3 4 5

Együttműködő partnereink