hourglass_empty Ez a cikk több mint 30 napja íródott, ezért előfordulhat, hogy a benne lévő információk már nem aktuálisak! Témába vágó friss cikkekért használja a keresőt

Kovács László reméli, hogy a banktitok néhány éven belül megszűnik az EU-ban

  • MTI

Az Európai Unió adó- és vámügyi biztosa bízik abban, hogy a külföldi bankokban tartott betétek forrásadójának beütemezett emelkedésével néhány éven belül megszűnhet a banktitok az EU összes tagországában.

Kovács László osztrák lapoknak adott – a Die Presse és a Der Standard pénteki számában megjelent – nyilatkozatában elmondta azt is, hogy a német-liechtensteini adókonfliktus hatására korábban, az év vége helyett már most májusban a bizottság elé tárja azt a szakértői jelentést, amely az új kamatadó-irányelvet taglalja, beleértve azt is, hogyan lehetne hatékonyabban felvenni a harcot az adósikkasztásokkal szemben. 


A jelenleg érvényben lévő, a 2005-2011 közötti időszakot felölelő irányelv alapján működő rendszerben három EU-tagország, Ausztria, Belgium és Luxemburg kivételezett helyet alkudott ki magának. Nem szolgáltatnak ki adatokat a külföldi ügyfelek náluk lekötött bankbetéteiről, cserébe viszont "névtelenül" megadóztatják őket: a kamatjövedelem után fizetendő forrásadó jelenleg 15 százalékos, ennek háromnegyed részét a három ország átutalja azoknak az EU-s társállamoknak, ahonnan a betétesek származnak. A külföldiek lekötéseire kirótt forrásadó kulcsa idén júliustól 20 százalékra, majd 2011. júliustól 35 százalékra nő. 

Az EU-biztos úgy véli, hogy a közbülső kulcs talán még elfogadható az érintettek számára, ám a 35 százalékos szint – józan ésszel mérlegelve – azonban már nem fogja megérni. „Biztosra veszem, hogy akkor mindhárom ország komolyan elgondolkodik majd azon, érdemes-e fenntartaniuk a banktitok intézményét” – mondta a nyilatkozatban. Utalt arra, hogy Belgiumból máris kedvező jelzések érkeznek. 

Ausztriában a hazai ügyfelek 25 százalékos adót fizetnek a kamathozamok után. Ha az osztrák pénzügyi kormányzat a banktitok megőrzése mellett dönt, 2011. júliustól a hazai ügyfelek számára is 35 százalékra kell emelnie az adókulcsot, mert különben az EU-állampolgárok megkülönböztetése miatt bizottsági eljárást von a fejére. Kovács László szerint az emelés biztosra vehetően tiltakozást és ellenkezést váltana ki a hazai ügyfelekből. Ha ellenben Ausztria kész lenne elfogadni a fejlett országokat tömörítő OECD normáit, és a jövőben azok alapján kiszolgáltatni a banki adatokat, akkor saját hatáskörben határozhatna a kamathozamokat terhelő adószintről – vagyis nem kényszerülne emelésre. 

Az adóirányelv megreformálásához a 27 uniós tagország egyhangú szavazata szükséges. Ausztria egyelőre vonakodik beadni a derekát, álláspontja szerint legalábbis mindaddig, amíg az olyan nem-EU-s országok, mint Svájc és Liechtenstein, kitart a banktitok mellett. Ha azonban Belgium és Luxemburg úgy határoz, hogy csatlakozik az új irányelvhez, Ausztria egyedül maradhat az unióban, ami az EU-biztos szerint növelheti a rá nehezedő nyomást. 

Kovács László célzott arra is, hogy az új irányelv – szemben az eddigivel – az alapítványokban és befektetési alapokban elhelyezett megtakarításokat is felöleli majd. Bizakodva szólt arról is, hogy sikerül együttműködési megállapodásra jutni olyan, Európán kívüli "adóoázisokkal", mint Hongkong és Makaó.

Hozzon ki többet az Adózónából!
Előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink teljes terjedelmükben olvashatják cikkeinket, emellett többek között elérik a Kérdések és Válaszok archívum valamennyi válaszát, és kérdezhetnek szakértőinktől is.

További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Műtéti költség adózása munkaviszonyban

Nagy Norbert

adószakértő

Részmunkaidőre váltás

dr. Hajdu-Dudás Mária

ügyvéd

Cégautóval kapcsolatos áfalevonás.

Nagy Norbert

adószakértő

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2024 április
H K Sze Cs P Sz V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 1 2 3 4 5

Együttműködő partnereink