adozona.hu
Vagyonosodási vizsgálat: miért baj, ha a szülő ad kölcsön?
//adozona.hu/archive/20071219_vagyonosodasi_apeh_ajandekozas_birsag
Vagyonosodási vizsgálat: miért baj, ha a szülő ad kölcsön?
Tetszik
A vagyonosodási vizsgálatok során egyre gyakrabban találkozom azzal, hogy még teljesen azonos tényállás mellett is eltérően döntenek az adóhatóság revizorai, jogászai, sőt még a másodfokú adóhatóság döntéshozói is - vélekedik ügyvéd-adószakértő olvasónk, aki saját ügyein keresztül szerzi tapasztalatait. A vagyonosodási vizsgálatok anomáliáival kapcsolatos véleményét az Adózónának írt cikkében foglalja össze például arról, hogy az adóhivatal miért kéri az ajándékozási illeték befizetéséről szóló bizonylatot azoktól a fiataloktól, akik a szülőktől kaptak anyagi támogatást , s miért szab ki bírságot és késedelmi pótlékot ezekután.
Az egyik legnagyobb problémát az okozza, hogy egyre inkább az átlagembereket találják el a vagyonosodási vizsgálatok és sok revizor ugyanolyan hévvel akar megállapítást tenni, mint a nagy vagyonnal, jövedelemmel rendelkezőknél. Ilyen hétköznapi „vagyongyarapodás” például amikor a szülők gyermekük, a nagyszülők unokájuk lakáshoz jutását támogatták és meg akarják a támogatottat adóztatni, mivel a lakásvásárláshoz adott támogatás után nem fizettek ajándékozási illetéket.
A másik nagy visszássága a vagyonosodási vizsgálatoknak az, hogy azoknál, akiknél több tíz, illetve több százmilliós megállapítást tesznek, azoktól elenyésző mértékű adót tudnak csak behajtani, mivel vagyonukat, jövedelmüket eltüntetik, külföldre viszik. Behajtható azonban az átlagember munkabére, nyugdíja, gépkocsija sőt háza is.
Ezzel összefüggésben még egy gondolat. Az amúgy is agyonadóztatott vállalkozások tőkeerős magyar magánszemély tulajdonosai között egyre nagyobb számban a vagyonosodási vizsgálatokkal való fenyegetettség miatt telt be a pohár. Mint magánszemélyek a pénzüket külföldi bankokba viszik, itthon nem fektetnek be és nem is működtetnek vállalkozást, legfeljebb külföldi vállalkozásaikkal – azokban az országokban alapított cégeikkel, ahol jelentősen kevesebb adót kell fizetni - vesznek részt magyarországi beruházásokban.
A vagyonosodási vizsgálatok „rémképe” miatt egyre gyakoribb, hogy a mikro–és kis vállalkozások magánszemélyei is külföldre viszik megtakarított pénzüket. (Közelsége mellett például Ausztria bankjai azért népszerűek, mivel ismereteim szerint a bankok kizárólag csak bírósági megkeresésre szolgáltatnak adatot ügyfeleik betétjeiről. De Svájc és már újabban Szlovákia is célpont.) Véleményem szerint mindez nemzetgazdasági szinten komoly károkat okoz, ez is egyik oka lehet az igen alacsony gazdasági növekedésnek.
Az elrendelt vizsgálatok nagy száma miatt (Magyarországon nincs több tízezer „milliomos”) egyre inkább azokat az átlagembereket érik utol – ezalatt nemcsak a kiválasztást, hanem az azt követő végrehajtási eljárást is értem-, akiknek a vállalkozása túlélte a magyar gazdasági és adózási környezetet és kisebb mértékű vagyongyarapodásra tettek szert az elmúlt években. Ez mindig kihat a vizsgált személy családtagjaira is, hiszen valójában a család jelenlegi vagyona, jövedelme a tét, akár történt a múltban valamelyik családtagnál jövedelemeltitkolás, akár nem. Érthető ezért a magánszemélyek egyre nagyobb elkeseredettsége és ellenszenve a vagyonosodási vizsgálatokkal szemben.
Túlkapások családon belül
Ennyi bevezető után, néhány az említett esetekhez kapcsolódó konkrét jogszabályi előírás magyarázatával szeretnék segítséget nyújtani az adóhatóság (az egyes alkalmazottak) tévedéseivel, túlkapásaival szemben.
Mint utaltam rá, egyre több olyan ügyet ismerek, ahol utolérik a nagyszülő, szülő által támogatott gyermeket, unokát, mivel az adóhatóság számítógépes rendszere kiválasztja az elévülési időn belül alacsony jövedelemmel (minimálbéren) élő, ingatlant vásároló magánszemélyeket. A látszólag egyszerűen magyarázható ügy azonban sokkolóvá válik a revizori jegyzőkönyv kézhezvételével. A revizor ugyanis, ha nem kap bizonylatot arról, hogy a támogatott ajándékozási illetéket fizetett, vagy a szülő, nagyszülő a bankban tartott pénzét adta oda, akkor a lakás vásárlásához adott összeget a támogatottnál fedezethiányként (adóhiányként) állapítja meg. Például 2002 évben 10 millió forint lakásvásárláshoz adott támogatás után, - mivel annak eredete nem bizonyított dokumentumokkal – 7-8 millió forint befizetendő összeget (szja, bírság és késedelmi pótlék) állapít meg az adóhatóság.
Hogyan is van ez? Ha nem fizetek ajándékozási illetéket, majdnem annyi adót kellene fizetnem, mint amit a szülők, nagyszülők egy élete munkájával adózott pénzükből megtakarítottak? Volt olyan revizor is, aki felajánlotta, hogy az ajándékozási illetéket fizessék meg utólag és nem állapít meg fedezethiányt.
Rá akarják utólag kényszeríteni az embereket, hogy ajándékozási illetéket fizessenek a családon belüli vagyoni segítséghez? Ilyen alapon valamennyi közeli hozzátartozónak illetéket kellett volna (kellene) fizetnie, ha az szja-törvény által kedvezményezett lakáscélú támogatást kap közeli hozzátartozója, ingatlan értékesítéséből származó jövedelméből.
Már a kiindulópont is téves, mivel a szülő, nagymama és gyermeke, unokája között általában nem ajándékozási szerződés jön létre. Az, hogy családon belül ajándékozási szerződés - melynek ismérve az ingyenesség-, vagy más szerződés jött létre, sokszor nehezen ítélhető meg. Éppen ezért csak az adott eset valamennyi körülményének gondos vizsgálatával lehet megalapozottan állást foglalni arról. E körben az érintettek nyilatkozatain, elhangzott kijelentéseken, annak indokain és célján túl számos tényező bírhat jelentőséggel: a felek személyisége, életvitele, gondolkodásmódja, egymáshoz fűződő kapcsolata, családi hagyományaik, és még sorolhatnám. A revizor kötelessége lenne a tényállás, azaz a fenti tények, körülmények tisztázása.
Ehelyett némely revizor az ingatlan megvásárlásához adott összeget gondolkodás nélkül ajándéknak tekinti és arról rögtön kimondja, hogy ajándékozási illeték fizetése (igazolása) nélkül fedezethiányt kell megállapítania a támogatottnál. Elhallgatnám a tényeket, ha nem említeném meg azt az esetet is, amikor éppen a revizor súgta, hogy a támogatásról, mint kölcsönről hozzanak bizonylatot és akkor nem állapít meg fedezethiányt.
Jogi álláspontom a következő:
Családon belül a lakásvásárláshoz adott támogatás általában azzal az akár kimondott, akár kimondatlan elvárással történik, hogy a támogatást valamilyen formában a támogatott adja vissza. Vagy a pénzt adja vissza, így a családon belüli megállapodás kölcsönszerződésnek minősül, vagy a támogatott összeg fejében a támogató gondoskodást, ápolást, lakhatást kap cserébe, tehát viszontszolgáltat a támogatott, azaz nem minősül a kapott támogatás ajándékozásnak. Természetesen a szolgáltatás, ellenszolgáltatás aránya is felmerül vizsgálandó kérdésként.
Ezen kívül tudnia kellene a revizornak azt is, hogy mi az ajándékozás tárgya. A kialakult bírói gyakorlat szerint ugyanis „…- a megajándékozott ingatlan-nyilvántartásba bejegyzett tulajdonszerzési jogcímétől függetlenül - az ingatlant tekinti az ajándék tárgyának akkor, ha a vételárat ténylegesen az ajándékozó fizette ki, vagy az annak megfelelő összeget kifejezetten ingatlanvásárlási kötelezettség mellett adta át a megajándékozottnak.” (Ptk. 579. § (1) bekezdéséhez fűzött magyarázat.)
A fentiek okán az ingatlanvásárlási kötelezettséggel adott pénz ajándékozása esetén nem követelheti az adóhatóság az ajándékozási illeték megfizetésének igazolását, mivel az ingatlan után egyszer kell illetéket fizetni. Vagy visszterhes vagyonátruházásit, vagy ajándékozásit, és a vagyonátruházási illeték megfizetése mindig megtörténik. Legfeljebb a vagyonátruházási és ajándékozási illeték közötti különbséget kérhetné számon az adóhatóság, ha valóban az ajándékozás szándéka vezette a feleket.
Amennyiben a szülők, nagyszülők nyilatkoznak a támogatás tényéről, akkor támogatott gyermeknél, unokánál, csak az esetleges illetékhiány lehet a vizsgálat tárgya. Ez az adóhatósági gyakorlatban – tudomásom szerint - fel sem merül, mivel kizárólag abban gondolkoznak, hogy valakinél fedezethiányt kell megállapítani. Miért pont a támogatott gyermeknél, unokánál, mikor minden érintett nyilatkozik arról, hogy a pénzt a szülő, nagyszülő adta, nem lehet tudni?
Valamelyest elfogadható a logika, ha a vagyongyarapodás forrását a szülők, nagyszülők az adó megállapításához való jog elévülési idejét megelőzően szerezték, hiszen ilyenkor nem lehet a vizsgálatot erre az időre kiterjeszteni. Az elévülést követően az iratok, szerződéses partnerek valóban nehezen lelhetők fel, illetve nehezen bizonyítható, hogy a szülő, nagyszülő rendelkezésére állt a pénz és azt otthon tartotta.
Jogszerű-e a visszamenőleges bizonylat-ellenőrzés?
Éppen az a probléma, hogy nemcsak az adózók nem készülhettek fel arra, hogy megtakarításaikról az elévülési időt megelőzően bizonylatokat megőrizzék, hanem a bankok illetve más szervezetek sem, hiszen nem kellett úgy kialakítani konstrukcióikat (például látra szóló betét) és az ahhoz kapcsolódó nyilvántartásukat, hogy tanúsítani tudják majd később a magánszemélyek pénzelhelyezéseit és kivételét. Ezzel az egész vagyonosodási vizsgálat jogszerűsége is megkérdőjelezhető.
Ezt támasztja alá az is, hogy az adózás rendjéről szóló törvény (Art.) csak 2006. július 17-étől írja elő, hogy ha az adózó nyilatkozata szerint a vagyongyarapodás forrását az adó megállapításához való jog elévülési idejét megelőzően szerezte meg, a vagyongyarapodás forrásának, a szerzés tényének és időpontjának igazolásaként, közhiteles nyilvántartás, az adó-megállapításhoz való jog elévülési idejét megelőzően kiállított közokirat, bankszámla (pénzforgalmi számla) kivonat értékpapírszámla-kivonat stb. adatai szolgálhatnak.
A hab a tortán, hogy több esetben találkoztam azzal, hogy éppen erre a jogszabályi előírásra hivatkozva kérték az adóhatósági alkalmazottak azt, hogy az adózó az elévülési időt megelőző időszakról szóló folyószámla kivonattal igazolja azt, hogy pénzét az elévülést megelőzően szerezte.
Ehhez képest alkotmányos előírás, hogy tilos visszamenőleges hatállyal kötelezettséget előírni, illetve ennek az alapelvnek megfelelően a 2006. évi LXI törvény záró rendelkezése (239. § (5) bekezdés) előírja, hogy az említett rendelkezést „azokban az ellenőrzési eljárásokban kell alkalmazni, amelyekben az adózó nyilatkozatában megjelölt vagyongyarapodás forrásának megszerzésére 2006. szeptember 15. napját követően kerül sor.” Tehát, majd öt év múlva, ha az elévülés előtti időszakra hivatkozunk, akkor lehet csak számon kérni, a bankszámlán meglévő pénzzel való igazolást.
Teljesen természetes és társadalmilag elfogadott gyakorlat volt az is, különösen az idősebb korosztály körében, hogy a magánszemélyek pénzüket otthon tartják. Ezért bármely magánszemélynek nagyon nehéz hitelt érdemlő módon azt bizonyítania, hogy az adómegállapításhoz való jog elévülését megelőzően rendelkezett olyan jövedelemmel, amit később saját, vagy hozzátartozója vagyongyarapodása alapjául szolgált. A szülők, nagyszülők esetében általában csak a rokonok tudnak nyilatkozni és tanúvallomást tenni arról, hogy a kérdéses összeget otthon tartották. Az adóhatóságnak az ilyen, nyilatkozatot, tanúvallomást véleményem szerint el kell fogadnia. Ha az adóhatóság ezt mégsem teszi, már csak a bíróságban, esetleg a felügyeleti intézkedés iránti kérelemben bízhatunk.
dr. Varga Árpád József
ügyvéd, adószakértő
Bér
Nyugdíj
Osztalék
Ingatlan illeték
Hozzászólások (1)
Kedves Szerző!
Szeretném megköszönni ezt az ügyvéd úrnak a cikkét és ajánlanám mindenkinek aki hasonló esetekben van. nekem nagyon segítet, remélem ezzel igazságosabb esélyekkel rendelkezik mindenki Üdv marika