hourglass_empty Ez a cikk több mint 30 napja íródott, ezért előfordulhat, hogy a benne lévő információk már nem aktuálisak! Témába vágó friss cikkekért használja a keresőt

A spanyol kormány katasztrófa sújtotta területté nyilvánítja az erdőtüzek által elpusztított területeket

  • MTI

A spanyol kormány következő ülésén katasztrófa sújtotta területté nyilvánít több olyan területet, amelyeket az elmúlt hetekben tomboló erdőtüzek elpusztítottak – jelentette be Pedro Sánchez miniszterelnök kedden az Extremadura tartományban található Jarillában, ahol a helyi oltási munkálatok műveleti központját felállították, közölte az MTI.

„Egy ilyen jellegű válsággal szemben elengedhetetlen az intézményi lojalitás, a hajlandóság a közös együttműködésre, valamint a regionális és a nemzetközi szolidaritás” – fogalmazott a kormányfő hangsúlyozva, hogy a károsultak számíthatnak az állam támogatására a helyreállításban.

Pedro Sánchez figyelmeztetett: nehéz órák vannak még hátra mire a tüzeket megfékezik és eloltják, ezért arra kérte a lakosságot, hogy továbbra is tegyen eleget a hatóságok utasításainak.

Mint mondta, a spanyol meteorológiai szolgálat (Aemet) szerint enyhül az országban hetek óta tartó hőség, és reméli, hogy a lehülés segíthet az erdőtüzek oltásában.

A miniszterelnök kiért arra, hogy a dél-európai országban most tapasztalt 16 napos hőséghullám volt a leghosszabb, az 1975 óta zajló meteorológiai mérések történetében.

A változó éghajlat miatti vészhelyzetekre fel kell készülni, a klímaválsággal szemben intézményi válaszra van szükség – jelentette ki ismét szorgalmazva egy állami paktum megkötését a törvényhozás pártjaival.

A spanyol belügyminisztérium tájékoztatása szerint az országban továbbra is 21 aktív tűzfészek eloltásán dolgoznak a tűzoltók, amely kettővel kevesebb mint egy napja. Valamint több 33 ezer ember várja átmeneti szállásokon, hogy visszatérhet-e egyáltalán otthonába és mikor.

Az Európai Unió Kopernikusz elnevezésű Föld-megfigyelési programjának műholdas adatai szerint 24 óra alatt 30 ezer hektárnyi zöld terület lett a lángok martaléka Spanyolországban. Év eleje óta pedig mintegy 380 ezer hektárnyi területet perzseltek fel erdőtüzek.

Hozzon ki többet az Adózónából!
Előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink teljes terjedelmükben olvashatják cikkeinket, emellett többek között elérik a Kérdések és Válaszok archívum valamennyi válaszát, és kérdezhetnek szakértőinktől is.

Hozzászólások (0)

Új hozzászólás

Kérjük, hogy szakértőinknek szóló kérdését ne kommentben tegye fel! Használja helyette a kérdés-válasz funkciót, kérdésében hivatkozzon az érintett írásra, lehetőleg annak URL-jét is megadva. A választ csak így tudjuk garantálni. Köszönjük!
Az Adózóna moderálási alapelveit ITT találja.




További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Követelés – kamat adózása

Horváthné Szabó Beáta

adószakértő

Leszázalékolás visszamenőleg

Széles Imre

tb-szakértő

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2026 május
H K Sze Cs P Sz V
27 28 29 30 1 2 3
4 5 6 7 8 9 10
11 12 13 14 15 16 17
18 19 20 21 22 23 24
25 26 27 28 29 30 31

Együttműködő partnereink