hourglass_empty Ez a cikk több mint 30 napja íródott, ezért előfordulhat, hogy a benne lévő információk már nem aktuálisak! Témába vágó friss cikkekért használja a keresőt

Vigyázat, egyre több a veszélyes hamisítvány az online értékesített termékek között!

  • MTI

Az Európai Unióba érkező, lefoglalt hamis termékek háromötöde online értékesítésből származik – derül ki a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) és az Európai Unió Szellemi Tulajdoni Hivatala (EUIPO) legfrissebb tanulmányából. A leggyakrabban hamisított, veszélyesnek is minősülő árucikkek között a leggyakoribbak a parfümök, a kozmetikumok, a ruházati cikkek, a játékok, a gépjármű-alkatrészek és a gyógyszerek – ismertette keddi közleményében a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala (SZTNH).

Az EUIPO és az OECD márciusban kiadott, globális piacot 2017-2019 között vizsgáló jelentése szerint a hamisítványok nemcsak gazdasági károkat okoznak, munkahelyek elvesztéséhez vezetnek, hanem komoly kockázatot is jelentenek a fogyasztók számára. Ide sorolhatók az egészségügyi kockázatok (például a hamisított gyógyszerek és élelmiszerek), a biztonsági kockázatok (például a hamisított gépjármű-alkatrészek és akkumulátorok), illetve a környezeti kockázatok (például hamisított vegyszerek és növényvédő szerek).

A tanulmány a vámhatósági lefoglalásokból származó és egyéb jogérvényesítési adatokat elemzi, és azt vizsgálja meg, hogyan jutnak el a veszélyes hamisítványok a fogyasztókhoz. Az unióba behozni kívánt veszélyes termékek esetében az összes lefoglalás 60 százalékát az online értékesített áruk tették ki. Ezek közül a leggyakrabban lefoglalt termékek a kozmetikumok voltak (46 százalék), ezen kívül jelentős még a ruházati cikkek (18 százalék), a játékszerek és társasjátékok (17 százalék), valamint a gépjármű-alkatrészek (8 százalék) mennyisége is.

Pomázi Gyula, az SZTNH elnöke, a Hamisítás Elleni Nemzeti Testület elnökhelyettese a tanulmányt kommentálva kiemelte, csakis uniós szintű összefogással lehet a hamisított termékek Európába áramlását megfékezni. Magyarország is kiveszi a részét a hamis termékek beszerzéséből: az Egyesült Államok és az Egyesült Királyság után a harmadik legnépszerűbb célország a Kínából érkező, lefoglalt hamis parfümök és kozmetikumok esetében – mondta Pomázi Gyula.

A legtöbb veszélyes hamisítvány Kínából (az összes vámhatósági lefoglalások 55 százaléka), illetve Hongkongból (19 százalék) származott, ezek együttesen a lefoglalások csaknem háromnegyedét tették ki. Törökországból a veszélyes árucikkek 9 százaléka érkezett.

Az unión belül 2017-19-ben a veszélyes hamisítványok elsődleges célországa Németország volt: az összes, Európai Unióba szánt és a vámhatóságok által lefoglalt, leginkább veszélyesnek tekinthető hamisítvány 47 százaléka ide irányult. Németországot sorrendben Belgium, Dánia, Olaszország, Spanyolország és Ausztria követi (a vizsgált időszakban az Egyesült Királyság még az EU része volt, így Magyarország az uniós tagországok között a 16. ezen a listán).

Ami a terjesztést illeti, a hamisítók – a koronavírus terjedése által is megnövekedett online vásárlás miatt – leginkább a postai csomagok útján történő szállítást részesítették előnyben. Ezek a kis csomagok megnehezítik a vámhatóságok átvilágítási és felderítési munkáját. Összességében a lefoglalt veszélyes áruk 60 százalékát postai szolgáltatók szállították, illetve a tengeri szállítási mód is népszerűnek tekinthető. Utóbbi kapcsán a lefoglalt hamis termékek 6 százaléka esetében Magyarország volt a célállomás.

Hozzon ki többet az Adózónából!
Előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink teljes terjedelmükben olvashatják cikkeinket, emellett többek között elérik a Kérdések és Válaszok archívum valamennyi válaszát, és kérdezhetnek szakértőinktől is.

Hozzászólások (0)

Új hozzászólás

Kérjük, hogy szakértőinknek szóló kérdését ne kommentben tegye fel! Használja helyette a kérdés-válasz funkciót, kérdésében hivatkozzon az érintett írásra, lehetőleg annak URL-jét is megadva. A választ csak így tudjuk garantálni. Köszönjük!
Az Adózóna moderálási alapelveit ITT találja.




További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Közhatalmi tevékenység díjának továbbhárítása – Áfa 2

dr. Juhász Péter

jogász-adószakértő

HÍD Adószakértő és Pénzügyi Tanácsadó Zrt.

Fővárosi ipa-mentesség

Antretter Erzsébet

adószakértő, igazgató

Niveus Consulting Group Kft.

Járulékfizetés táppénz alatt

Széles Imre

tb-szakértő

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2024 április
H K Sze Cs P Sz V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 1 2 3 4 5

Együttműködő partnereink