hourglass_empty Ez a cikk több mint 30 napja íródott, ezért előfordulhat, hogy a benne lévő információk már nem aktuálisak! Témába vágó friss cikkekért használja a keresőt

További béremelésre biztat az iparszövetség

  • MTI

A Magyar Iparszövetség (OKISZ) arra biztatja tagságát, hogy a minimálbér, illetve a szakmunkás bérminimum kötelező emelésén túl 2018-ban a szociális hozzájárulási adó csökkentéséből megmaradó részt is a bérek növelésére fordítsák, és ne a vállalati megtakarítási lehetőséget lássák benne.

A munkaadói érdekképviselet ügyvezető elnöke, Vadász György az MTI-nek elmondta, szükségesnek tartják a bérfelzárkóztatást a kisvállalkozói szektorban is, mert a versenyképességben a bérezés egyre jelentősebb tétel, ezért azt ajánlják, hogy keressék meg a bérfejlesztés további lehetőségét a vállalkozók.

Kifejtette: Magyarországon a nemzetközi nagyvállalatoknál dolgozók bére magasabb a kkv-szektorban alkalmazottakénál, és a nagyvállalatok így is versenyképesebbek. A Magyar Iparszövetséghez tartozó 1800 vállalkozás 60 ezer munkavállalót foglalkoztat, a tagsági körben erőteljesen van jelen a családi vállalkozói háttér, ők nehezen tudják kigazdálkodni a bérfejlesztés fedezetét.

Vadász György szerint az elmúlt három évben Magyarország jelentős lépést tett a bérfelzárkóztatás területén, de még mindig van tennivaló. Munkáltatói érdekképviseletként arra hívják fel a figyelmet, hogy bár mindenkinek érdeke a jövedelmező termelés, ugyanakkor az élesedő verseny és az alacsony jövedelemtermelő képesség nehezen teszi lehetővé a közterhek kigazdálkodását.

A Magyar Iparszövetség támogatja azt az állami akaratot, hogy Magyarországon növelni kell a vásárlóerőt, meg kell teremteni a jó szakemberek itthon tartásának feltételeit – mondta Vadász György, aki szerint erre lehetőséget ad az uniós források gazdaságfejlesztési felhasználása. Az érdekképviselet ügyvezető elnöke bízik abban, hogy 2018-ban az uniós pályázatok megvalósítása felgyorsul, vállalkozói bevétel teremtődik, így a 2018. év a gazdasági növekedés, a bérfejlesztés, a kkv-szektor versenyképessége javításának esztendeje lesz.

Hozzon ki többet az Adózónából!
Előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink teljes terjedelmükben olvashatják cikkeinket, emellett többek között elérik a Kérdések és Válaszok archívum valamennyi válaszát, és kérdezhetnek szakértőinktől is.

Előfizetési csomagajánlataink:


Hozzászólások (0)

Új hozzászólás

Kérjük, hogy szakértőinknek szóló kérdését ne kommentben tegye fel! Használja helyette a kérdés-válasz funkciót, kérdésében hivatkozzon az érintett írásra, lehetőleg annak URL-jét is megadva. A választ csak így tudjuk garantálni. Köszönjük!




További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!

Kérdések és válaszok

Társaság katája, tb-je

Szipszer Tamás

adószakértő

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2020 augusztus
H K Sze Cs P Sz V
27 28 29 30 31 1 2
3 4 5 6 7 8 9
10 11 12 13 14 15 16
17 18 19 20 21 22 23
24 25 26 27 28 29 30
31 1 2 3 4 5 6
hirdetés

exit_to_app Ön korábban már belépett a HVG csoport egyik weboldalán. Ha szeretne ezen az oldalon is bejelentkezni, ezen a linken egy kattintással megteheti.

close