Tartalomgyártókat ellenőrzött a NAV, több millió forintos bevételük után nem fizettek adót

  • MTI

Két népszerű tartalomgyártó (TikTok) akadt fenn a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) kockázatelemzőinek szűrőjén, több millió forintos bevételük után nem fizettek adót, a platformok üzemeltetőitől érkezett összegeket gyermekeik bankszámlájára utaltatták – közölte a hatóság pénteken az MTI-vel.

online fizetés, bankkártyás fizetés, YouTube, TikTok, influenszer, tartalomszolgáltató, ellenőrzés, NAV
Tartalomgyártókat ellenőrzött a NAV, több millió forintos bevételük után nem fizettek adót – a kép illusztráció
Forrás: Shutterstock

A közlemény szerint a közösségi médiában jelentős követőtáborral rendelkező tartalomgyártók YouTube-on és TikTokon szerzett bevételeit vizsgálta az adóhivatal: az egyikük összesen több mint 17 millió forintot, a másik pedig 8 millió forintot keresett a platformokon futó videóik nézettségével.

Mindketten adószám nélkül tevékenykedtek, és nem vallották be online tevékenységükből származó jövedelmeiket sem, ráadásul megtévesztésként a bevételeik egy részét kiskorú gyermekeik bankszámláira utaltatták.

Bár az influenszerek kezdetben nem működtek együtt, végül elismerték tartalomgyártásból származó bevételeiket – tették hozzá.

Hangsúlyozták, hogy a tartalomgyártásból, közösségimédia-platformokról vagy egyéb online szolgáltatásokból származó bevételek ugyanúgy adókötelesek, mint bármely más jövedelem, az adóköteles tevékenységhez pedig adószámot kell igényelni.

A be nem vallott jövedelem után pedig pótlólag meg kell fizetni az szja-t, a szochót (szociális hozzájárulási adó), s ezen túl a bevételeiket illegálisan eltitkoló influenszerek – akár 200 százalékos mértékű – adóbírságra és késedelmi pótlékra is számíthatnak.

Aki adószámot is „elfelejt” igényelni, annak terhére a mulasztása miatt egymillió forintos bírságot is kiszabhat a NAV – áll a közleményben.

Hozzon ki többet az Adózónából!
Előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink teljes terjedelmükben olvashatják cikkeinket, emellett többek között elérik a Kérdések és Válaszok archívum valamennyi válaszát, és kérdezhetnek szakértőinktől is.

Hozzászólások (0)

Új hozzászólás

Kérjük, hogy szakértőinknek szóló kérdését ne kommentben tegye fel! Használja helyette a kérdés-válasz funkciót, kérdésében hivatkozzon az érintett írásra, lehetőleg annak URL-jét is megadva. A választ csak így tudjuk garantálni. Köszönjük!
Az Adózóna moderálási alapelveit ITT találja.




További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Megbízási díj

Széles Imre

tb-szakértő

Munkába járás költségtérítésének megváltozása hónapon belül

Dócziné Szabó Nikoletta

munkajogi és bérszámfejtési szakértő

NEXON

Első házasok kedvezményének hibás bérszámfejtése

Dócziné Szabó Nikoletta

munkajogi és bérszámfejtési szakértő

NEXON

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2026 június
H K Sze Cs P Sz V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 1 2 3 4 5

Együttműködő partnereink