hourglass_empty Ez a cikk több mint 30 napja íródott, ezért előfordulhat, hogy a benne lévő információk már nem aktuálisak! Témába vágó friss cikkekért használja a keresőt

Rekordütemben nőttek a beruházások 2017-ben

  • adozona.hu

Minden idők legnagyobb növekedési ütemével, 16,7 százalékkal nőttek a beruházások 2017-ben az előző évi 16 százalékos visszaesést követően. A beruházások volumene a negyedik negyedévben 14,4 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit – közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).

Az erőteljes növekedés továbbra is a 2014-2020-as európai uniós költségvetési ciklus forrásaiból finanszírozott fejlesztéseknek, a vállalkozások kapacitásbővítésének, valamint a lakás- és egyéb ingatlanberuházások élénkülésének köszönhető – tette hozzá a jelentés.

Tavaly a gépberuházások 12,8, az építési beruházások 21,3 haladták meg az egy évvel korábbit.

A feldolgozóiparban 7,3, az építőiparban 11,2 százalékkal több beruházás készült el, mint 2016-ban. Az útépítéseket is magába foglaló szállítás, raktározás területén 24,1, a szálloda- és étterembővítéseket és felújításokat is tartalmazó idegenforgalmi beruházások 29,1 százalékkal nőttek.

Hozzon ki többet az Adózónából!
Előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink teljes terjedelmükben olvashatják cikkeinket, emellett többek között elérik a Kérdések és Válaszok archívum valamennyi válaszát, és kérdezhetnek szakértőinktől is.

Hozzászólások (0)

Új hozzászólás

Kérjük, hogy szakértőinknek szóló kérdését ne kommentben tegye fel! Használja helyette a kérdés-válasz funkciót, kérdésében hivatkozzon az érintett írásra, lehetőleg annak URL-jét is megadva. A választ csak így tudjuk garantálni. Köszönjük!
Az Adózóna moderálási alapelveit ITT találja.




További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Visszaforgó csomagolóanyag elszámolása

Nagy Norbert

adószakértő

Előleg- és végszámla egy számlában

dr. Csobánczy Péter

közgazdász, jogász, adótanácsadó

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2025 május
H K Sze Cs P Sz V
28 29 30 1 2 3 4
5 6 7 8 9 10 11
12 13 14 15 16 17 18
19 20 21 22 23 24 25
26 27 28 29 30 31 1

Együttműködő partnereink