hourglass_empty Ez a cikk több mint 30 napja íródott, ezért előfordulhat, hogy a benne lévő információk már nem aktuálisak! Témába vágó friss cikkekért használja a keresőt

NAV: könnyítést kaphatnak a fizetési nehézségekkel küzdő takarékok ügyfelei

  • MTI

Méltányosan jár el a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) azokkal szemben, akik fizetési nehézséggel küzdő pénzintézetnél vezetik bankszámlájukat és emiatt nem tudnak határidőben eleget tenni adó- és járulékfizetési kötelezettségüknek - közölte az adóhatóság az MTI-vel szerdán.

A közlemény szerint, akik számlavezető pénzintézetük fizetésképtelensége miatt nem tudják határidőben, maradéktalanul megfizetni a rájuk eső közterheket és ezzel az indokkal fizetési kedvezményre vonatkozó kérelmet nyújthatnak be az adóhivatalhoz, számíthatnak arra, hogy a NAV figyelembe veszi, hogy önhibájukon kívül kerültek nehéz helyzetbe.

A kérelmek elbírálásakor minden körülményt mérlegelnek az adóhivatal munkatársai, akik a törvények adta lehetőségek közül a legméltányosabb megoldás mellett döntenek. Akár hosszú távra szóló fizetési könnyítés engedélyezésére is van mód, ha a kérelmező megfelel az ehhez szükséges feltételeknek és helyzete a pénzintézet nehézségei miatt csak később rendeződik - írták.

Pénteken a Magyar Nemzeti Bank (MNB) visszavonta az Alba Takarékszövetkezet működési engedélyét, július elején pedig az Orgovány és Vidéke Takarékszövetkezettel járt el ugyanígy. Az MNB Pénzügyi Stabilitási Tanácsa azért adta ki az engedély-visszavonásról rendelkező határozatát, mert a Takarékbank Zrt. vizsgálata súlyos hiányosságokat tárt fel a takarékszövetkezeteknél, a Szövetkezeti Hitelintézetek Integrációs Szervezete (SZHISZ) pedig a betétesek biztonsága érdekében kizárta a pénzintézeteket integrációs rendszeréből.

Hozzon ki többet az Adózónából!
Előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink teljes terjedelmükben olvashatják cikkeinket, emellett többek között elérik a Kérdések és Válaszok archívum valamennyi válaszát, és kérdezhetnek szakértőinktől is.

Hozzászólások (0)

Új hozzászólás

Kérjük, hogy szakértőinknek szóló kérdését ne kommentben tegye fel! Használja helyette a kérdés-válasz funkciót, kérdésében hivatkozzon az érintett írásra, lehetőleg annak URL-jét is megadva. A választ csak így tudjuk garantálni. Köszönjük!
Az Adózóna moderálási alapelveit ITT találja.




További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Biztositási bejelentés utólag

Széles Imre

tb-szakértő

Gyerekkedvezmény

Surányi Imréné

okleveles közgazda

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2024 október
H K Sze Cs P Sz V
30 1 2 3 4 5 6
7 8 9 10 11 12 13
14 15 16 17 18 19 20
21 22 23 24 25 26 27
28 29 30 31 1 2 3

Együttműködő partnereink