hourglass_empty Ez a cikk több mint 30 napja íródott, ezért előfordulhat, hogy a benne lévő információk már nem aktuálisak! Témába vágó friss cikkekért használja a keresőt

Megszüntette a GVH a Google-lel szembeni eljárást

  • MTI

Bizonyíthatóság hiányában nem volt megállapítható jogsértés, az eljárás folytatásától sem volt várható eredmény, ezért a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) megszüntette a 2025-ben indított versenyfelügyeleti eljárást a Google Ireland Limiteddel, az Alphabet Inc. európai tevékenységeiért felelős leányvállalatával szemben – közölte a hatóság.

Az eljárás során a Google Ireland Limited úgy nyilatkozott, hogy a jövőben még nagyobb figyelmet fordít az adathalász hirdetések ellenőrzésére, illetve kiszűrésére.

A Gazdasági Versenyhivatal 2025 őszén indított versenyfelügyeleti eljárást a Google Ireland Limiteddel szemben. A hatóság valószínűsített gyanúja szerint a vállalkozás nem a szakmai gondosság követelményeinek megfelelően járt el a Google Ads hirdetési platformjának működtetése során, amelynek eredményeként az MBH Bank Nyrt. nevével visszaélő adathalász célú, hamis banki weboldalak fizetett hirdetésként jelentek meg a Google kereső találati listájának élén.

Adathalászat, átverés, hirdetés, vizsgálat
Nem volt rekonstruálható az adathalász tevékenységgel érintett domainek és hirdetési fiókok teljes köre, illetve azok kezelésének körülményei és időbelisége
Forrás: Mohamed_hassan / Pixabay

A versenyhivatal részletes adatkéréseket küldött az eljárás alá vont vállalkozásnak, emellett megkereste az eljárás alá vont cégtől független, de szintén az Alphabet Inc. alá tartozó Google Számítástechnikai Szolgáltató Kft.-t, valamint az adathalász tevékenységgel érintett MBH Bank Nyrt.-t is – ismertették.

Kapcsolódó cikkünk: Itt a lista a világ 10 legértékesebb vállalatáról

A GVH a szakmai gondosság vizsgálata körében megállapította, hogy a Google Ireland az MBH Bank Nyrt. nevével visszaélő adathalász tevékenység észlelését követően intézkedett a jogsértő tartalmak eltávolítása, valamint egyes érintett hirdetési fiókok felfüggesztése ügyében. Ugyanakkor nem volt rekonstruálható az adathalász tevékenységgel érintett domainek és hirdetési fiókok teljes köre, illetve azok kezelésének körülményei és időbelisége. A rendelkezésre álló részleges bizonyítékok nem tették lehetővé annak az érdemi ellenőrzését, hogy a vállalkozás által kialakított kontrollmechanizmusok alkalmasak voltak-e a vizsgált jogsértések kezelésére. Mivel további eljárási cselekményektől sem volt várható érdemi eredmény, ezért azt a GVH megszüntette.

Az ügy kapcsán a versenyhatóság felhívja a fogyasztók figyelmét a körültekintő, felelős és tudatos online bankolás fontosságára. Az online – böngészős vagy applikációs – banki felületek alkalmazása során minden esetben ellenőrizzék az oldal hitelességét, és csak ezután adják meg belépési adataikat!

Hozzon ki többet az Adózónából!
Előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink teljes terjedelmükben olvashatják cikkeinket, emellett többek között elérik a Kérdések és Válaszok archívum valamennyi válaszát, és kérdezhetnek szakértőinktől is.

Hozzászólások (0)

Új hozzászólás

Kérjük, hogy szakértőinknek szóló kérdését ne kommentben tegye fel! Használja helyette a kérdés-válasz funkciót, kérdésében hivatkozzon az érintett írásra, lehetőleg annak URL-jét is megadva. A választ csak így tudjuk garantálni. Köszönjük!
Az Adózóna moderálási alapelveit ITT találja.




További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Bizalmi vagyon vagyonrendelő általi visszavétele

Hunyadné Szűts Veronika

igazságügyi adó- és járulékszakértő

Raktáreladás, -bérlés

Hunyadné Szűts Veronika

igazságügyi adó- és járulékszakértő

Családi adókedvezmény

Surányi Imréné

okleveles közgazda

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2026 július
H K Sze Cs P Sz V
29 30 1 2 3 4 5
6 7 8 9 10 11 12
13 14 15 16 17 18 19
20 21 22 23 24 25 26
27 28 29 30 31 1 2

Együttműködő partnereink