86 találat a(z) versenyhivatal cimkére

Nem voltak sziklaszilárdak a kőburkolatokat forgalmazó cég állításai – bírságolt a GVH Cikk

Megtévesztette a fogyasztókat és ezért 4,8 millió forintos bírságot kapott a kőburkolatokat forgalmazó Slate Design Kft. – így döntött a Gazdasági Versenyhivatal (GVH). A vállalkozás elismerte a jogsértést és lemondott a jogorvoslati jogáról, ezért a GVH Versenytanácsa jelentősen csökkentette a kiszabott bírságot – olvasható a GVH honlapján.

Fellépést ígér az NGM a tisztességtelen áremeléseket alkalmazó kiskereskedelmi láncokkal szemben Cikk

A kötelező akciózás kivezetését követően a kereskedelmi láncok egyidejű és jelentős mértékű áremeléseket hajtottak végre alapvető termékek esetében, amely ellen a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) határozott intézkedéseket tesz és kezdeményezi a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) versenyjogi vizsgálatát.

Megerősítette együttműködését a Gazdasági Versenyhivatal és a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Cikk

Megújította csaknem 20 éve tartó szakmai együttműködését a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) és a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) – közölte a GVH csütörtökön az MTI-vel.

40 millió forint bírság biztosítóknak kötelezettségvállalások nem megfelelő teljesítése miatt Cikk

A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) 40 millió forint bírságot szabott ki a 4Life Directre és biztosítópartnereire, mert hiányosan teljesítették korábbi vállalásukat, a fogyasztóknak csak egy részét kompenzálták – tájékoztatott a versenyhatóság.

Félrevezethette a fogyasztókat egy taxitársaság Cikk

A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) eljárást indított az City Taxi Fuvarszervező Szövetkezettel (City Taxi) szemben a fogyasztókkal szembeni tisztességtelen kereskedelmi gyakorlat tilalmának feltételezett megsértése miatt. A GVH gyanúja szerint a vállalkozás megtéveszti a fogyasztókat a vállalkozás lényeges jellemzője és általa nyújtott személytaxi szolgáltatáshoz kapcsolódó kötelezettségvállalásai tekintetében – írja honlapján a GVH.

Ismét lecsapott a GVH az eMAG-ra: több akciót, megtévesztő tájékoztatási formát is kifogásol a versenyhatóság Cikk

A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) eljárást indított az Extreme Digital-eMAG Kft.-vel (eMAG) szemben a fogyasztókkal szembeni tisztességtelen kereskedelmi gyakorlat tilalmának feltételezett megsértése miatt – közölte a versenyhatóság.

Vizsgálja a Temu kereskedelmi gyakorlatával szembeni beadványokat a Gazdasági Versenyhivatal Cikk

A Gazdasági Versenyhivatalnál (GVH) több bejelentéses eljárás is folyamatban van a kínai Temu online piactér kereskedelmi gyakorlatával kapcsolatban. A versenyhivatal értékeli a beadványokban foglaltakat, illetve részletes adatgyűjtést végez, és ezek alapján megteszi a szükséges intézkedéseket a magyar fogyasztók védelme érdekében, indokolt esetben versenyfelügyeleti eljárást indít – közölte a versenyhatóság.

A versenyhivatal 90 millió forint bírságot szabott ki a Lidlre Cikk

Megtévesztően kommunikálta a Lidl Magyarország Kereskedelmi Bt., hogy a „Lidl a legolcsóbb élelmiszerlánc”, ezért 90 millió forint bírságot szabott ki, az országszerte mintegy 200 áruházat működtető kiskereskedelmi vállalkozásra a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) Versenytanácsa – közölte a GVH pénteken az MTI-vel.

Gigabírság a fogyasztók megtévesztése miatt Cikk

Megtévesztő kommunikációt folytatott a Telemarketing International Kft. és osztrák anyacége, a Mediashop GmbH négy termék esetében – állapította meg a Gazdasági Versenyhivatal (GVH). A GVH versenytanácsa a két vállalkozással szemben összesen 113 millió forint bírságot szabott ki – közölte a versenyhatóság.

Black Friday, karácsonyi akciók: GVH-tippek átverés ellen Cikk

Egyre inkább elterjedt az a gyakorlat, hogy már nem csak november végén, hanem egész novemberben Black Friday leárazásokkal, karácsonyi akciókkal találkozhatnak a vásárlók. A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) ezért a vásárlói tudatosságot erősítő kampánnyal segíti a fogyasztókat abban, hogyan ne dőljenek be a szezonális akcióknak – írja honlapján a gvh.

Több mint 100 milliós bírság megtévesztő telemarketingért Cikk

A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) csaknem 117 millió forintos bírságot szabott ki a cseh Helvetia Direct Marketing s.r.o.-ra, amiért megtévesztően, a legalapvetőbb információkat is mellőzve értékesítette telefonon étrend-kiegészítőit a magyar fogyasztóknak – közölte a GVH.

Gyorsított vizsgálatot indít a versenyhivatal a Booking.commal szemben Cikk

Gyorsított ágazati vizsgálatot tart szükségesnek a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) a holland Booking.com szálláshely-közvetítő cég magyar szálláshely-szolgáltatók felé fennálló tartós tartozásának vizsgálata ügyében, a turisztikai ügynökség pedig jogsegélyszolgálatot indított az érintetteknek – derült ki az Országgyűlés gazdasági bizottságának turisztikai albizottságának mai ülésén.

Importőrök túlzó árazását vizsgálja a Gazdasági Versenyhivatal Cikk

Panaszeljárás keretében vizsgálja a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) egyes külföldön előállított élelmiszerek túlzó árazását, a versenyhatóság szakértői a magyar fogyasztók által széles körben vásárolt import termékekkel kapcsolatos piaci magatartásokat elemzik.

Versenyhivatali eljárás a Microsoft ellen Cikk

A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) versenyfelügyeleti eljárást indított a Microsofttal szemben, mert feltételezése szerint keresőrendszerének új szolgáltatásával tisztességtelen gyakorlatot folytat a magyar fogyasztókkal szemben – közölte ma a versenyhivatal.

Színlelték az együttműködést, 10 milliós bírságot varrt a nyakába két hajós cégnek a GVH Cikk

A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) visszavonta a dunai hajózási kartell egyik szereplőjének 30 százalékos bírságkedvezményét, mert két cég nem volt együttműködő.

{{ item.ArticleTitle }}

{{ item.ArticleLead }}

További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
hirdetés
PODCAST

Kérdések és válaszok

Korkedvezményes öregségi nyugdíj

Széles Imre

tb-szakértő

Csed biztosítási jogviszony, gyed alapja

Czeglédi Bernadett

munkajogi és társadalombiztosítási szakértő

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2024 október
H K Sze Cs P Sz V
30 1 2 3 4 5 6
7 8 9 10 11 12 13
14 15 16 17 18 19 20
21 22 23 24 25 26 27
28 29 30 31 1 2 3

Együttműködő partnereink