MVM: érkeznek a kedvezményt tartalmazó áramszámlák

  • MTI

Április második hetétől folyamatosan érkeznek a januári rezsistopban biztosított kedvezményt tartalmazó villanyszámlák is, a kedvezményt az áramszámlákon a ’Támogatás’ soron kell keresni, a számla harmadik oldalán, a számlarészletezőben – közölte az MVM kedden az MTI-vel.

A közlemény szerint megkezdődött a kedvezményt tartalmazó villanyszámlák kiküldése azoknak az ügyfeleknek, akik már korábban érvényesen nyilatkoztak arról, hogy a rezsistopot a villamosenergia-fogyasztásukban kérik érvényesíteni. Eddig 475 ezer nyilatkozat érkezett be, feldolgozásuk folyamatosan zajlik.

Felidézték, a rezsistop villamos energiára az ügyfél nyilatkozata alapján vehető igénybe, különösen akkor, ha a felhasználó nem földgázzal fűt, vagy a kedvezményt inkább áramfogyasztásában kéri érvényesíteni.

százalék, leértékelés, felértékelés, kedvezmény, adómérték, számla, kedvezmény
MVM: érkeznek a kedvezményt tartalmazó áramszámlák – a kép illusztráció
Forrás: Shutterstock

Fontos, hogy a 30 százalékos mennyiségi kedvezmény egy adott felhasználási helyen kizárólag egy szolgáltatásra – vagy földgázra, vagy villamos energiára – vehető igénybe – hívták fel a figyelmet.

Az áramszámlában érvényesítési igényéről nyilatkozni 2026. április 30-ai határidővel, kizárólag az MVM által biztosított űrlapon lehet az MVM Next online ügyfélszolgálatán, személyre szabottan, az MVM Next mobilalkalmazásban, szintén személyre szabottan, az mvmnext.hu/rezsistopnyilatkozat oldalon, valamint e-mailben vagy postai úton elküldött nyilatkozati űrlapon – ismertették.

Az online felületeken történő bejelentkezést követően az ügyfelek adatai és felhasználási helyei automatikusan megjelennek, így a nyilatkozat néhány kattintással véglegesíthető. Ebben az esetben nincs szükség külön beküldésre, a feldolgozás ideje is rövidebb. Az érvényesen benyújtott nyilatkozat nem módosítható, és nem vonható vissza – tájékoztatott az MVM, olvasható az MTI közleményében.

Hozzon ki többet az Adózónából!
Előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink teljes terjedelmükben olvashatják cikkeinket, emellett többek között elérik a Kérdések és Válaszok archívum valamennyi válaszát, és kérdezhetnek szakértőinktől is.

Hozzászólások (0)

Új hozzászólás

Kérjük, hogy szakértőinknek szóló kérdését ne kommentben tegye fel! Használja helyette a kérdés-válasz funkciót, kérdésében hivatkozzon az érintett írásra, lehetőleg annak URL-jét is megadva. A választ csak így tudjuk garantálni. Köszönjük!
Az Adózóna moderálási alapelveit ITT találja.




További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Felnőttképzés, áfa

dr. Csobánczy Péter

közgazdász, jogász, adótanácsadó

Csed igénylése többes jogviszonyban

Czeglédi Bernadett

munkajogi és társadalombiztosítási szakértő

Innovációs járulék

Erdős Gabriella

adószakértő

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2026 április
H K Sze Cs P Sz V
30 31 1 2 3 4 5
6 7 8 9 10 11 12
13 14 15 16 17 18 19
20 21 22 23 24 25 26
27 28 29 30 1 2 3

Együttműködő partnereink