hourglass_empty Ez a cikk több mint 30 napja íródott, ezért előfordulhat, hogy a benne lévő információk már nem aktuálisak! Témába vágó friss cikkekért használja a keresőt

Könnyíteni kell az adóterheken: itt vannak a szakértői javaslatok

  • adozona.hu

Az Adótanácsadók Egyesülete szükségesnek tartja az adózás könnyítését a kis- és középvállalatok számára a jelen körülmények között; javaslataikat megküldték a pénzügyminiszternek, amelyekre adótanácsadó cégek is reagáltak.

Az Adótanácsadók Egyesületének konkrét elképzelései:

– Az áfában a kisvállalkozásoknak – megszüntetve a jelenlegi árbevételi korlátot – lehetővé kell tenni, hogy év közben is bejelentkezhessenek a pénzforgalmi áfa hatálya alá, ne legyenek kitéve annak, hogy akkor is meg kell fizetni az áfát a számla után, ha azt a vevője nem fizette ki. Erre legyen elég egy egyszerűsített nyilatkozat a fizetendő áfáról, a bonyolult áfabevallás helyett.

– Lehetővé kell tenni azt is, hogy aki az előbbit nem választja, vagy nem választhatja, az 2019. év egy havi, negyedévi bevallott áfájának átlaga alapján fizethessen áfaelőleget, de azt korrigálhassa az előző évi egyhavi/negyedévi árbevételéhez viszonyított (csökkenő) árbevétele változásával, és tehesse mindezt külön bevallás nélkül, előlegbevallásnak minősülő átutalással, valamint – rövid határidővel – egyszerűsítetten kérhesse az áfa kiutalását.

– Ha határidőre nem tudott a vállalkozó áfabevallást, nyilatkozatot beadni, és az áfaelőleget megfizette, vagy kiutalási kérelmet nyújtott be, vagy határidőre ugyan beadta az áfabevallását, nyilatkozatát, de azt önrevízióval módosítja, mentesüljön az önrevíziós és késedelmi pótlék alól.

– Függesszék fel minden áfával kapcsolatos (belföldi, EU-s) összesítő nyilatkozat beadási kötelezettségét, ez is jelentősen csökkentené a vállalkozások leterhelését a megváltozott munkafeltételek, körülmények között.

– Ha a bérek utáni adóról és járulékról nem tud a vállalkozás havi bevallást beadni – mert a járvány miatt például a könyvelője, bérszámfejtője a számfejtést, bevallást nem tudja időre elkészíteni –, akkor az adókat, járulékokat egyszerű számítással a kifizetett nettó bérből lehessen megállapítani, és az NAV-nak adó- és járulékelőlegként megfizetni. Később, amennyiben erről már be tud adni bevallást a vállalkozás, akkor mentesüljön minden pótlék és bírság alól.

– A kiva szerint adózónak ne kelljen negyedéves bevallást beadnia, és az adót (bérelszámolás hiányában) nem az elszámolt, hanem a ténylegesen kifizetett bér, bérelőleg után tehesse meg.

– A katás adózók esetében szükséges lenne, hogy ha havonta nem tudják megfizetni az adót, akkor azt – minden szankció nélkül – részletekben megfizethessék a veszélyhelyzet megszűnésétől számított 6 hónapot követő időpontig.

– A veszélyhelyzet időszaka alatt a foglalkoztatottak kérésére adott fizetés nélküli szabadság esetén függesszék fel a Tbj. biztosítási, valamint a társadalombiztosítási nyugdíjtörvény szolgálati idő tilalmára vonatkozó szabályát, és járulék fizetése nélkül is minősüljön biztosítottnak a foglalkoztatott, és ezen idő számítson szolgálati időnek.

– Szükségesnek tartja az Adótanácsadók Egyesülete, hogy a kialakult helyzet miatt egy évvel halasszák el a döntéshozók a 2020. július 1-jétől tervezett online számlabeküldést, mert a vállalkozásokat a felmerült/felmerülő piaci és foglalkoztatási problémák miatt nem szabad ezzel terhelni.

– A május 31-ei határidejű adóbevallások (tao, kiva, hipa) beadási, valamint az adóbefizetés határidejét hosszabbítsák meg a veszélyhelyzet megszűnését követő naptól számított 30. napig.

– Az szja-bevallások beadási és adófizetési határidejét hosszabbítsák meg a veszélyhelyzet megszüntetését követő naptól számított 30. napig.

– Szükség lenne arra is, hogy a számviteli beszámolók, könyvvizsgálati kötelezettségek határidejét hosszabbítsák meg a veszélyhelyzet megszűnését követő naptól számított 30. napig, valamint, hogy minden állami adatszolgáltatás, statisztika (MNB, KSH stb.) beadásának határidejét hosszabbítsák meg a veszélyhelyzet megszűnését követő naptól számított 45. napig.

Áttérés pénzforgalmi elszámolásra

Az Adótanácsadók Egyesülete által javasolt átmeneti könnyítések a kkv-k likviditási problémáinak kezelésére és a vállalkozások adminisztrációs terheinek átmeneti csökkentésére nyújthatnak megoldást Fischer Ádám, a Niveus Consulting Group jogi partnere szerint.

Vészesen közeleg március 20-a, a havi bevallók áfafizetésének napja. Figyelemmel a koronavírus okozta helyzetre, ez több vállalkozást fog nagyon rosszul érinteni. Különös tekintettel arra, hogy az áfafizetési kötelezettség akkor is felmerül, ha a – feltehetőleg szintén cash-flow-problémákkal küzdő – vevő nem fizette ki a számlát – mutatott rá.

Az Adótanácsadók Egyesülete által javasolt megoldás, a pénzforgalmi elszámolásra való egyszerűsített áttérés erre csak részben lenne megoldás. Emlékeztetőül, a pénzforgalmi elszámolás lényege, hogy a főszabállyal ellentétben csak akkor kell befizetni az áfát, ha a vevő fizetett, függetlenül attól, hogy a számlán milyen teljesítési időpont szerepel. A most, március 20-án fizetendő áfára viszont már nem tud hatással lenni az esetleges könnyítés, s könyvelési rémálmot okozna a cégeknek. Másrészt pénzforgalmi elszámolásra csak évi 125 millió forintos árbevételig lehet bejelentkezni. Ez tehát csak a kisebb vállalkozásokon segítene (akiknek a helyzete természetesen szintén nagyon nehéz most).

Adminisztrációs könnyítés

Tekintettel arra, hogy most a legfontosabb a gazdaság működésének fenntartása, maximálisan támogatja a Niveus az adminisztrációs kötelezettségek elhalasztását, így különösen az adóbevallás benyújtásához alapvetően nem szükséges, inkább az ellenőrzést megkönnyítő nyilatkozatok megtételét, mint az összesítő nyilatkozat. (Jelen helyzetben a NAV is takarékon tud csak működni, nyilván nem az ellenőrzés lesz a leghangsúlyosabb tevékenysége.)

Az adminisztratív könnyítések azonban nem fognak segíteni azokon a vállalkozásokon, amelyeknek egyik napról a másikra eltűnt a fizetőközönsége, tehát ezeknek az intézkedéseknek csak akkor lesz értelme, ha tényleges fizetési könnyítéssel párosulnak, ahogy azt más országok példája mutatja.

A Niveus információi szerint a Pénzügyminisztérium mérlegeli az esetleges könnyítési lehetőségeket, igazodva természetesen az uniós alapelvekhez és a folyamatosan változó helyzethez.

Adókönnyítések kellenek a tömeges elbocsátások megfékezéséhez

A BDO Magyarország szerint is gyors adópolitikai intézkedések szükségesek a tömeges elbocsátások elkerülése érdekében, a vállalkozások legjobb vírusvédelme a bérköltségek átmeneti csökkentése.

A koronavírus-járvány gazdasági hatásai ma még nem felmérhetők, de már tisztán látszik, hogy majd minden iparágban jelentős visszaesés várható. Erre az elsődleges vállalatvezetői reakció a gyors költségcsökkentés, amelynek hatására nem csupán külföldön, de immár Magyarországon is jelentős elbocsátási hullám vette kezdetét. A hatékony megoldás ennek kivédésére az adók és járulékok átmeneti jellegű, de azonnali és jelentős csökkentése lehet – mutat rá a BDO Magyarország.

A járvány hazai terjedésével párhuzamosan a vállalatok sorra állnak le, és küldik haza munkavállalóikat – szerencsés esetben távmunkára (home office), illetve kényszerszabadságra. A veszélyhelyzet elhúzódó jellege miatt azonban a jelenlegi szabályozás mellett elkerülhetetlennek látszanak az akár tömeges méreteket is öltő elbocsátások is, melyek első jelei már ezekben a napokban is jól észlelhetők. Ez mind a társadalmi közhangulat, mind pedig költségvetés szempontjából komoly terheket jelenthet.

A nyugtalanító kilátások és hírek ellenére mégis reménykeltő, hogy a vállalkozások vírusvédelmét a kormányzatok hatékony intézkedésekkel nagyon gyorsan és jelentős mértékben tudják javítani – hangsúlyozza Gerendy Zoltán, a BDO Magyarország ügyvezető adópartnere. –  Ennek a nemzetközi gyakorlatban két irányát is látjuk: egyrészt azonnali adócsökkentésekkel (például Ausztrália, Kína, USA (tervezett), másrészt adófizetési könnyítésekkel (például Ausztria, Japán, Horvátország, Írország) igyekeznek tompítani a negatív hatásokat.

Kína a járvány által sújtott területeken teljes vagy 50 százalékos járulékmentességet ad a vállalkozásoknak. Ausztrália szintén adómentességet kínál egy viszonylag jelentős összeghatárig a vállalkozásoknak. Ausztria felfüggesztette az adóelőlegek beszedését és a késedelmes adófizetésekre nem számít kamatokat.

A Kínában már látható újraindítási hullám jól mutatja a járvány és a kapcsolódó visszaesés átmeneti jellegét, azaz minél előbb cselekszik egy kormány a munkahelyek megtartása érdekében, annál nagyobb az esély a gyors újrakezdésre. Ehhez viszont bátorság és gyorsaság kell költségvetési szinten, mert ahogy a fenti példák is mutatják, a vállalkozások hatékony „vírusvédelme” párhuzamosan kell haladjon a járvány biológiai kezelésével.

Azonnali járulékcsökkentés, szja-felfüggesztés, pénzforgalmi jellegű áfaelszámolás

A BDO Magyarország olyan átmeneti jellegű (maximum 3-6 hónapig tartó időszakra bevezetett), de azonnali adó- és járulékcsomag bevezetését javasolja, melynek elemei:

• jelentős járulékcsökkentés,

• az szja felfüggesztése azoknál a vállalkozásoknál, amelyek vállalják a munkahelyek változatlan fenntartását a visszaesés ideje alatt, valamint

• átmenetileg pénzforgalmi szemléletű áfaelszámolás bevezetése (csak azt az áfát kelljen megfizetni, amit a vállalkozás ténylegesen meg is kapott).

• a késedelmes adófizetéshez kapcsolódó szankciók más országokban is látott felfüggesztése, ami további biztonságot jelenthet a vállalkozások számára.

A gyors és határozott kormányzati cselekvés a munkahelyek megerősítése érdekében rövidtávon mind a költségvetés, mind a vállalkozások számára terheket jelent, egyben azonban jó lehetőséget is ad a társadalmi nyugalom megőrzésére mind a munkavállalók, mind az érintett családok körében. Emellett a munkaerő-újrafelvételi problémák kiküszöbölésével a válságot követően jóval gyorsabb visszatérést tesz lehetővé a korábbi növekedési szintekre – teszi hozzá Gerendy Zoltán.

A járványügyi helyzettel összefüggő cikkeinket ITT olvashatja el.

Hozzon ki többet az Adózónából!
Előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink teljes terjedelmükben olvashatják cikkeinket, emellett többek között elérik a Kérdések és Válaszok archívum valamennyi válaszát, és kérdezhetnek szakértőinktől is.

Hozzászólások (0)

Új hozzászólás

Kérjük, hogy szakértőinknek szóló kérdését ne kommentben tegye fel! Használja helyette a kérdés-válasz funkciót, kérdésében hivatkozzon az érintett írásra, lehetőleg annak URL-jét is megadva. A választ csak így tudjuk garantálni. Köszönjük!
Az Adózóna moderálási alapelveit ITT találja.




További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Képzés költségének elszámolása

Dr. Császár Zoltán

adótanácsadó, jogász

Kiva választása – kedvezményezett átalukás – jogutód

Dr. Császár Zoltán

adótanácsadó, jogász

Kivás vállalkozás lakóingatlant értékesített

Dr. Császár Zoltán

adótanácsadó, jogász

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2024 április
H K Sze Cs P Sz V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 1 2 3 4 5

Együttműködő partnereink