hourglass_empty Ez a cikk több mint 30 napja íródott, ezért előfordulhat, hogy a benne lévő információk már nem aktuálisak! Témába vágó friss cikkekért használja a keresőt

Kgfb: siessen, ha biztosítót váltana, már csak két napja van!

  • adozona.hu

Két napja van még közel egymillió gépjármű, köztük 500 ezer személygépkocsi üzembentartójának arra, hogy eldöntse, lecseréli-e év végi évfordulós kötelező biztosítását: a felmondásoknak csütörtök éjfélig el kell jutniuk a biztosítókhoz – hívja fel a figyelmet a Független Biztosítási Alkuszok Magyarországi Szövetsége (FBAMSZ). Az év végi kampányban megkötött új szerződések átlagdíja mintegy 15 százalékkal, vagyis közel kéthavi összeggel múlja felül az egy évvel ezelőtti átlagot.

A szövetség tapasztalatai szerint a díjemelkedés aktivizálta az érintetteket. Azzal számolnak, hogy közel százezren válthatják kedvezőbbre kgfb-szerződésüket.

Az idei év végi kampányban megkötött új szerződések átlagdíja mintegy 15 százalékkal, vagyis közel kéthavi összeggel múlja felül a tavalyi hasonló értéket, amely a mai inflációs környezetben nem nevezhető túlzott mértékű korrekciónak – írták a piaci szereplőktől kapott visszajelzésekre hivatkozva.

Felhívták a figyelmet arra, hogy az egyes járművekre vonatkozó lehetőségek jelentősen eltérhetnek egymástól, ezért célszerű minden érintettnek egyedi kalkulációval megismerni a következő időszakra elérhető díjakat.

Papp Lajos, a FBAMSZ gépjárműszekciójának elnöke a közleményben arra figyelmeztetett, hogy aki az utolsó pillanatban határoz a szerződése felmondásáról akkor mehet biztosra, ha felkeresi az érintett cég valamelyik ügyfélszolgálatát, és így szerezi be az igazolást a felmondás beérkezéséről.

A szövetség tapasztalatai szerint a kampányban váltók mintegy 20 százaléka az utolsó 3-4 napra hagyja a döntést.

Új szerződés megkötésére december 31-éig van lehetőség, a gyakorlatban ugyanakkor ezt a két lépést az ügyfelek túlnyomó része egy időben, az alkuszi összehasonlító oldalon megteszi – olvasható a FBAMSZ közleményében.

Emlékeztettek arra is, hogy az autósok 2010. előtt egységesen január elsejei évfordulóval köthettek kötelező biztosítást. Az azóta megvásárolt gépjárművek szerződéseinél már nem a naptári kezdőnap, hanem a megvásárlás napja számít évfordulónak, amikor lehetőség van biztosítót váltani - fűzték hozzá.

A FBAMSZ 1991-ben 13 alkuszcég elhatározásából jött létre, jelenleg 80 teljes jogú, illetve pártoló taggal rendelkezik, amelyek a teljes alkuszi piac teljesítményének mintegy 60 százalékát biztosítják.

Hozzon ki többet az Adózónából!
Előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink teljes terjedelmükben olvashatják cikkeinket, emellett többek között elérik a Kérdések és Válaszok archívum valamennyi válaszát, és kérdezhetnek szakértőinktől is.

Előfizetési csomagajánlataink


Hozzászólások (0)

Új hozzászólás

Kérjük, hogy szakértőinknek szóló kérdését ne kommentben tegye fel! Használja helyette a kérdés-válasz funkciót, kérdésében hivatkozzon az érintett írásra, lehetőleg annak URL-jét is megadva. A választ csak így tudjuk garantálni. Köszönjük!




További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Turizmusfejlesztési hozzájárulás

Kneitner Lea

okleveles nemzetközi és igazságügyi adószakértő

Szállásdíj áfája

dr. Bartha László

adójogi szakjogász

Áfás párt – Facebook

dr. Bartha László

adójogi szakjogász

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2023 február
H K Sze Cs P Sz V
30 31 1 2 3 4 5
6 7 8 9 10 11 12
13 14 15 16 17 18 19
20 21 22 23 24 25 26
27 28 1 2 3 4 5
hirdetÉs