112 találat a(z) kgfb cimkére
Kárrendezési, KGFB-állománykezelési és informatikai hiányosságok a Groupamánál
Cikk
A Magyar Nemzeti Bank (MNB) összesen 51,1 millió forint bírságot szabott ki a Groupama Biztosítóra, egyebek közt a nem-életbiztosítási kárrendezést, a kgfb-állománykezelést, az IT-biztonságot, a kiszervezést, illetve az ügyféltájékoztatást és a panaszkezelést érintő jogsértések miatt. A feltárt szabálytalanságok alapvetően nem befolyásolják a biztosító megbízható működését – írja honlapján az MNB.
Közel 30 ezer forinttal magasabb az autósok átlagos éves kötelezője a fővárosban a vidéki átlaghoz képest
Cikk
Az idei III. negyedévben 10 százalékkal, 58 ezer forintra emelkedett a normál használatú személygépkocsik kötelező gépjármű-felelősségbiztosításának átlagos éves díja az előző év őszéhez képest. A kárráfordítások feleennyivel nőttek (az utolsó negyedévben egyáltalán nem), csökken az infláció, így kisebb bővülés lenne indokolt. A kárráfordítás mellett az adó hatását is kiszűrő korrigált MNB-index így 2024 minden negyedévében enyhén nőtt, olvasható az Magyar Nemzeti Bank (MNB) honlapján.
Akár 17 ezer forintot is megspórolhatnak biztosítóváltásnál az autósok
Cikk
A személyautók esetében a mostani kgfb-kampányban megkötött új biztosításokkal átlagosan 35 százalékot, azaz 17 ezer forintot spórolhatnak az érintettek. A kampány első hetében az átlagdíj kevesebb mint 33 ezer forint, ami egyébként alig haladja meg a tavalyi 32 ezer forintos átlagot – közölte a Netrisk.
Kgfb-váltás: csaknem 30 százalékot spóroltak átlagosan, akik eddig biztosítót váltottak
Cikk
A november 2-án kezdődött év végi kgfb-kampány első hetében a személygépkocsival rendelkező ügyfelek 32 800 forintos átlagdíjon kötöttek új szerződést, miközben biztosítójuk átlagosan 46 600 forintos indexdíjat ajánlott számukra, így a biztosításukat lecserélők átlagosan 29,6 százalékot spórolhattak – közölte saját adatai alapján az Insura.hu biztosításközvetítő hétfőn az MTI-vel.
Emelkedett a személygépkocsikra a kgfb átlagos éves díja, de a drágulás üteme lassult
Cikk
Éves összehasonlításban 10 százalékkal, 57 ezer forintra emelkedett a normál használatú személygépkocsik kötelező gépjármű-felelősségbiztosításának átlagos éves díja. Negyedéves összehasonlításban a díjnövekedés mérséklődött, a kárráfordítás kisebb ütemű emelkedése is várhatóan visszafogja majd a díjemelkedést, olvasható az Magyar Nemzeti Bank (MNB) honlapján.
Egyre többen kötik meg a kgfb-t rollerekre: meghatározott mikomobilitási eszközökre ez július közepe óta kötelező
Cikk
A rollerekre és egyéb mikromobilitási eszközökre bevezetett kgfb-k óta összesen közel 4300 ilyen biztosítási szerződést kötöttek a Netrisknél, ezeknek az átlagos éves díja pedig 6200 forint volt. A rollerbiztosítások 21 százalékát budapestiek, míg 79 százalékát vidéki településen élők kötötték náluk.
Netrisk: nőtt a cascobiztosítások átlagdíja, mégis többet kötöttek az autósok
Cikk
Két számjegyű növekedés történt az idei első félévben a Netrisknél kötött kötelező felelősségbiztosításoknál és a cascobiztosításoknál. Az első félévben a kötelező biztosítások átlagdíjának 1 százalékos emelkedése – lényegében stagnálása – mellett a szerződések száma 19 százalékkal nőtt éves szinten. A cascobiztosítások díja 22 százalékkal nőtt, ennek ellenére 11 százalékkal több kötés született. A Netrisk összeállításából kiderül az is, hogy a népszerű márkák autóira milyen átlagdíjak vonatkoznak.
MNB: a kgfb-díjak növekedésének konszolidációja várható
Cikk
Éves összehasonlításban 11 százalékkal, 56 ezer forintra emelkedett a normál használatú személygépkocsik kötelező gépjármű-felelősségbiztosításának átlagos éves díja, amely a 2023-as éves átlagos infláció utóhatása, de az alatt alakult. Az infláció csökkenésével, a biztosítói kárráfordítások mérsékelt 8 százalékos emelkedésével a díjak konszolidációja várható – olvasható a Magyar Nemzeti Bank (MNB) friss kgfb-indexében az MNB honlapján.
Szigorú törvénymódosítás: kgfb-t kell kötni egyes elektromos rollerekre, segwayekre, kistraktorokra is
Cikk
Bővül azon járművek köre, amelyekre kötelező gépjármű-felelősségbiztosítást kell kötni. Ez az érintettekre 2024. július 16-ától vonatkozik majd – hívja fel a figyelmet közleményében a Magyar Biztosítók Szövetsége (Mabisz).
A robogókra is kell kgfb-t kötni
Cikk
A robogótulajdonosok jelentős része továbbra sincs tisztában azzal, hogy biztosítási kötelezettség nem csupán a rendszámmal ellátott járművekre, hanem minden olyan segédmotoros kerékpárra is kiterjed, amely részt vesz a közúti forgalomban – hívta fel a figyelmet a Független Biztosítási Alkuszok Magyarországi Szövetsége (FBAMSZ) csütörtökön az MTI-nek küldött közleményében.
A kgfb átlagban 368 forinttal drágult a személyautóknál a tavalyi utolsó negyedévben
Cikk
Mindössze 368 forinttal emelkedett a tavalyi IV. negyedévben egy átlagos személyautó kötelező gépjármű-felelősségbiztosítási állománydíja. Az éves díjnövekedés – a korábbi magas, de folyamatosan lassuló mérték miatt – a budapesti autósoknál összességében 12, a vidékieknél 11 százalék volt. Károkra is csak 7 százalékkal többet fizettek ki a biztosítók, mint egy évvel korábban, márpedig e fékeződés is kedvezően hat a díjak változására, olvasható a Magyar Nemzeti Bank (MNB) honlapján.
Egy nappal előbbre került a kgfb-díjfizetés határideje
Cikk
A szökőév miatt idén nem március 1., hanem február 29. éjfél a kötelező gépjármű-felelősségbiztosítás (kgfb) határideje – közölte az MTI-vel szerdán a Független Biztosítási Alkuszok Magyarországi Szövetsége (FBAMSZ).
Sztrájk – a kgfb drágulása és az üzemanyag jövedéki adójának növekedése ellen tiltakoznak harmadik napja Romániában
Cikk
Romániában munkagépekkel és nehéz járművekkel felvonuló gazdák, illetve fuvarozók előre nem bejelentett tüntetései okoztak fennakadásokat a közlekedésben Bukarest körgyűrűjén és más nagyvárosok környékén pénteken – közölte az MTI.
Fontos biztosítási határidők járnak le az év végén
Cikk
December 31. fontos határnap a kötelező gépjármű-felelősségbiztosítások (kgfb) egy része és a nyugdíjbiztosítások esetében is – hívta fel a figyelmet a Független Biztosítási Alkuszok Magyarországi Szövetsége (FBAMSZ).
Az MNB 15 millió forint bírságot szabott ki a K&H Biztosító Zrt.-re
Cikk
A Magyar Nemzeti Bank (MNB) 15 millió forint bírságot szabott ki a K&H Biztosító Zrt.-re, többek között a kötelező gépjármű-felelősségbiztosítási (kgfb) szerződések állománykezelésével összefüggő, egyes élet- és nem-életbiztosítási termékek biztosítási feltételeihez kapcsolódó informatikai biztonsági, illetve a vállalatirányítási területet érintő hiányosságok miatt – jelentette be pénteki közleményében a felügyeleti hatóság, közölte az MTI.