hourglass_empty Ez a cikk több mint 30 napja íródott, ezért előfordulhat, hogy a benne lévő információk már nem aktuálisak! Témába vágó friss cikkekért használja a keresőt

Szövetkezetet alapíthatnak a kisgyermekkel otthon lévők

  • Surányi Imréné okleveles közgazda

A családok védelme, a kisgyermeküket gondozó és nevelő szülőknek történő segítségnyújtás érdekében az Országgyűlés napirendjére vette az egyes törvényeknek a kisgyermekkel otthon lévők szövetkezete létrehozásával összefüggő módosításáról szóló T/16297. számú törvényjavaslatot. Összefoglaltuk a javaslat elfogadása esetén már az idén július 1-jétől alkalmazható új foglalkoztatási formára vonatkozó legfontosabb tudnivalókat.

A törvényjavaslat a szövetkezetekről szóló 2006. évi X. törvény III. Fejezetét a „6. Kisgyermekkel otthon lévők szövetkezete” alcímmel, ezen belül 35–52. §-okkal egészíti ki.

A kisgyermekkel otthon lévők szövetkezete olyan speciális szövetkezet, amely a gyermekgondozási díjban vagy gyermekgondozást segítő ellátásban nem nagyszülőként részesülők vagyoni, szociális, kulturális helyzetének előmozdítására lehetőséget biztosít arra, hogy a tagok rugalmas keretek között, kedvező feltételekkel bekapcsolódhassanak, visszatérhessenek a foglalkoztatásba, illetve közösséghez tartozhassanak. További cél, hogy a szövetkezet hozzásegítse tagjait a kisgyermekek gondozásához, neveléséhez kapcsolódó tudás- és ismeretanyag megszerzéséhez, valamint a tagok közötti tapasztalatcsereéhez.

A kisgyermekkel otthon lévők szövetkezetének csak természetes személy tagjai lehetnek, mégpedig legalább 90 százalékban olyanok, akik nem nagyszülőként gyermekgondozási díjban vagy gyermekgondozást segítő ellátásban részesülnek és vállalják a szövetkezet tevékenységében való személyes közreműködést.

A kisgyermekkel otthon lévők szövetkezetének alapításkor, illetve belépéskor a tagsági jogviszony létrehozatalának feltétele az alapszabályban meghatározott mértékű pénzbeli, illetve nem pénzbeli vagyoni hozzájárulás teljesítése. A szövetkezet közgyűlésén a vagyoni hozzájárulás mértékére tekintet nélkül minden tagnak egy szavazata lesz, egyebekben a döntéshozatalra a Ptk. vonatkozó szabályai irányadók.

OLVASSA TOVÁBB CIKKÜNKET, amelyből egyebek közt megtudhatja, hogy lehet szövetkezeti taggá válni, továbbá mit kell tartalmazzon a személyesen közreműködő tag és a szövetkezet közötti megállapodás!

A folytatáshoz előfizetés szükséges.
A teljes cikket előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink olvashatják el! Emellett többek között elérik a Kérdések és Válaszok archívum valamennyi válaszát, és kérdezhetnek szakértőinktől is.

Hozzászólások (0)

Új hozzászólás

Kérjük, hogy szakértőinknek szóló kérdését ne kommentben tegye fel! Használja helyette a kérdés-válasz funkciót, kérdésében hivatkozzon az érintett írásra, lehetőleg annak URL-jét is megadva. A választ csak így tudjuk garantálni. Köszönjük!
Az Adózóna moderálási alapelveit ITT találja.




További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Családi kedvezmény érvényesítése önellenőrzéssel

Surányi Imréné

okleveles közgazda

Telek aktiválása

Nagy Norbert

adószakértő

Családi kedvezmény válás után

Surányi Imréné

okleveles közgazda

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2024 április
H K Sze Cs P Sz V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 1 2 3 4 5

Együttműködő partnereink