hourglass_empty Ez a cikk több mint 30 napja íródott, ezért előfordulhat, hogy a benne lévő információk már nem aktuálisak! Témába vágó friss cikkekért használja a keresőt

Jogharmonizációs és egyéb adómódosítások: illeték, gyet, adókulcs, adókedvezmény

  • MTI

Az adó- és egyéb közterhekkel kapcsolatos nemzetközi közigazgatási együttműködés egyes szabályairól szóló törvényjavaslatba foglalta a kormány az újabb adójellegű jogszabályok módosítását, a javaslatot egyaránt általános vitára bocsátotta a parlament költségvetési és gazdasági bizottsága hétfőn. Az ellenzéki képviselők a bizottsági üléseken kifogásolták, hogy jogharmonizációs törvénnyel egyéb adószabályok is módosulnak.

Windisch László, a Nemzetgazdasági Minisztérium adó- és vámigazgatási főosztályának vezetője képviselte mindkét bizottság előtt az előterjesztőt. Adótörvényeket csak adótörvényben lehet módosítani, ennek a követelménynek eleget tesz a módosítás ezen formája. Ezzel a technikával eggyel kevesebb lesz az adótörvények száma, és így átláthatóbb lesz a rendszer - hangsúlyozta a főosztályvezető.

A javaslat a kaszinókat évi 10 milliárd forint tiszta bevételig 30 százalékos, az a feletti részre vonatkozóan pedig csak 10 százalékos kulccsal adóztatná. Jelenleg a teljes tiszta bevétel 30 százaléka az adó.
   
A költségvetési bizottságban az MSZP-s képviselők azt firtatták, hogy kinek kedvez az új szabály. A kormány képviselője szerint ma nincs 10 milliárd forint feletti bevételű kaszinó. A gazdasági bizottságban Kovács Tibor alelnök (MSZP) Andy Vajnát nevezte meg kedvezményezettként.
   
Windisch László kiemelte a módosító javaslatok közül azt, amely szerint a lakás-előtakarékossági szerződés formájában ingyenesen megszerzett vagyon után nem kell illetéket fizetni. A lízingelt autónál jelenleg a cégautóadót a lízingbe adó, míg a súlyadót a lízingbe vevő fizeti. A javaslat szerint mindkét adót a lízingbe vevő fizeti majd, így a cégautóadóból levonhatja a súlyadót.
   
A gyetben részesülő szülők önfoglalkoztatási lehetőségének segítése érdekében a javaslat megvalósulása esetén járulék vagy szociális hozzájárulási adó fizetési kötelezettség csak akkor keletkezik, ha van e tevékenységből származó tényleges jövedelem; tényleges jövedelem hiányában a gyet folyósítása alatt járulékot és szociális hozzájárulási adót nem kell fizetnie a vállalkozónak.
   
A társasági adókedvezmény sportcélú felajánlása a költségvetési bizottságban nagy vitát váltott ki. Veres János (MSZP) azt állította, hogy az adóelőnynek csak a negyede marad a jövőben a cégeknél a jelenlegihez képest, a kormány célja az, hogy a sportszövetségek javára rendezze át a bevételeket a klubokkal szemben.
   
A másik vitapont a jövedéki törvény által kötelezővé tett 30 napos üzletbezárás feloldása volt. A jövőben a jövedéki jogsértés nem járna automatikus üzletbezárással, de ha az adóhatóság - mérlegelési jogkörében - úgy döntene, hogy mégis bezárja a boltot, akkor választhat a 12 és a 30 napos szankció között. Az ellenzéki képviselők ellenezték a hatóság mérlegelési jogkörét, míg a kormánypártiak azzal érveltek, hogy a 30 napos bezárás csődbe viheti a céget.

 

Hozzon ki többet az Adózónából!
Előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink teljes terjedelmükben olvashatják cikkeinket, emellett többek között elérik a Kérdések és Válaszok archívum valamennyi válaszát, és kérdezhetnek szakértőinktől is.

Hozzászólások (0)

Új hozzászólás

Kérjük, hogy szakértőinknek szóló kérdését ne kommentben tegye fel! Használja helyette a kérdés-válasz funkciót, kérdésében hivatkozzon az érintett írásra, lehetőleg annak URL-jét is megadva. A választ csak így tudjuk garantálni. Köszönjük!
Az Adózóna moderálási alapelveit ITT találja.




További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Családi kedvezmény válás után

Surányi Imréné

okleveles közgazda

Növénybiztosítás díjbekérő, számla?

Nagy Norbert

adószakértő

Autóbérlés 3. országbelinek

Bunna Erika

adótanácsadó

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2024 április
H K Sze Cs P Sz V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 1 2 3 4 5

Együttműködő partnereink