Ismét lecsapott a GVH az eMAG-ra: több akciót, megtévesztő tájékoztatási formát is kifogásol a versenyhatóság

  • MTI

A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) eljárást indított az Extreme Digital-eMAG Kft.-vel (eMAG) szemben a fogyasztókkal szembeni tisztességtelen kereskedelmi gyakorlat tilalmának feltételezett megsértése miatt – közölte a versenyhatóság.

A GVH álláspontja szerint a vállalkozás fogyasztói véleményekkel kapcsolatos közzétételi gyakorlata 2022. május 28-ától alkalmas arra, hogy megtévessze a vásárlókat a tájékozott döntés meghozatalában.

Felidézték, hogy a 2023. július 25-28. között meghirdetett "Őrült napok" elnevezésű akciójában több terméket is jelentős árkedvezménnyel népszerűsített a cég, majd törölte a termékekre leadott rendelések többségét. Megállapították azt is, hogy az eMAG október 31-étől a szállítási határidőkről valószínűsíthetően valótlan tartalmú tájékoztatást nyújtott a fogyasztóknak, továbbá július 22-étől bizonyos termékeknél előnyként jelenítette meg a fogyasztókat jogszabálynál fogva megillető, 14 napos elállási jogot, valamint a termékgarancia idejét.

Az eljárás lefolytatására három hónap áll a versenyhatóság rendelkezésére, amely indokolt esetben két alkalommal, egyenként legfeljebb két hónappal meghosszabbítható – írták.

A GVH emlékeztet: 2021-ben már vizsgálta elektronikai lánc akciótartási gyakorlatát. Akkor 200 millió forintos bírság mellett 4 milliárd forint értékű jóvátételi vállalást is kiszabott a versenyhatóság, majd további 50 millió forintra büntette a társaságot, mert hiányosan teljesítette kötelezettségeit.

Hozzon ki többet az Adózónából!
Előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink teljes terjedelmükben olvashatják cikkeinket, emellett többek között elérik a Kérdések és Válaszok archívum valamennyi válaszát, és kérdezhetnek szakértőinktől is.

Hozzászólások (0)

Új hozzászólás

Kérjük, hogy szakértőinknek szóló kérdését ne kommentben tegye fel! Használja helyette a kérdés-válasz funkciót, kérdésében hivatkozzon az érintett írásra, lehetőleg annak URL-jét is megadva. A választ csak így tudjuk garantálni. Köszönjük!
Az Adózóna moderálási alapelveit ITT találja.




További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Unión belüli jövedelem adózása, árfolyama II.

Horváthné Szabó Beáta

adószakértő

Revolut

Hunyadné Szűts Veronika

igazságügyi adó- és járulékszakértő

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2024 április
H K Sze Cs P Sz V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 1 2 3 4 5

Együttműködő partnereink