38 találat a(z) megtévesztés cimkére

Cikk

Az Európai Unió mesterségesintelligencia-rendeletét részben már alkalmazni kell (tiltott alkalmazások), a legfontosabb részeit azonban augusztustól, lépcsőzetesen kell a gyakorlatban is bevezetni. A rendelet az MI jogszerű és tisztességes használatát kívánja elérni azzal, hogy ne veszélyeztesse a szabályozással az innovációt, melyhez gyakorlati kódex készült.

Cikk

A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) versenyfelügyeleti eljárást indított a hollandiai iHerb Netherlands BV-vel és amerikai anyavállalatával, az iHerb LLC-vel szemben, mert a versenyhatóság feltételezése szerint a cégek egyebek mellett jogszerűtlenül alkalmaznak egészségre vonatkozó, valamint gyógyhatást tulajdonító állításokat termékeik reklámozása során.

Cikk

A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) utóvizsgálatot indított a Wizz Air-nél. A légitársaságot az eredeti eljárásban utasfelvételi szolgáltatásával és egyes szolgáltatási csomagjainak „többletszolgáltatásaival” kapcsolatos megtévesztő gyakorlatai miatt bírságolta meg a GVH több mint 300 millió forintra. A GVH Versenytanácsa emellett kötelezte a vállalkozást az automatikus utasfelvételi szolgáltatással kapcsolatos jogsértő magatartás megszüntetésére, melynek teljesítését a GVH nem tudta kellő bizonyossággal megállapítani a Wizz Air által benyújtott dokumentumok alapján, így ezt most tüzetesen ellenőrzi az utóvizsgálat elrendelésével – írja honlapján a GVH.

Cikk

Nem megfelelően tájékoztatja és ezzel megtévesztheti a magyar felhasználókat az Airbnb – ezt gyanítja a Gazdasági Versenyhivatal (GVH). A GVH ezért versenyfelügyeleti eljárást indított az online szállásfoglalási platformot üzemeltető, Írországban bejegyzett céggel szemben. A nemzeti versenyhatóság az elmúlt években kiemelt figyelmet fordít az online szálláshelyközvetítési piacra, és az Airbnb sem először kerül a GVH látókörébe.

Cikk

Megtévesztette a fogyasztókat a Foodora, ezért több mint 35 millió forintos bírságot szabott ki az ételrendelési portál üzemeltetőjére a Gazdasági Versenyhivatal (GVH). A cég egy 2023 őszi akciójában kétezer forint kedvezményt és ingyenes szállítást ígért, azt ugyanakkor nem közölte, hogy ez csak a hatezer forint feletti rendelésekre vonatkozott. A vállalkozás késleltette a GVH eljárását, ezért a versenyfelügyeleti bírságon felül 20 millió forint eljárási bírság is kiszabott rá a GVH Versenytanácsa, amit a cég már be is fizetett. A nemzeti versenyhatóság az ételkiszállító vállalkozások kereskedelmi tevékenységét is kiemelten figyeli – írja honlapján a GVH.

Cikk

A mesterséges intelligencia eszközeinek elterjedésével ma már minden eddiginél könnyebb megszemélyesíteni valakit és megtéveszteni másokat, pénzt, adatot kicsalni a célpontoktól. A korábban kifejlesztett módszerek hatékonyságát megsokszorozza az AI, melyet a vezető intézmények irányelvek és technológiák kombinációjával próbálnak kezelni – áll a Deloitte legfrissebb Tech Trends 2024 elemzésében.

Cikk

Megtévesztő kommunikációt folytatott a Telemarketing International Kft. és osztrák anyacége, a Mediashop GmbH négy termék esetében – állapította meg a Gazdasági Versenyhivatal (GVH). A GVH versenytanácsa a két vállalkozással szemben összesen 113 millió forint bírságot szabott ki – közölte a versenyhatóság.

{{ item.ArticleTitle }}

{{ item.ArticleLead }}

További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Letiltás ekhós bevételből

dr. Hajdu-Dudás Mária

ügyvéd

Térítés nélkül kapott tankolási utalvány könyvelése

Gyüre Ferenc

adótanácsadó, okleveles könyvvizsgáló

Lizing szerződéskötési díjának elszámolása

Gyüre Ferenc

adótanácsadó, okleveles könyvvizsgáló

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2026 augusztus
H K Sze Cs P Sz V
27 28 29 30 31 1 2
3 4 5 6 7 8 9
10 11 12 13 14 15 16
17 18 19 20 21 22 23
24 25 26 27 28 29 30
31 1 2 3 4 5 6

Együttműködő partnereink