hourglass_empty Ez a cikk több mint 30 napja íródott, ezért előfordulhat, hogy a benne lévő információk már nem aktuálisak! Témába vágó friss cikkekért használja a keresőt

Indul a kedvező kamatú Otthon Start Program, az aszályhelyzetről is tárgyalt a kormány

  • adozona.hu

Szeptembertől lehet igénybe venni új lakások, házak vásárlásához a 3 százalékos, fix kamatozású hiteleket – jelentette be a szerdai kormányülés döntései kapcsán a mai kormányszóvivői tájékoztatón Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter.

Gulyás elöljáróban emlékeztetett a kormány lakástámogatással kapcsolatos eddigi intézkedéseire. A szeptembertől induló Otthon Start Programról elmondta, hogy nem lesz korhatárral, házasságkötéssel, gyermekvállalással kapcsolatos kötelezettség, csak azt írják elő, hogy a hitelfelvevőnek legalább két évi magyar társadalombiztosítása legyen és ne rendelkezzen (sem jelenleg, sem korábban) 50 százaléknál nagyobb arányban ingatlant.

A felvehető hitel maximuma 50 millió forint, az ingatlan nem lehet 100 millió forintnál drágább, a futamidő legfeljebb 300 hónap lehet, a négyzetméterkorlát 1,5 millió forint lehet, az önrész minimum 10 százalék. A kedvezményes hitel más hitelprogrammal együtt is felvehető.

A kormány a tegnapi ülésén meghallgatta az aszályvédelmi operatív törzs jelentését, a gazdák 10 milliárd forint értékben kapnak ingyen öntözővizet – mondta Gulyás. Hozzátéve: a kormány tárgyalt az utóbbi napokban lezajlott NATO- és uniós csúcsról is – Ukrajna felvételével kapcsolatban álláspontja változatlanul nemleges.

A kormányszóvivőiről szóló teljes tudósítást itt olvashatja el!

Hozzon ki többet az Adózónából!
Előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink teljes terjedelmükben olvashatják cikkeinket, emellett többek között elérik a Kérdések és Válaszok archívum valamennyi válaszát, és kérdezhetnek szakértőinktől is.

Hozzászólások (0)

Új hozzászólás

Kérjük, hogy szakértőinknek szóló kérdését ne kommentben tegye fel! Használja helyette a kérdés-válasz funkciót, kérdésében hivatkozzon az érintett írásra, lehetőleg annak URL-jét is megadva. A választ csak így tudjuk garantálni. Köszönjük!
Az Adózóna moderálási alapelveit ITT találja.




További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Elektronikus számlázás

Kneitner Lea

okleveles nemzetközi és igazságügyi adószakértő

Családi pótlék / koszovói állampogár

Széles Imre

tb-szakértő

Kapcsolt vállalkozások minősítése

dr. Buzády Csongor, LL.M. (Berlin)

ügyvéd, vállalatfinanszírozási szakjogász

Buzády és Udvari Ügyvédi Iroda, partner

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2025 augusztus
H K Sze Cs P Sz V
28 29 30 31 1 2 3
4 5 6 7 8 9 10
11 12 13 14 15 16 17
18 19 20 21 22 23 24
25 26 27 28 29 30 31

Együttműködő partnereink