További témák

Idén 167,5 milliárd forintot biztosítanak a kkv-k erősítésére

  • MTI/Adózóna

Összesen 167,5 milliárd forintot szánnak idén a mikro-, kis- és közepes vállalkozások (kkv) erősítésére, ebből 90,84 milliárd forintot vissza nem térítendő és 76,7 milliárd forintot visszatérítendő formában – mondta György László, az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) gazdaságstratégiáért és szabályozásért felelős államtitkára csütörtökön, az Ipartestületek Országos Szövetségének (Iposz) XXXVI. közgyűlésén, Budapesten – írja a kormany.hu.

Az államtitkár kifejtette, hogy 45 milliárd forintot szánnak innovációra, 15 milliárd forintot a Magyar multi programra, 12 milliárd forintot pedig technológiaváltásra.

Vannak visszatérítendő források is, amelyek mellett működik a Magyar Nemzeti Bank (MNB) növekedési kötvényprogramja, valamint azok a mikrohitel-programok, amelyek átalakításán jelenleg is dolgoznak.

Előadásában kiemelte, hogy a szaktárca a formálódó kkv-stratégiában megteremtené a vállalkozóbarát szabályozási és adózási környezetet, fejlesztené a kkv-k üzleti környezetének és az e-kormányzat eszközeit, erősítenék fejlődési képességüket, innovációs és digitális teljesítményüket. Mindezek mellett támogatnák a szükséges tudás megszerzését, ösztönöznék a finanszírozáshoz jutást, illetve elősegítenék a generációváltást és nemzetköziesedést – olvasható a kormany.hu-n.

Az előfizetéssel elérhető tartalmak között további cikkeket olvashat a témáról.

Válasszon csomagajánlataink közül:

Ha előfizetőnk, lépjen be!

Hozzászólások (0)

Új hozzászólás

Kérjük, hogy szakértőinknek szóló kérdését ne kommentben tegye fel! Használja helyette a kérdés-válasz funkciót, kérdésében hivatkozzon az érintett írásra, lehetőleg annak URL-jét is megadva. A választ csak így tudjuk garantálni. Köszönjük!




TÖBB MINT TÖRVÉNYTÁR!
Ezért érdemes előfizetni!

Kérdések és válaszok

Próbaüzem alatti bevétel

Nagy Norbert

adószakértő

Evás ügyvédi iroda

Szipszer Tamás

adószakértő

2019 június
H K Sze Cs P Sz V
27 28 29 30 31 1 2
3 4 5 6 7 8 9
10 11 12 13 14 15 16
17 18 19 20 21 22 23
24 25 26 27 28 29 30
hirdetés
FONTOS JOGSZABÁLYOK
  1. KATA és KIVA 2012. évi CXLVII. törvény a kisadózó vállalkozások tételes adójáról és a kisvállalati adóról
  2. Art. 2003. évi . XCII. törvény
  3. Áfa 2007. évi CXXVII. törvény
  4. Áht. 1992. évi XXXVIII. törvény
  5. EHO tv. 1998. évi LXVI. törvény az egészségügyi hozzájárulásról
  6. Ekho tv. 2005. évi CXX. törvény az egyszerűsített közteherviselési hozzájárulásról
  7. EVA tv. 2002. évi XLIII. törvény az egyszerűsített vállalkozói adóról
  8. Helyi adó tv. 1990. évi C. törvény a helyi adókról
  9. Itv. 1990. évi XCIII. törvény az illetékekről
  10. Jöt. 2003. évi CXXVII. törvény a jövedéki adóról és a jövedéki termékek forgalmazásának különös szabályairól
  11. Rega. tv. 2003. évi CX. törvény a regisztrációs adóról
  12. Szakhoz. tv. 2003. évi LXXXVI. törvény a szakképzési hozzájárulásról és a képzés fejlesztésének támogatásáról
  13. Számv. tv. 2000. évi C. törvény a számvitelről
  14. Szja 1995. évi CXVII. törvény
  15. Szlarend 24/1995 PM rendelet
  16. Tao tv. 1996. évi LXXXI. törvény a társasági adóról és az osztalékadóról
  17. Tbj. 1997. évi LXXX. törvény a társadalombiztosítás ellátásaira és a magánnyugdíjra jogosultakról, valamint e szolgáltatások fedezetéről
  18. Tbj. vhr. 195/1997. (XI. 5.) Korm. rendelet a társadalombiztosítás ellátásaira és a magánnyugdíjra jogosultakról, valamint e szolgáltatások fedezetéről szóló 1997. évi LXXX. törvény végrehajtásáról
  19. Tny. 1997. évi LXXXI. törvény a társadalombiztosítási nyugellátásról
  20. Tny. vhr. 168/1997. (X. 6.) Korm. rendelet a társadalombiztosítási nyugellátásról szóló 1997. évi LXXXI. törvény végrehajtásáról

Ön korábban már belépett a HVG csoport egyik weboldalán. Ha szeretne ezen az oldalon is bejelentkezni, ezen a linken egy kattintással megteheti.

X