hourglass_empty Ez a cikk több mint 30 napja íródott, ezért előfordulhat, hogy a benne lévő információk már nem aktuálisak! Témába vágó friss cikkekért használja a keresőt

Gigabírság a Telekomnak

  • MTI

Jogsértő összehasonlító reklámok miatt 600 millió forint bírságot szabott ki a Telekomra a Gazdasági Versenyhivatal (GVH); ez a jogsértő reklámokra kiszabott eddigi legnagyobb bírság a GVH gyakorlatában.

A GVH mai közleménye szerint a Magyar Telekom Nyrt. 2014 októbere és 2015 júniusa között megjelent reklámjaiban nem tárgyilagosan vetette össze saját és versenytársai 4G mobilinternet-hálózatainak nagyságát.

A versenyhivatal álláspontja szerint a "legnagyobb 4G hálózat" szlogenű kampányoknál nem teljesült az ellenőrizhetőség követelménye, a Telekom által hivatkozott lefedettségi térképek ugyanis alkalmatlanok az országos lefedettséggel kapcsolatos állítások pontos ellenőrzésére. Emellett nem tekinthető tárgyilagosnak az a közlés, hogy egy adott pillanatban egy mobilszolgáltató hálózatának országos lefedettsége a legnagyobb, ha egyébként a 4G mobilszolgáltatási sajátosságok alapján megállapítható, hogy egy ilyen állapot nem tartható fenn a gyorsan zajló hálózatfejlesztések miatt.

A mobilinternetes szolgáltatások értékesítése tipikusan éves vagy kétéves hűségidővel történik, a Telekom országos hálózati lefedettséget érintő előnye megszűnhet a hűségidőn belül, és ennek az ismeretnek a hiánya torzíthatta a fogyasztó döntését a 4G mobilinternet-szolgáltató választásában - mutatott rá a versenyhivatal.

A határozat indokolásában a versenyhivatal kiemelte, hogy a magyarországi mobil telekommunikációs piacon általában, de a mobilinternet-piacon különösen fontos megakadályozni, hogy egy piacvezető vállalkozás a saját hálózatáról szóló, ám a verseny dinamikáját figyelmen kívül hagyó összehasonlító reklámmal sugalljon a fogyasztóknak olyan előnyt, amellyel akár két évre is magához kötheti őket.

A GVH közölte: Magyarországon az internet-elterjedtség az OECD országok közül az egyik legalacsonyabb, ugyanakkor a mobiltarifák a legmagasabbak között vannak, emellett a piac kevés szereplős, így az ilyen, objektivitást nélkülöző összehasonlító reklámok különösen hátrányosan befolyásolhatják a versenytársak helyzetét, ezáltal a mobilpiaci verseny intenzitását is.

Mindez együttesen indokolta a jogsértő reklámokra kiszabott eddigi legnagyobb bírságot a GVH gyakorlatában - emelte ki közleményében a versenyhivatal.

A GVH a bírság kiszabásakor súlyosító körülményként értékelte, hogy a 4G szolgáltatás újszerű és összetett jellege miatt még jórészt ismeretlen volt a fogyasztók széles körében, a kampányok hosszú ideig tartottak, valamint a jogsértő magatartás hatása elhúzódhatott az egy-két éves hűségidők miatt.

Enyhítő körülményként vették figyelembe ugyanakkor, hogy a szolgáltatók közötti különbség ellenőrizhetőségére az egyik szolgáltató esetében a vizsgált időszak teljes egészében, a másik szolgáltatónál pedig részben volt lehetőség a lefedettségi térképek összevetésével.

Hozzon ki többet az Adózónából!
Előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink teljes terjedelmükben olvashatják cikkeinket, emellett többek között elérik a Kérdések és Válaszok archívum valamennyi válaszát, és kérdezhetnek szakértőinktől is.

Hozzászólások (0)

Új hozzászólás

Kérjük, hogy szakértőinknek szóló kérdését ne kommentben tegye fel! Használja helyette a kérdés-válasz funkciót, kérdésében hivatkozzon az érintett írásra, lehetőleg annak URL-jét is megadva. A választ csak így tudjuk garantálni. Köszönjük!
Az Adózóna moderálási alapelveit ITT találja.




További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Növénybiztosítás díjbekérő, számla?

Nagy Norbert

adószakértő

Autóbérlés 3. országbelinek

Bunna Erika

adótanácsadó

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2024 április
H K Sze Cs P Sz V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 1 2 3 4 5

Együttműködő partnereink