hourglass_empty Ez a cikk több mint 30 napja íródott, ezért előfordulhat, hogy a benne lévő információk már nem aktuálisak! Témába vágó friss cikkekért használja a keresőt

Megtévesztette a One Magyarország a fogyasztókat? Ezt vizsgálja a GVH

  • adozona.hu

A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) versenyfelügyeleti eljárást indított a One Magyarország Zrt.-vel szemben. A versenyhatóság gyanúja szerint a telekommunikációs vállalkozás „Világ Napijegy” szolgáltatásával kapcsolatos kereskedelmi kommunikációja nem megfelelően tájékoztat annak egyes fontos jellemzőit illetően, illetve arról, hogy ez váratlan költségeket okozhat a fogyasztók számára, írja honlapján a GVH.

A Gazdasági Versenyhivatal azért indított versenyfelügyeleti eljárást a One Magyarországgal szemben, mivel a cég „Világ Napijegy” szolgáltatásával kapcsolatos kereskedelmi kommunikációja megtévesztheti a fogyasztókat. A GVH gyanúja szerint a kommunikáció homályos, egymásnak ellentmondó, ezért félreérthető tájékoztatást nyújt a szolgáltatás egyes érdemi jellemzői kapcsán, így nem teszi felismerhetővé, hogy

  • a „Világ Napijegy” egyes előfizetői szolgáltatási szerződések esetében automatikusan aktiválódik;
  • az automatikus aktiválás esetén a telefonszolgáltatás, illetve a hang- vagy internethozzáférési szolgáltatás igénybevétele díjköteles, valamint, hogy ez a díjkötelesség pontosan milyen mértékű fizetési kötelezettséggel jár.
GVH, versenyfelügyeleti eljárás, One Magyarország Zrt., kereskedelmi kommunikáció, fogyasztók megtévesztése, belföld-rss,
A kép illusztráció: a GVH azért indított versenyfelügyeleti eljárást a One Magyarországgal szemben, mivel a cég „Világ Napijegy” szolgáltatásával kapcsolatos kereskedelmi kommunikációja megtévesztheti a fogyasztókat
Forrás: Fazekas István

A versenyfelügyeleti eljárás megindítása nem jelenti annak kimondását, hogy a vállalkozás a jogsértést elkövette. Az eljárás a tények tisztázására és ezen keresztül a feltételezett jogsértés bizonyítására irányul. Az eljárás lefolytatására biztosított időtartam három hónap, amely indokolt esetben két alkalommal, egyenként legfeljebb két hónappal meghosszabbítható. A GVH felhívja a figyelmet arra, hogy a versenytörvény szerint az ügyfélnek a tényállás tisztázásához szükséges adatok közlésére való felhívásától az annak teljesítéséig terjedő időtartam az ügyintézési határidőbe nem számít bele. (Az ügy hivatali nyilvántartási száma: VJ/13/2026.)

Hozzon ki többet az Adózónából!
Előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink teljes terjedelmükben olvashatják cikkeinket, emellett többek között elérik a Kérdések és Válaszok archívum valamennyi válaszát, és kérdezhetnek szakértőinktől is.

Hozzászólások (0)

Új hozzászólás

Kérjük, hogy szakértőinknek szóló kérdését ne kommentben tegye fel! Használja helyette a kérdés-válasz funkciót, kérdésében hivatkozzon az érintett írásra, lehetőleg annak URL-jét is megadva. A választ csak így tudjuk garantálni. Köszönjük!
Az Adózóna moderálási alapelveit ITT találja.




További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

EPR-díj kötelezettje

Tüske Zsuzsanna

vámszakértő

Magánszemély külföldi cégnek nyújtott tanácsadása

Kneitner Lea

okleveles nemzetközi és igazságügyi adószakértő

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2026 szeptember
H K Sze Cs P Sz V
31 1 2 3 4 5 6
7 8 9 10 11 12 13
14 15 16 17 18 19 20
21 22 23 24 25 26 27
28 29 30 1 2 3 4

Együttműködő partnereink