44 találat a(z) versenyfelügyeleti eljárás cimkére

Cikk

A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) versenyfelügyeleti eljárást indított az Eszközkezelő EU Nonprofit Kft. és a Webshop Konverzió Kft. (korábbi elnevezése: Pályázatfigyelés Kft.) vállalkozásokkal szemben. A cégek valószínűsíthetően megtévesztőn kommunikáltak egy általuk meghirdetett lakossági pályázat díjai és feltételei kapcsán. A GVH felhívja a fogyasztók figyelmét a részvételi és szerződési feltételek körültekintő megismerésének fontosságára.

Cikk

A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) még 2019-ben vélelmezett számos megtévesztő gyakorlatot a Wizz Air-nél. A légitársaság az eljárás során átfogó kötelezettségvállalást ajánlott fel, amiben vállalta, hogy több mint negyedmilliárd forint értékben kompenzálja az érintett fogyasztókat, az 5 év után fel nem használt kreditek összegét pedig átutalja az SOS Gyermekfalu Alapítványnak. A most lezárult utóvizsgálat során a GVH megállapította, hogy a Wizz Air végrehajtotta a vállalásait, ugyanakkor egyes igazolások késedelme miatt 5 millió forint bírságot kapott a GVH Versenytanácsától – írja honlapján a GVH.

Cikk

A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) versenyfelügyeleti eljárást indított a One Magyarország Zrt.-vel szemben. A versenyhatóság gyanúja szerint a telekommunikációs vállalkozás „Világ Napijegy” szolgáltatásával kapcsolatos kereskedelmi kommunikációja nem megfelelően tájékoztat annak egyes fontos jellemzőit illetően, illetve arról, hogy ez váratlan költségeket okozhat a fogyasztók számára, írja honlapján a GVH.

Cikk

Versenyfelügyeleti eljárást indított a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) a Google-lel szemben. A GVH gyanúja szerint a Google Ireland Limited (Google) a Google Ads hirdetési platformján nem ellenőrizte megfelelően az adathalász hirdetéseket, ezért azok fizetett tartalomként, illetve a Google kereső a találati listájának elején jelenhettek meg. Mindez a versenyhatóság szerint hozzájárulhatott ahhoz, hogy a fogyasztók kockázatos weboldalakra kerüljenek vagy kicsalják tőlük a banki belépési adataikat, olvasható a GVH oldalán.

Cikk

A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) versenyfelügyeleti eljárást indított a Duolingo Inc. amerikai vállalkozással szemben. A GVH gyanúja szerint a nyelvtanulási szolgáltatásokat nyújtó cég kereskedelmi gyakorlata több okból is tisztességtelen, egyebek között valószínűsíthetően megtéveszti a fogyasztókat az általa kínált nyelvtanulási módszer hatékonyságát illetően, és megalapozatlan piacelsőségi állítást is tesz. Továbbá a vállalkozás vélhetően kéretlen és gyakori direkt marketing üzenetekkel helyez pszichés nyomást a fogyasztókra annak érdekében, hogy a szolgáltatásának az igénybevételére és a fizetős verzióra való áttérésre ösztönözzön, valamint nem megfelelően nyújt tájékoztatást szolgáltatásainak felhasználási feltételeiről, különösen az ingyenes igénybevétel korlátairól – olvasható a GVH honlapján.

Cikk

Három versenyfelügyeleti eljárást indított a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) élelmiszereket és étrend-kiegészítőket forgalmazó vállalkozásokkal szemben, mivel gyanúja szerint a cégek többek között olyan egészségügyi állításokkal népszerűsítik termékeiket, melyek megalapozatlanok, illetve amelyeket nem tudnak kellően alátámasztani, továbbá tiltott gyógyhatást tulajdonítanak a termékeknek, olvasható a GVH honlapján.

Cikk

A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) versenyfelügyeleti eljárást indított az Aldi Magyarország Élelmiszer Kereskedelmi Bt.-vel (Aldi) szemben. A Magyarországon közel 200 bolttal rendelkező kiskereskedelmi vállalkozás olyan piacelsőségi állításokat alkalmaz kereskedelmi kommunikációjában, amelyek valószínűsíthetően nem felelnek meg a valóságnak.

Cikk

Versenyfelügyeleti eljárást indított a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) egy vitaminokat és étrendkiegészítő termékeket forgalmazó vállalkozással szemben, mivel észlelte, hogy a termékek értékesítése során valószínűsíthető módon minimumárat határozott meg viszonteladó partnerei számára. A viszonteladói ármegkötés súlyos jogsértésnek minősül, mellyel szemben a GVH határozottan fellép. Az ügy megindításával egyidejűleg a nemzeti versenyhatóság összesen négy vállalkozásnál tartott előzetes értesítés nélküli helyszíni kutatást, olvasható a GVH oldalán.

Cikk

Nem megfelelően tájékoztatja és ezzel megtévesztheti a magyar felhasználókat az Airbnb – ezt gyanítja a Gazdasági Versenyhivatal (GVH). A GVH ezért versenyfelügyeleti eljárást indított az online szállásfoglalási platformot üzemeltető, Írországban bejegyzett céggel szemben. A nemzeti versenyhatóság az elmúlt években kiemelt figyelmet fordít az online szálláshelyközvetítési piacra, és az Airbnb sem először kerül a GVH látókörébe.

Cikk

A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) versenyfelügyeleti eljárást indított a Booking.com B.V.-vel szemben. A nemzeti versenyhatóság gyanúja szerint a holland multinacionális vállalkozás a szakmai gondosság követelményét sértő tájékoztatást nyújtott egyes szolgáltatásainak díjaival kapcsolatosan, illetve megtévesztette a fogyasztókat a Genius programjában elérhető kedvezményekkel kapcsolatban. A Booking-ot nem először vonta eljárás alá a GVH, a cég korábban összesen mintegy 3 milliárd forint versenyfelügyeleti bírságot fizetett be a magyar költségvetésbe különböző jogsértések miatt.

Cikk

Kisgyermekes szülőknek ajánlott termékekkel tévesztette meg a fogyasztókat a szlovákiai EC Global SVK s.r.o. vállalkozás – tárta fel a Gazdasági Versenyhivatal (GVH). A cég a Babybeet márkájú illóolajokkal és balzsamokkal mint kozmetikai termékekkel kapcsolatban úgy alkalmazott egészségre és gyógyhatásra vonatkozó állításokat, hogy azok megalapozottságát nem tudta igazolni. A jogsértésekért a GVH Versenytanácsa 14 millió forint bírságot szabott ki a vállalkozásra – írja honlapján a GVH.

Cikk

A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) vizsgálatot indított a Normaflore termékcsalád forgalmazójával, az Opella Healthcare Commercial Kft.-vel szemben. A GVH gyanúja szerint a cég két termékét nem az engedélyezett alkalmazási előírások alapján mutatta be az egyes, a termékek népszerűsítését szolgáló reklámjaiban – írja honlapján a GVH.

Cikk

A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) Versenytanácsa is megerősítette, hogy nem minősül kereskedelmi gyakorlatnak az MVM Next Energiakereskedelmi Zrt. (MVM Next) számlázási gyakorlata. Ebből következően a GVH indokoltan szüntette meg az úgynevezett „rezsibox”-ügyben indított versenyfelügyeleti eljárást tavaly novemberben. A Versenytanács arra az egyértelmű következtetésre jutott, hogy a kifogásolt számlázási gyakorlat vizsgálatára a GVH-nak nincs hatásköre – írja honlapján a GVH.

Cikk

Versenyfelügyeleti eljárást indított a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) a Magyar Energiaital Szövetséggel (MESZ) szemben, mert az vélhetően megtévesztette a fogyasztókat a közösségi médiafelületein, a weboldalán, illetve televíziós megjelenéseiben is. A vizsgált, energiaitalokat népszerűsítő kommunikáció elsősorban a fiatalabb korosztálynak szólt, így vélhetően sérülékeny fogyasztói csoportot is érinthetett, illetve befolyásolhatott – írja honlapján a GVH.

Cikk

A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) párhuzamosan több vállalkozással szemben is eljárást indított, mivel az ásványvizes és üdítőitalos palackok címkéin feltüntetett, és egyéb kereskedelmi kommunikációjukban alkalmazott, a termék környezeti hatásaira vonatkozó állításokkal valószínűsíthetően megtévesztették a fogyasztókat, olvasható a GVH honlapján.

{{ item.ArticleTitle }}

{{ item.ArticleLead }}

További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Kisvállalkozások adókedvezménye

Szipszer Tamás

adószakértő

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2026 július
H K Sze Cs P Sz V
29 30 1 2 3 4 5
6 7 8 9 10 11 12
13 14 15 16 17 18 19
20 21 22 23 24 25 26
27 28 29 30 31 1 2

Együttműködő partnereink