hourglass_empty Ez a cikk több mint 30 napja íródott, ezért előfordulhat, hogy a benne lévő információk már nem aktuálisak! Témába vágó friss cikkekért használja a keresőt

Befektetés: fókuszban a részvénypiaci, az informatikai, illetve a zöldpiaci megtakarítások

  • adozona.hu

Az infláció felgyorsult, az alapkamat pedig emelkedő pályára került, ami a befektetések piacát is érinti – derült ki a K&H befektetői klubjának budapesti rendezvényén. A K&H szakértői szerint kulcskérdés, hogy milyen stratégiát választanak most a megtakarítással rendelkezők. A kockázatvállalási hajlandóságtól függően a mostani helyzetben kellő óvatosság mellett a részvénypiacok még mindig vonzó hozamot jelenthetnek, ezen belül a mesterséges intelligencia által támogatott és a zöld pénzügyekhez sorolt környezetbarát, fenntartható befektetések fontos szerepet kaphatnak.

A koronavírus-járvány újabb hullámai miatt még bizonytalan, mikor térhet vissza a normális kerékvágásba a világgazdaság. Komoly nehézségekkel küzdenek a globális ellátási láncok – például az autóiparban és az elektronikai ágazatban –, drasztikusan megnőttek a szállítási költségek, és az energiaárak is meredeken emelkednek. Az ezekből adódó inflációs nyomás mind a döntéshozóknak, mind a piaci szereplőknek fejtörést okoz – hívja fel a figyelmet Ábrahám András, a K&H Privát bank vezetője a makrogazdasági környezet kihívásaira.

Szeptemberben Magyarországon az éves átlagos infláció kilencéves csúcsra, 5,5 százalékra gyorsult, az áremelkedésből adódó kockázatok miatt pedig a Magyar Nemzeti Bank kamatemelési ciklusba kezdett. Ennek eredményeként a ráta az év első felében jellemző 0,6 százalékos értékről 1,8 százalékra emelkedett.

Érdemes nyitni az ESG alapok felé

A megtakarítók számára a jelenlegi környezetben – kellő óvatosság és a kockázatvállalási hajlandóság felmérése mellett – a részvénypiacok kecsegtetnek attraktív hozammal. Fontos azonban a diverzifikáció, azaz nem csak a forintalapú, hanem az euró- vagy dolláralapú alapok számításba vétele is.

Emellett a zöld pénzügyek is egyre inkább teret nyernek, amelyet az MNB is kiemelten kezel. Virág Barnabás, a Magyar Nemzeti Bank alelnöke hívta fel a figyelmet a jegybankok növekvő felelősségére, amit például a klímakockázatok nem megfelelő árazása indokol. A klímaváltozás közvetlenül hat az inflációra, közvetve pedig a pénzügyi stabilitást is érinti. Mindezek miatt a jegybankoknak aktív szerepet kell vállalniuk a zöld pénzügyek területén is. Számos cég még csak marketingfogásként használja a zöld átállást és olyan termékeket, szolgáltatásokat minősít fenntarthatónak, amelyeknél ez kétséges lehet, ezért a jegybankoknak segíteniük kell abban, hogy átláthatóbb és összehasonlíthatóbb lehessen a zöld befektetések piaca.

A megfelelő szabályozási környezet fontos, mert egyre jobban teljesítenek a fenntarthatóságot fókuszba helyező úgynevezett ESG alapok, amelyek már most is jelentős szeletet hasítanak ki a piaci tortából, az előrejelzések szerint pedig további növekedés előtt állnak. A világ egyik legnagyobb tanácsadó cége, a PwC szerint az európai piacon az ESG alapok részesedése 2020-ban 15 százalékos volt, ami 2025-re 57 százalékra emelkedhet. A fenntartható befektetési megoldások terén a K&H is kiemelkedően színes kínálatot nyújt, mivel a vállalatcsoport környezetvédelmi céljaival összhangban kívánja kielégíteni az egyre erősebb, „zöld” ügyféligényeket is.

Képbe kerül az MI

Általánosságban tehát a részvény- és vegyes alapok a mostani kilátások szerint jó befektetési alternatívát kínálhatnak. Ezek között pedig ma már megtalálhatóak a mesterséges intelligencia (MI) által támogatott befektetések is.

A K&H 2021 őszén privát banki ügyfelei számára elérhetővé tette a mesterséges és az emberi intelligencia együttműködésén alapuló befektetési megoldást. Az alap esetében a mesterséges intelligencia folyamatosan figyeli és elemzi a piaci adatokat, az eredmények alapján előrejelzést készít, majd befektetési ajánlásokat tesz, de a működést továbbra is portfóliómenedzserek felügyelik. A szakemberek szerepe tehát a döntési folyamatban kulcsfontosságú marad: az MI-vel való partnerség egy kiváló koprodukció ember és a mesterséges intelligencia között.

Hozzon ki többet az Adózónából!
Előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink teljes terjedelmükben olvashatják cikkeinket, emellett többek között elérik a Kérdések és Válaszok archívum valamennyi válaszát, és kérdezhetnek szakértőinktől is.

Előfizetési csomagajánlataink:


Hozzászólások (0)

Új hozzászólás

Kérjük, hogy szakértőinknek szóló kérdését ne kommentben tegye fel! Használja helyette a kérdés-válasz funkciót, kérdésében hivatkozzon az érintett írásra, lehetőleg annak URL-jét is megadva. A választ csak így tudjuk garantálni. Köszönjük!




További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!

Kérdések és válaszok

Szja-visszatérítés

Surányi Imréné

okleveles közgazda

Ez engem is érdekel Ez engem is érdekel

Alapanyag árának számlára történő utalása és számlázás

Szarvas Imréné

könyvvizsgáló, adószakértő, könyvelő

Ez engem is érdekel Ez engem is érdekel

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2021 december
H K Sze Cs P Sz V
29 30 1 2 3 4 5
6 7 8 9 10 11 12
13 14 15 16 17 18 19
20 21 22 23 24 25 26
27 28 29 30 31 1 2
hirdetÉs