hourglass_empty Ez a cikk több mint 30 napja íródott, ezért előfordulhat, hogy a benne lévő információk már nem aktuálisak! Témába vágó friss cikkekért használja a keresőt

Felosztották a piacot – nagyot buktak rajta

  • adozona.hu

A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) megállapította, hogy 10 vállalkozás felosztotta egymás között egy áramszolgáltató egyes, villanyórák cseréjére kiírt közbeszerzési tendereit. A versenyhatóság összesen mintegy 300 millió forintnyi bírságot szabott ki a jogsértésért, olvasható a GVH honlapján.

„Nagyon alacsony lett. Elfelejtettünk szólni nekik a minimum árról” – panaszkodott e-mailben az egyik cégvezető a versenytársának egy tender nyertes árajánlatát látva. A levelezés egy versenyhatósági eljárás során tárult fel: a GVH az E.ON energiaszolgáltató 2014-es és 2016-os, mérőórák cseréjére, ki- és visszakapcsolására kiírt közbeszerzései kapcsán vizsgálta az ajánlatot adó vállalkozások magatartását, és arra a következtetésre jutott, hogy 10 cég jogsértő módon összejátszott a tenderek során. A vállalkozások ugyanis összehangolták ajánlataikat, valamint részletes információkat osztottak meg egymással a piac felosztása, illetve a közbeszerzések nyerteseinek előzetes meghatározása érdekében.

A kartell 2014-ben a székesfehérvári, a szolnoki és a veszprémi régió, 2016-ban pedig a nagykanizsai, a szolnoki és a veszprémi régió szolgáltatásaira vonatkozó tendereket érintette. Az eljárás feltárta, hogy a tíz cég összejátszása ténylegesen befolyásolta az érintett közbeszerzési eljárások kimenetelét. A jogsértést részletes, közvetlen (elsősorban a cégek levelezésén alapuló) bizonyítékok támasztottak alá, emellett a cégek egyike beismerte az összehangolt ajánlatadásokat.


A piac felosztása, illetve az árak rögzítése a legsúlyosabb versenykorlátozásnak minősül, mivel jelentős társadalmi károkat okoz. A GVH versenytanácsa a bírság meghatározásakor a jogsértés súlya mellett figyelembe vette a vállalkozások piaci helyzetét, pénzügyi teljesítőképességét is, tekintettel arra, hogy az ügy minden érintettje kis- és középvállalkozásnak minősül. A hatóság összesen mintegy 337 millió forintos versenyfelügyeleti bírságot szabott ki a cégekre, melyek közül az egyezségi eljárásban részt vevő – azaz a jogsértést beismerő, és jogorvoslati lehetőségéről lemondó – vállalkozás a kiszabott bírságösszeg 35 százalékos mérséklésében részesült. Az ügy hivatali nyilvántartási száma: VJ/31/2017.

Hozzon ki többet az Adózónából!
Előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink teljes terjedelmükben olvashatják cikkeinket, emellett többek között elérik a Kérdések és Válaszok archívum valamennyi válaszát, és kérdezhetnek szakértőinktől is.

Hozzászólások (0)

Új hozzászólás

Kérjük, hogy szakértőinknek szóló kérdését ne kommentben tegye fel! Használja helyette a kérdés-válasz funkciót, kérdésében hivatkozzon az érintett írásra, lehetőleg annak URL-jét is megadva. A választ csak így tudjuk garantálni. Köszönjük!
Az Adózóna moderálási alapelveit ITT találja.




További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Biztosítási adó sávváltozás 2024

Juhász Tibor

okleveles nemzetközi és ellenőrzési adószakértő

Átalányadós továbbszámlázása

Lepsényi Mária

adószakértő

Fakitermelésből származó jövedelem

Lepsényi Mária

adószakértő

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2024 május
H K Sze Cs P Sz V
29 30 1 2 3 4 5
6 7 8 9 10 11 12
13 14 15 16 17 18 19
20 21 22 23 24 25 26
27 28 29 30 31 1 2

Együttműködő partnereink