hourglass_empty Ez a cikk több mint 30 napja íródott, ezért előfordulhat, hogy a benne lévő információk már nem aktuálisak! Témába vágó friss cikkekért használja a keresőt

Elkezdte kiróni a büntetéseket a földgázszolgáltató a nemfizető cégekre

  • MTI/lapszemle

Gyűlik az NKM Földgázszolgáltatónál az a pénz, amelyet a nem lakossági ügyfelei kötelesek fizetni behajtási költségátalányként, ha határidőn túl rendezik a számlájukat; a céghez eddig 17 millió forint folyt be ilyen címen – írja a Világgazdaság.

A költségátalány – amelynek alaptarifája 40 eurónak megfelelő forintösszeg – kiszámlázására az NKM augusztustól vált jogosulttá. Mostani formájában egyébként már 2016 tavasza óta kivethető az átalány, az NKM (és több más cég) azért csak később kezdte meg a gyakorlatot, mert szükség volt arra is, hogy felszámítási szándékát előbb rögzítse a működési szabályzatában, majd azt jóváhagyassa az energiahivatallal (MEKH).

Más cégek ezt elmulasztva is megkezdték a költségátalány kivetését, de pórul jártak: a Tigázt emiatt 2016-ban százmillió forintra, az Elműt tavaly 50 millió forintra büntette a MEKH – emlékeztet a lap.

Az NKM a Világgazdaság kérdésére azt nem közölte, hogy összesen mennyi pénz befizetésével vannak késésben az  ügyfelei, és hogy ebből mennyi jut a lakosságra. A nyilvánosan hozzáférhető adatok alapján a társaságnak 2017. december 31-én 12,964 milliárd forint lejárt vevőkövetelése volt.

Hozzon ki többet az Adózónából!
Előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink teljes terjedelmükben olvashatják cikkeinket, emellett többek között elérik a Kérdések és Válaszok archívum valamennyi válaszát, és kérdezhetnek szakértőinktől is.

Előfizetési csomagajánlataink:


Hozzászólások (0)

Új hozzászólás

Kérjük, hogy szakértőinknek szóló kérdését ne kommentben tegye fel! Használja helyette a kérdés-válasz funkciót, kérdésében hivatkozzon az érintett írásra, lehetőleg annak URL-jét is megadva. A választ csak így tudjuk garantálni. Köszönjük!




További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!

Kérdések és válaszok

Tárgyi eszköz aktiválás

Pölöskei Pálné

adószakértő

Alapítás-átszervezés

Nagy Norbert

adószakértő

Társasházi ingatlan – telek értéke

Nagy Norbert

adószakértő

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2020 november
H K Sze Cs P Sz V
26 27 28 29 30 31 1
2 3 4 5 6 7 8
9 10 11 12 13 14 15
16 17 18 19 20 21 22
23 24 25 26 27 28 29
30 1 2 3 4 5 6
hirdetÉs

exit_to_app Ön korábban már belépett a HVG csoport egyik weboldalán. Ha szeretne ezen az oldalon is bejelentkezni, ezen a linken egy kattintással megteheti.

close