hourglass_empty Ez a cikk több mint 30 napja íródott, ezért előfordulhat, hogy a benne lévő információk már nem aktuálisak! Témába vágó friss cikkekért használja a keresőt

EU-csúcs: politikusok a britek kiválásáról

  • MTI/Adózóna

Aki el akarja hagyni az európai családot, nem számíthat arra, hogy megszabadul az összes kötelezettségétől, miközben a jogosultságait megtartja – mondta Angela Merkel német kancellár az unió állam- és kormányfőinek kétnapos brüsszeli csúcstalálkozójára érkezve kedden.

Arra figyelmeztetett: az unióból történő brit kiválásról folytatandó tárgyalások során nem engedhető meg, hogy London „kimazsolázza” a számára fontos pontokat. Különbség van a között, hogy egy ország ki akar lépni, vagy bent akar maradni az Európai Unióban.

Az unió jövőjéről, a munkahelyteremtésről és a versenyképességről folytatandó tárgyalásokon az Egyesült Királyságnak nem lenne szabad részt vennie már azt megelőzően sem, hogy hivatalosan kilépett volna az unióból. Ugyanakkor fontos, hogy barátként és partnerként tekintsünk Nagy-Britanniára – hangsúlyozta a kancellár.

Hozzátette: Az Egyesül Királyságra ugyanazok a szabályok vonatkoznak, mint mindenki másra. Kilépésével például nem lesz hozzáférése az európai egységes piachoz anélkül, hogy el ne fogadná a szabad mozgásra vonatkozó szabályozást Norvégiához hasonlóan.

Mindaddig, amíg a kilépésről folytatandó tárgyalások nem záródnak le, Londonnak ugyanazok a kötelezettségei, mint az összes többi tagállamnak – szögezte le.

Az Európai Unió elég erős ahhoz, hogy kiállja a szigetország kiválását – emelte ki, hozzátéve, a válságra megoldást kínáló minden ötletet szívesen fogad.

Federica Mogherini, az EU kül- és biztonságpolitikai főképviselője érkezéskor kijelentette: „nincs fél tagország”, sürgetve a brit pozíció minél hamarabbi tisztázását.

Francois Hollande francia államfő érkezésekor úgy vélekedett: Londonnak minél hamarabb kezdeményeznie kell a kilépéséről folytatandó tárgyalásokat. Reményét fejezte ki, hogy a brit kormány tiszteletben tartja a polgárok múlt héten kinyilvánított akaratát. „Nincs vesztegetni való idő, a tárgyalásokat minél hamarabb el kell kezdeni” – húzta alá a francia államfő.

Nagy-Britanniában múlt csütörtökön arról tartottak népszavazást, hogy az ország továbbra is az Európai Unió tagja maradjon-e. A hivatalos adatok szerint a brit választók 51,9 százaléka szavazott a kilépésre, 48,1 százaléka pedig a bennmaradásra.

Charles Michel belga miniszterelnök újságíróknak kijelenttette: Nagy-Britannia új vezetői ne reméljék, hogy hozzáférhetnek az európai egységes piachoz, ha elhagyják az uniót és a tagállamisággal járó kötelezettségeiket. Hozzátette: az nem lehet, hogy valaki azt higgye, csak az unió nyújtotta előnyöket élvezheti minden szolidaritás nélkül.

A belga miniszterelnök fontosnak nevezte, hogy egyértelmű és tiszta döntés szülessen a lehető leghamarabb.

„Reálisnak kell lennünk. Ez igaz az unióra és igaz az brit vezetésre is” – fogalmazott. „Nem lehet azt mondani, hogy elválok tőled, de az év néhány napján veled maradok” – tette hozzá.

Elmondta, hogy meglepte, amikor a szigetország vezetői és a kilépéspártiak hangadói azt nyilatkozták: több időre van szükségük. Véleménye szerint a kilépési eljárás Lisszaboni Szerződés biztosította két éves határidejéig befejeződhetnek a tárgyalások.

Kijelentette:  a referendum kockázatot hordozott magában, de mostanra megvan a döntés, amelynek vállalni kell a következményeit, utalva a brit vezetés azon kijelentésére, amely szerint nehézséget fog okozni az Egyesül Királyság egyben tartása.

Ugyanakkor hangsúlyozta, az unió tagországinak fontos összetartaniuk, kiemelve, hogy bizonyos országoknak többet kellene tenniük az együttműködés terén.

Hozzátette: sosem törekedett és most sem törekszik arra, hogy az Európai Unió föderális, szuperállam legyen. Egy ilyen tervet nem tart elképzelhetőnek – tette hozzá.

Hozzon ki többet az Adózónából!
Előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink teljes terjedelmükben olvashatják cikkeinket, emellett többek között elérik a Kérdések és Válaszok archívum valamennyi válaszát, és kérdezhetnek szakértőinktől is.

Hozzászólások (0)

Új hozzászólás

Kérjük, hogy szakértőinknek szóló kérdését ne kommentben tegye fel! Használja helyette a kérdés-válasz funkciót, kérdésében hivatkozzon az érintett írásra, lehetőleg annak URL-jét is megadva. A választ csak így tudjuk garantálni. Köszönjük!
Az Adózóna moderálási alapelveit ITT találja.




További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Műtéti költség adózása munkaviszonyban

Nagy Norbert

adószakértő

Részmunkaidőre váltás

dr. Hajdu-Dudás Mária

ügyvéd

Cégautóval kapcsolatos áfalevonás.

Nagy Norbert

adószakértő

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2024 április
H K Sze Cs P Sz V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 1 2 3 4 5

Együttműködő partnereink