hourglass_empty Ez a cikk több mint 30 napja íródott, ezért előfordulhat, hogy a benne lévő információk már nem aktuálisak! Témába vágó friss cikkekért használja a keresőt

Rendelettel írta felül az NGM az áfatörvényt! Számlásoknak is jelenteniük kell

  • dr. Csobánczy Péter

Aggályos jogi megoldáson alapul az az előírás, amely szerint azoknak a vállalkozásoknak is eleget kell tenniük előzetes bejelentési és adatszolgáltatási kötelezettségüknek, amelyek nyugtaadás helyett számlával bizonylatolják az ügyleteiket.

Ismeretes, hogy március 1-jén „élesedett be” az a jogi rendelkezés, amelynek értelmében fő szabály szerint előzetes bejelentési és adatszolgáltatási kötelezettséggel tartoznak az állami adóhatóság felé azok, akik az általános forgalmi adóról szóló 2007. évi CXXVII. törvény (Áfa tv.) 166. § (2) bekezdése alapján bizonylatolási kötelezettségüknek az egyébkénti nyugtaadás helyett kizárólag számlaadással tesznek eleget. E kötelezettségek előírása azonban egy felettébb aggályos jogi megoldáson alapul. Hogy miért? – arra keressük a választ a következőkben.

Kiinduló pontként először érdemes szó szerint idézni az Áfa tv. ominózus 166. § (2) bekezdését: „Nyugta helyett az adóalany számla kibocsátásáról is gondoskodhat. Ebben az esetben mentesül a külön jogszabályban előírt gépi kiállítású nyugtakibocsátási kötelezettség alól [178. § (1) bekezdése].” Az idézett törvényi rendelkezésből – a bevezetőben már említetteken kívül – az is egyértelműen és világosan kitetszik, hogy annak második mondata alapján az érintett mi alól mentesül még. Ezt azért fontos kiemelni, mert bár ott csak az Áfa tv. 178. § (1) bekezdésére történik kifejezett utalás, de a tartalmi összefüggések alapján ez – többek között – kiterjed az Áfa tv. 178. § (1a) bekezdésére is, hiszen utóbbi bekezdés rendre azokra az esetkörökre alapítja az adatszolgáltatás elrendelésére vonatkozó felhatalmazást, ahol a nyugtakibocsátást kötelezően gépi kiállítással kell teljesíteni.

Ehhez képest mit látunk az előzetes bejelentést és az adatszolgáltatást elrendelő miniszteri rendeletben? Idézem: „A rendelet [tudniillik a 48/2013. (XI. 15.) NGM rendelet – kiemelés tőlem] 1. § (1) bekezdése alapján pénztárgép használatra kötelezett olyan adóalany, aki (amely) az Áfa tv. 166. §-a szerinti nyugtakibocsátási kötelezettségét az Áfa tv. 166. § (2) bekezdésében foglaltak szerint kizárólag számla kibocsátásával teljesíti, az Áfa tv. 178. § (1a) bekezdés vonatkozásában úgy kell tekinteni, mint aki nyugtaadási kötelezettségének gépi nyugtakibocsátással tesz eleget.” (50/2013. (XI. 15.) NGM rendelet 9/A. § (1) bekezdés első mondata).

Első pillantásra is szembeszökő, hogy a fentiekben idézett passzus legalább két szempontból aggályos. Egyrészt azért, mert az Áfa tv. 166. § (2) bekezdését nem az ott leírtakkal összhangban interpretálja, mivel az éppen hogy a külön jogszabály alkalmazása alól ad felmentést, így nem igaz az, hogy ez a kör pénztárgép használatra lenne kötelezett. Másrészt azért, mert az előbbit felhasználva egy olyan fikciót alkalmaz, amellyel az Áfa tv. 166. § (2) bekezdése alá tartozókat egyszersmind az Áfa tv. 178. § (1a) bekezdése hatálya alá vonja, holott az Áfa tv. szintjén ilyen összefüggés  – mint láttuk – nincs, sőt.

Ez pedig jogállami keretek között megengedhetetlen. Azért megengedhetetlen, mert a jogforrási hierarchiában magasabb szinten álló jogszabálynak (törvény) egy alacsonyabb szintű jogszabály (miniszteri rendelet) nem mondhat ellent. Továbbá ez a jogi megoldás tételesen sérti a jogalkotásról szóló 2010. évi CXXX. törvényt is, konkrétan annak 5. § (3) bekezdését, amely többek között kimondja, hogy „[…] olyan tárgykör szabályozására, amit a felhatalmazást adó jogszabály nem szabályoz, nem lehet felhatalmazást adni.”

Márpedig jelen esetben épp az történt, hogy az 50/2013. (XI. 15.) NGM rendelet az Áfa tv. 166. § (2) bekezdése alá tartozókra vonatkozó előzetes bejelentés és adatszolgáltatás előírásával olyan tárgykört szabályoz, amelyre az Áfa tv. egyik rendelkezése sem (így annak meghivatkozott 260. § (1) bekezdés e) pontja sem) adott felhatalmazást. Ezt nyilván a jogalkotó maga is érezhette, különben nem lett volna szüksége arra a már idézett „önlegitimáló” fikciós szabályra (az „úgy kell tekinteni, mint” fordulat alkalmazásával), amely az Áfa tv. szintjén nem létező összefüggés ellenére mégis összefüggést tételez.

Ezen a problémán egyébként mit sem változtat az, hogy egy február 28-ai (!) módosítás (11/2014. (II. 28.) NGM rendelet) eredményeként enyhítettek a március 1-jétől alkalmazandó szabályokon. Az érintettek közül ugyanis azok, akik 2013. szeptember 1-jét megelőzően már az Áfa tv. 166. § (2) bekezdése szerint jártak el, és ezt a tényt legkésőbb március 16-áig az állami adóhatóságnak az e célra rendszeresített nyomtatványon, elektronikus úton bejelentik, ez év végéig felmentést kapnak a rendszeres adatszolgáltatás alól. Mindehhez annyi megjegyzés kívánkozik, hogy finoman fogalmazva sem tűnik igazán elegánsnak a kedvezmény igénybevételét egy olyan múltbeli időponthoz kötni, amelynek pusztán a prózai „csak” a relevanciája.

Átmeneti rendelkezésről lévén szó, 2015. január 1-jétől kezdve azonban ez a kör is integrálódik – az erősen vitatható jogi megoldást követve – a rendszeres adatszolgáltatók közé.

Hozzon ki többet az Adózónából!
Előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink teljes terjedelmükben olvashatják cikkeinket, emellett többek között elérik a Kérdések és Válaszok archívum valamennyi válaszát, és kérdezhetnek szakértőinktől is.

Hozzászólások (0)

Új hozzászólás

Kérjük, hogy szakértőinknek szóló kérdését ne kommentben tegye fel! Használja helyette a kérdés-válasz funkciót, kérdésében hivatkozzon az érintett írásra, lehetőleg annak URL-jét is megadva. A választ csak így tudjuk garantálni. Köszönjük!
Az Adózóna moderálási alapelveit ITT találja.




További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Számla befogadása német magánszemélytől

dr. Bartha László

adójogi szakjogász

Áfa-visszaigénylés alanyi/tárgyi mentes kft.-ként

dr. Bartha László

adójogi szakjogász

Fordított áfás számlák, áfabevallás

dr. Bartha László

adójogi szakjogász

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2024 április
H K Sze Cs P Sz V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 1 2 3 4 5

Együttműködő partnereink