hourglass_empty Ez a cikk több mint 30 napja íródott, ezért előfordulhat, hogy a benne lévő információk már nem aktuálisak! Témába vágó friss cikkekért használja a keresőt

Közvetített szolgáltatás: ezekre ügyeljen a besorolásnál!

  • Szűts Veronika igazságügyi adó- és járulékszakértő
1

Közeledik az év vége, a vállalkozások rendbe teszik könyveiket és kalkulálják éves várható adóterheiket. A helyi iparűzési adó (hipa) alapjából levonható tételek között a legnehezebben védhetők az úgynevezett közvetített szolgáltatások. Minősítésüket nagyon körültekintően kell dokumentálni.

A közvetített szolgáltatás definíciója az áfatörvény 15. §-a szerint: „Ha az adóalany valamely szolgáltatás nyújtásában a saját nevében, de más javára jár el, úgy kell tekinteni, mint aki (amely) ennek a szolgáltatásnak igénybevevője és nyújtója is.”

A közvetített szolgáltatás definíciója a számviteli törvény (Sztv.) 3. § (4) bekezdés 1. pont szerint: „a gazdálkodó által saját nevében vásárolt és a harmadik személlyel (a megrendelővel) kötött szerződés alapján, a szerződésben rögzített módon részben vagy egészben, de változatlan formában továbbértékesített (továbbszámlázott) szolgáltatás; közvetített szolgáltatásnál a gazdálkodó vevője és nyújtója is a szolgáltatásnak, a gazdálkodó a vásárolt szolgáltatást részben vagy egészben közvetíti úgy, hogy a megrendelővel kötött szerződésből a közvetítés lehetősége, a számlából a közvetítés ténye, vagyis az, hogy a gazdálkodó nemcsak a saját, hanem az általa vásárolt szolgáltatást is értékesíti változatlan formában, de nem feltétlenül változatlan áron, egyértelműen megállapítható.”

OLVASSA TOVÁBB CIKKÜNKET, hogy megtudja, a gyakorlatban mikor minősíthető közvetített szolgáltatásnak egy tevékenység!
A teljes cikkhez előfizetőink és az oldalunkon próbaregisztrálók (korlátozott ideig) férnek hozzá, ha email-címük és jelszavuk megadásával belépnek az oldalra.

A folytatáshoz előfizetés szükséges.
A teljes cikket előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink olvashatják el! Emellett többek között elérik a Kérdések és Válaszok archívum valamennyi válaszát, és kérdezhetnek szakértőinktől is.

Hozzászólások (1)
Vadász Iván

Sajnos a cikk nem mondja meg, hogy közvetített szolgáltatásra vonatkozó szerződés megkötésekor a Ptk melyik típusszerződését lehet alkalmazni. Véleményem szerint a Ptk 6:281. § szerinti bizományi szerződést célszerű alkalmazni. Az ilyen megállapodás a gyakorlatban igen ritka, ez lehet a oka a rengeteg adóhatósági átminősítésnek.

Új hozzászólás

Kérjük, hogy szakértőinknek szóló kérdését ne kommentben tegye fel! Használja helyette a kérdés-válasz funkciót, kérdésében hivatkozzon az érintett írásra, lehetőleg annak URL-jét is megadva. A választ csak így tudjuk garantálni. Köszönjük!
Az Adózóna moderálási alapelveit ITT találja.




További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Növénybiztosítás díjbekérő, számla?

Nagy Norbert

adószakértő

Autóbérlés 3. országbelinek

Bunna Erika

adótanácsadó

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2024 április
H K Sze Cs P Sz V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 1 2 3 4 5

Együttműködő partnereink