Előzetesen felszámított adó megosztása – az áfaarányosítási képlet alkalmazásának feltételei

Megosztás Tetszik

Olvasónknak az áfaarányosítási képlettel gyűlt meg a baja, dr. Bartha László adójogi szakjogász segített a probléma megoldásában.

A kérdés részletesen így hangzik: a napokban olvastam a feltett kérdések között, hogy a mezőgazdasági vállalkozásoknál az áfaarányosításba bele kell számolni a támogatásokat, amelyek a termék értékét közvetlenül nem befolyásolják (ellentételezés nélkül kapott), például a földalapú támogatást. Felmerült bennem a kérdés, hogy ilyen esetben a fordított adós értékesítést szerepeltetni kell-e az arányosítási képletben?

SZAKÉRTŐNK VÁLASZA

Az általános forgalmi adóról szóló 2007. évi CXXVII. törvény (áfatörvény) 123. §-a rendelkezik az előzetesen felszámított adó megosztásáról. Az áfatörvény 123. §-a alapján a levonható és a le nem vonható adó megosztása az alábbi lépcsőzetesen felépülő rendszer szerint történik tekintettel a 2011/46. Adózási kérdésre is:

a) Az első lépés minden esetben az ún. tételes elkülönítés, azaz az adómentes és az adóköteles tevékenység érdekében használt, egyéb módon hasznosított termékbeszerzések, igénybe vett szolgáltatások elkülönítése. Erre vonatkozóan ír elő kötelezést a törvény, amikor úgy fogalmaz, hogy az előzetesen felszámított adó levonható és le nem vonható részének megállapításához az adóalany köteles olyan megfelelően részletezett nyilvántartást alkalmazni, amely az adólevonási jog keletkezésétől kezdődően alkalmas annak egyértelmű, megbízható és folyamatos követésére, hogy a termék, szolgáltatás használata, egyéb módon történő hasznosítása adólevonásra jogosító termékértékesítését, szolgáltatásnyújtását vagy arra nem jogosító termékértékesítését, szolgáltatásnyújtását szolgálja.

A tételes elkülönítés azonban csak akkor lehetséges, ha az adóalany a konkrét terméket, illetve a konkrét szolgáltatást egyértelműen egyik, vagy másik (nem vegyes) tevékenységéhez tudja rendelni.

b) Abban az esetben, ha a levonható és a le nem vonható adó az a) pont szerint, azaz a tételes elkülönítés szabályaival nem bontható meg, akkor az áfatörvény 123. § (3) bekezdése alapján a következő lehetőség az adóalany által meghatározott olyan arányszám alkalmazása, amely a valóságnak megfelelően tükrözi az adólevonásra jogosító és az adólevonásra nem jogosító tevékenységhez való hasznosítás – és így a levonható és le nem vonható áfa – arányát.

Az áfatörvény tehát lehetőséget ad az adóalanynak arra, hogy amennyiben a tételes elkülönítés szabályai szerint nem tudja elkülöníteni egymástól a levonható és a le nem vonható áfát, akkor a saját maga által kidolgozott arányosítási módszerrel (feltéve, hogy az adóalany ilyet kidolgoz) ossza meg a levonható és a le nem vonható áfát. Az adóalanynak nem kötelező élnie ezzel a lehetőséggel, azaz amennyiben – a tételes elkülönítés alkalmazhatóságának hiányában – úgy dönt, hogy nem kíván a saját maga által kidolgozott módszer szerint „arányszámot” képezni, akkor az alábbiakban ismertetésre kerülő c) pontban foglaltaknak megfelelően, az áfatörvény 5. számú melléklete szerint meghatározott arányosítási képletet alkalmazhatja.

Abban az esetben viszont, ha az adóalany úgy dönt, hogy a tételes elkülönítés alá nem vonható beszerzéseinek áfatartalmát a saját maga által kidolgozott módszer szerinti aránnyal osztja meg levonható és le nem vonható részre, akkor ügyelnie kell arra, hogy a kidolgozott módszer reális eredményre vezessen a levonható és a le nem vonható adó arányának meghatározása során.

Fontos továbbá, hogy az adóalany által kidolgozott reális módszer főszabályként bevételalapú nem lehet, hiszen az áfatörvény 5. számú melléklete bevételalapon határozza meg az alkalmazandó arányszámot.

c) Amennyiben az adóalany a levonható és a le nem vonható áfa összegét a tételes elkülönítés szabályai szerint megosztani nem tudja, továbbá nem tud, vagy nem kíván a b) pontban ismertetett megoldással élni, akkor a levonható és a le nem vonható áfát az áfatörvény 5. számú mellékletében foglalt arányosítási képlettel kell meghatároznia, amelynek

• számlálójában az adólevonásra jogosító termékértékesítés, szolgáltatásnyújtás ellenértékének – ideértve az ezekhez kapcsolódó előleget is – adó nélkül számított, forintban megállapított és éves szinten összesített összege szerepel,
• nevezőjében pedig egyrészt a számlálóban szereplő összeg, másrészt az adólevonásra nem jogosító termékértékesítés, szolgáltatásnyújtás ellenértékének – ideértve az ezekhez kapcsolódó előleget is – adó nélkül számított, forintban megállapított és éves szinten összesített összege szerepel együttesen.

A képlet alkalmazása során sem a számlálóban, sem a nevezőben nem szerepelhet:

• a tárgyi eszköz értékesítésének ellenértéke, amelyet az adóalany az értékesítést megelőzően saját vállalkozásában használt;
• az ingatlan értékesítésének, illetőleg az ingatlanhoz kapcsolódó szolgáltatás nyújtásának ellenértéke, ha a tevékenységet az adóalany eseti jelleggel végzi;
• a 86. § (1) bekezdésének a)–g) pontjaiban felsorolt adómentes szolgáltatások nyújtásának ellenértéke, ha a tevékenységet az adóalany eseti jelleggel végzi.

Nem tekinthető eseti jellegűnek, ha az adóalany a tevékenységet – az arra irányadó külön jogszabályi rendelkezések alapján – engedéllyel végzi, vagy kizárólag engedéllyel végezhetné, illetőleg, ha e tevékenységekből származó ellenérték adó nélkül számított, forintban megállapított és éves szinten összesített összegének részaránya meghaladja az 1. pont szerinti levonási hányados nevezője értékének a 10 százalékát.