Az energiatárolók adójogi útvesztői

Megosztás Tetszik

Az energetikai szektor átalakulása és a megújuló energiaforrások térnyerése eddig nem látott igényt támasztott az ipari méretű akkumulátoros energiatároló rendszerek (BESS) iránt. Egy ilyen beruházás azonban nemcsak műszaki és finanszírozási kihívás, hanem komoly adójogi útvesztő is lehet. A legfrissebb – egyedi ügyekben kiadott – hatósági állásfoglalások fényében vizsgáljuk meg, hogyan kerülhető el, hogy az áfaelszámolás gátja legyen a projekt sikerének.

A beruházók körében az egyik leggyakoribb kérdés, hogy egy energiatároló rendszer puszta gépbeszerzésnek (az áfatörvény 9. §-a szerinti termékértékesítésnek) vagy ingatlan létrehozatalának (áfatörvény 10. § d) pont) minősül-e. A válasz alapjaiban határozza meg a számlázás módját.

Az ingatlanokkal kapcsolatosan felmerülő áfakötelezettség megállapítása szempontjából az áfatörvény rendelkezéseit a közös hozzáadottértékadó-rendszerről szóló, 2006. november 28-ai, 2006/112/EK tanácsi irányelvben (Héa-irányelv) és a közös hozzáadottértékadó-rendszerről szóló 2006/112/EK irányelv végrehajtási intézkedéseinek megállapításáról szóló, 2011. március 15-ei 282/2011/EU tanácsi végrehajtási rendeletben (továbbiakban: Héa-vhr.) foglalt szabályok figyelembevételével kell alkalmazni. A Héa-vhr. 13/b cikk b) pontjában foglaltak szerinti ingatlannak kell tekinteni bármely épületet vagy építményt, amely tengerszint fölött vagy alatt a földhöz vagy a földbe rögzített, és amelyet nem lehet könnyen lebontani vagy elmozdítani.

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) álláspontja szerint az energiatároló – amennyiben az tartós rögzítéssel, például monolit vasbeton testtel a földbe süllyesztve, alapozási munkákkal stb. jön létre – az áfatörvény alkalmazásakor ingatlannak minősül. Ez azt jelenti, hogy az energiatároló létesítésére és átadására irányuló ügylet az áfatörvény 10. § d) pontja szerinti ingatlanátadásnak felel meg. A minősítésnél kulcsszerepet játszik, hogy a tároló a telepítést követően nem távolítható el könnyen, állagsérelem nélkül, és a rendszerbe való bekötése (földelés, kábelezés) miatt helyhez kötött műszaki alkotássá, az ingatlan-nyilvántartásba is bejegyzendő építménnyé válik.

A fentiek jelentősége, hogy az áfatörvény 142. § (1) bekezdés a) pontja értelmében az adót a termék beszerzője, szolgáltatás igénybe vevője fizeti az áfatörvény 10. § d) pontja szerinti termékértékesítés esetében, feltéve, hogy az ügylet teljesítésében érintett felek mindegyike belföldön nyilvántartásba vett adóalany legyen, valamint egyikének se legyen olyan, az áfatörvényben szabályozott jogállása, amelynek alapján tőle adó fizetése ne lenne követelhető (lásd áfatörvény 142. § (3) bekezdés a) és b) pontja).

Cikkünk további részében a következőkről olvashat:

♦ Komplex szolgáltatáscsomagok megítélése