Nyugdíjasok: amikor különösen nehéz megállapítani, ki számít sajátjogúnak

  • Széles Imre, társadalombiztosítási szakértő

A nyugdíjas státusz egyértelmű megállapítása még a magyar jogszabályok alapján folyósított ellátások esetében is okozhat gondot a foglalkoztatóknak, a nem magyar jogosultsággal rendelkező alkalmazottak esetében pedig még ennél is nagyobb a bizonytalanság. A következőkben az e körbe tartozókkal foglalkozunk, annál is inkább, mivel a vonatkozó szabályok az új Tbj.-ben némileg módosultak.

Az új Tbj. hatálybalépésével július 1-jétől a sajátjogú nyugdíjasnak minősülő személy valamennyi egyébként biztosítási kötelezettséggel járó jogviszonyban mentesül a biztosítási és járulékfizetési kötelezettség alól, illetve vele kapcsolatban a kifizetőt sem terheli a szociális hozzájárulási adó és a szakképzési hozzájárulás. Ezzel – mind a munkavállalók, mind pedig az egyéni és társas vállalkozók vonatkozásában – felértékelődött annak jelentősége, hogy az érintett sajátjogú nyugdíjasnak minősül-e vagy sem.

A nyugdíjas státusz megállapítása okozhat gondot a foglalkoztatóknak, főleg a nem magyar jogosultsággal rendelkező alkalmazottak esetében, főleg, hogy a társadalombiztosítás ellátásaira jogosultakról, valamint ezen ellátások fedezetéről szóló 2019. évi CXXII. törvényben (új Tbj.) módosultak az e körbe tartozókra vonatkozó szabályok.

Olvassa el "Új tb-törvény: szochofizetés nyugdíjasoknál", "Nyugdíjra jogosító szolgálati idő vásárlása július elseje után", valamint "Változás a nyugdíjasok keresetkorlátjában" című írásainkat is!

A „külföldi nyugdíjasokat” alapvetően három csoportra oszthatjuk:

» valamely EGT tagállamtól nyugdíjban részesülőkre,

» egyezményes – tehát olyan ország, amellyel Magyarországnak hatályos szociális biztonságról szóló egyezménye van – államtól nyugellátásban részesülőkre és végül,

» harmadik (az előző két csoportban nem tartozó) államtól nyugdíjban részesülőkre.

Ez utóbbiakat a témánk szempontjából el is „felejthetjük”, mert ők a magyar jogszabályok alapján semmilyen körülmények között nem tekintőek nyugdíjasnak. Például egy Kínában vagy akár Kubában nyugellátásban részesülő személy a magyar jogszabályok alkalmazásában semmiképpen nem tekinthető sajátjogú nyugdíjasnak.

Rendelje meg a HVG 2020-as Tb-különszámát kiadói kedvezménnyel!
A kiadvány a régi és az új tb-törvényt is tartalmazza, külön magyarázatokkal az első és a második félévre, s megfelelő táblázatokkal, példákkal is segíti az előírások értelmezését.
Részletek >>

Az új Tbj. 17.1. pontja értelmében sajátjogú nyugdíjas az a személy, aki

17.1. a társadalombiztosítási nyugellátásról szóló 1997. évi LXXXI. törvény (Tny.), illetve nemzetközi egyezmény alkalmazásával az 5. § (3) bekezdés a) pontjában meghatározott saját jogú nyugellátásban, szociális biztonságról szóló egyezménnyel érintett állam által megállapított öregségi nyugellátásban, a Magyar Alkotóművészeti Közalapítvány által folyósított ellátásokról szóló kormányrendelet alapján folyósított öregségi, rokkantsági nyugdíjsegélyben (nyugdíjban), egyházi jogi személytől nyugdíjban vagy öregségi, munkaképtelenségi járadékban részesül, vagy

17.2. a szociális biztonsági rendszerek koordinálásáról és annak végrehajtásáról szóló uniós rendeletek, illetve az EGT-állam jogszabályai alkalmazásával saját jogú öregségi nyugdíjban részesül, abban az esetben is, ha a nyugellátás folyósítása szünetel.

OLVASSA TOVÁBB cikkünket, hogy megtudja, mit kell vizsgálni az EGT államban vagy egyezményes országban nyugdíjban részesülő személy esetében!

A folytatáshoz előfizetés szükséges.
A teljes cikket előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink olvashatják el! Emellett többek között elérik a Kérdések és Válaszok archívum valamennyi válaszát, és kérdezhetnek szakértőinktől is.

Előfizetési csomagajánlataink:


Hozzászólások (0)

Új hozzászólás

Kérjük, hogy szakértőinknek szóló kérdését ne kommentben tegye fel! Használja helyette a kérdés-válasz funkciót, kérdésében hivatkozzon az érintett írásra, lehetőleg annak URL-jét is megadva. A választ csak így tudjuk garantálni. Köszönjük!




További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!

Kérdések és válaszok

Magánszemély ingatlan-bérbeadása cégnek

Kelemen László

adószakértő, jogász

Felhasználási jog – áfafizetés

Kelemen László

adószakértő, jogász

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2020 augusztus
H K Sze Cs P Sz V
27 28 29 30 31 1 2
3 4 5 6 7 8 9
10 11 12 13 14 15 16
17 18 19 20 21 22 23
24 25 26 27 28 29 30
31 1 2 3 4 5 6
hirdetés

exit_to_app Ön korábban már belépett a HVG csoport egyik weboldalán. Ha szeretne ezen az oldalon is bejelentkezni, ezen a linken egy kattintással megteheti.

close