hourglass_empty Ez a cikk több mint 30 napja íródott, ezért előfordulhat, hogy a benne lévő információk már nem aktuálisak! Témába vágó friss cikkekért használja a keresőt

Szakképzési munkaszerződéssel foglalkoztatott személy társadalombiztosítási jogállása

  • Széles Imre, társadalombiztosítási szakértő

Cikkünkben a szakképzési munkaszerződéssel foglalkoztatott személy társadalombiztosítási jogállására vonatkozó legfontosabb tudnivalókat ismertetjük. Nézzük, melyek ezek!

A szakképzési munkaszerződés alapján foglalkoztatott személy kifejezést – ellentétben a „jogelődjével”, a tanulószerződés alapján szakképző iskolai tanulmányokat folytató tanulóval – hiába keresnénk a biztosítottak körében, a társadalombiztosítás ellátásaira jogosultakról, valamint ezen ellátások fedezetéről szóló 2019. évi CXXII. törvény (Tbj.) 6. § (1) bekezdése nem nevesíti külön.

Tartson velünk online rendezvényünkön! Foglalkoztatás, vállalkozás nyugdíj előtt, mellett 2025-ben – webinárium

Ugyanakkor a szakképzési munkaszerződés keretében alkalmazottra – munkaviszonyban álló dolgozóként, tehát az említett jogszabályi hely a) pontjában foglaltak alapján – kiterjed a biztosítás, és a munkavállaló a társadalombiztosítás valamennyi ellátására jogosultságot szerezhet.

Az Adózóna írásait szakképzési munkaszerződéssel kapcsolatban itt, munkajog témakörben itt, tb / járulékok / nyugdíj témakörökben itt olvashatja el.

Munkaviszonyban álló dolgozóról van tehát szó, de biztosítottként 1131-es (és nem 1101-es) jogviszonykóddal kell őt bejelenteni.

Az eltérő jogviszonykód bevezetésére alapvetően a saját dolgozóval létesített szakképzési munkaszerződés miatt volt szükség.

OLVASSA TOVÁBB cikkünket, amelyből megismerheti, hogy a szakirányú oktatás időtartamára a felek milyen szerződést köthetnek, ezek közül mi minősül szakképzési munkaszerződésnek, és az milyen társadalombiztosítási jogosultságokkal jár együtt!

A folytatáshoz előfizetés szükséges.
A teljes cikket előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink olvashatják el! Emellett többek között elérik a Kérdések és Válaszok archívum valamennyi válaszát, és kérdezhetnek szakértőinktől is.

Hozzászólások (0)

Új hozzászólás

Kérjük, hogy szakértőinknek szóló kérdését ne kommentben tegye fel! Használja helyette a kérdés-válasz funkciót, kérdésében hivatkozzon az érintett írásra, lehetőleg annak URL-jét is megadva. A választ csak így tudjuk garantálni. Köszönjük!
Az Adózóna moderálási alapelveit ITT találja.




További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

BKV-bérlet

Surányi Imréné

okleveles közgazda

Kisteherautó után cégautóadó fizetése

Surányi Imréné

okleveles közgazda

Egyszerűsített végelszámolás adózása

Adózóna szerkesztőség

kérdések és válaszok

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2025 augusztus
H K Sze Cs P Sz V
28 29 30 31 1 2 3
4 5 6 7 8 9 10
11 12 13 14 15 16 17
18 19 20 21 22 23 24
25 26 27 28 29 30 31

Együttműködő partnereink