hourglass_empty Ez a cikk több mint 30 napja íródott, ezért előfordulhat, hogy a benne lévő információk már nem aktuálisak! Témába vágó friss cikkekért használja a keresőt

Hét éve nem történt ilyen a nyugdíjminimummal

  • MTI/Adózóna
2

Többek közt a nyugdíjminimum növelését javasolja a kormánynak az MSZP – tudatta a párt az MTI-vel.

A növekvő szegénység miatt határozati javaslatot nyújt be a parlamentnek az MSZP. A javaslat arra kötelezné kormányt, hogy a készülő 2016-os költségvetésben teremtse elő a gyerekek után járó ellátások, a szociális támogatások, a nyugdíjminimum, valamint a gyermekvédelmi szolgáltatások támogatásának legalább harminc százalékos emeléséhez szükséges pénzt – olvasható az MTI-hez eljuttatott közleményben.

Az öregségi nyugdíj legkisebb összege 2008. január 1-je óta változtatlanul havi 28 500 forint. Ez az öregségi teljes nyugdíj összege, ha a biztosított legalább húsz év szolgálati idővel rendelkezik és a nyugdíj alapjául szolgáló összeg ezt a mértéket eléri. Az öregségi nyugdíjminimumhoz több szociális és gyermeknevelési ellátás is igazodik, így például  a gyes és gyet havi összege megegyezik azzal.

A javaslat ezen kívül arra is kötelezné a kormányt, hogy a jövő évi költségvetésben oldja meg a rászoruló gyerekek egész éves étkeztetését, a szociális dolgozók harminc százalékos béremelését, a közmunkabért pedig emelje a minimálbér szintjére.

Nyugdíja kiszámításához használja kalkulátorunkat!

Hozzon ki többet az Adózónából!
Előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink teljes terjedelmükben olvashatják cikkeinket, emellett többek között elérik a Kérdések és Válaszok archívum valamennyi válaszát, és kérdezhetnek szakértőinktől is.

Hozzászólások (2)
adózóna.hu

Kedves samuel7021!

Először a tényekről. 70 százalékos nyugdíjemelés nem volt Magyarországon, továbbá olyan nyugdíjnövelés sem, amikor a magasabb ellátásban részesülőkét a többiekénél nagyobb százalékkal emelték volna. Másodszor: kérjük, mellőzze hozzászólásaiban a dehonesztáló jelzőket.

Köszönjük. Az Adózóna csapata

samuel7021

2009-2010-ben ki akadályozta a CSÜRHÉT a minimál nyugdíj emelésben.
A felső kategóriás nyugdíjakat tudták az EGOISTÁK 70 % körűlivel emelni.
Komoly részük van abban,hogy ma Magyarországon van a világ legigazságtalanabb-legaránytalanabb nyugdíj rendszere amire a BARMOK fizették a 13-ik havi nyugdíjakat.

Új hozzászólás

Kérjük, hogy szakértőinknek szóló kérdését ne kommentben tegye fel! Használja helyette a kérdés-válasz funkciót, kérdésében hivatkozzon az érintett írásra, lehetőleg annak URL-jét is megadva. A választ csak így tudjuk garantálni. Köszönjük!
Az Adózóna moderálási alapelveit ITT találja.




További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Gázolaj-támogatás

Laczi Ferenc

igazságügyi jövedéki szakértő

Naplófőkönyv vagy pénztárkönyv?

Szipszer Tamás

adószakértő

Egyéni vállalkozásból kft.

Szipszer Tamás

adószakértő

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2024 április
H K Sze Cs P Sz V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 1 2 3 4 5

Együttműködő partnereink