hourglass_empty Ez a cikk több mint 30 napja íródott, ezért előfordulhat, hogy a benne lévő információk már nem aktuálisak! Témába vágó friss cikkekért használja a keresőt

Adatmódosítás: nyolcvanezer fővárosi cég küldte be eddig az adatait

  • MTI

Nyolcvanezer fővárosi cég tett eleget adatszolgáltatási kötelezettségének eddig, a feldolgozás folyamatban van, a rendszer működik - mondta Kenesei Judit, a Fővárosi Törvényszék Cégbíróságának elnöke pénteken. A határidő február elsején éjfélkor jár le.

A cégbíróságon eddig 40 800 beadványt iktattak, most a 27-én, vasárnap érkezetteket intézik, iktatásra vár még 42 ezer. Összesen a fővárosi cégbíróság nyolc havi ügyérkezésének megfelelő beadványra számítanak. Nyilvánvaló, hogy érdemi feldolgozásuk is hónapokig fog tartani - tette hozzá az elnök. A cégnyilvánosságról, a bírósági cégeljárásról és a végelszámolásról szóló, 2006-ban született törvény szerint a társasági szerződés adatszolgáltatással kapcsolatos mostani módosítása illetékmentes, ám csak jogi képviselő útján lehetséges, azaz ügyvédi munkadíjjal kell számolni, és - miként ez általában a cégeljárásoknál szokásos - a változásbejelentés csak elektronikus úton lehetséges.
   
Arra a kérdésre, hogyan bírják a számítógépes ügyviteli rendszerek az átlagos terhelés sokszorosát, Kenesei Judit úgy válaszolt: nem tapasztaltak fennakadást. Korábban az elnök és a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium egyaránt azt közölte: nem lesz automatikus bírságolás az elkésett adatszolgáltatás miatt. Kenesei Judit rámutatott: a törvény ilyen rendelkezést nem tartalmaz, és az elsődleges cél sem ez, hanem a fiktív cégek kiszűrése.A cégtörvény tavaly márciusban hatályba lépett módosítása szerint az idén február 1-jéig minden gazdasági társaság (bt., kft., rt., közkereseti társaság, nonprofit szervezet) tagjainak, illetve a képviseletükre jogosultaknak, be kell jelenteniük adóazonosító jelüket, születési helyüket és idejüket, illetve édesanyjuk nevét. A székhely, telephely, fióktelephely használatának jogszerűségéről pedig nyilatkoznia kell a cég képviseletére jogosultnak, ám ehhez nem szükséges semmiféle ezt igazoló okiratot, például bérleti szerződést vagy tulajdoni lapot mellékelni.
   
Kenesei Judit ugyanakkor azt tanácsolta az érintetteknek, hogy a határidő esetleges elmulasztása esetén is igyekezzenek mihamarabb eleget tenni a változásbejegyzéssel kapcsolatos rendelkezéseknek. Ha ugyanis a cégbíróság akár hivatalból, akár bejelentésre - például a NAV jelzése nyomán - észleli a hiányosságot, törvényességi felügyeleti eljárást indíthat a cég ellen, és százezertől tízmillió forintig terjedő bírságot szabhat ki.


 

Hozzon ki többet az Adózónából!
Előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink teljes terjedelmükben olvashatják cikkeinket, emellett többek között elérik a Kérdések és Válaszok archívum valamennyi válaszát, és kérdezhetnek szakértőinktől is.

Hozzászólások (0)

Új hozzászólás

Kérjük, hogy szakértőinknek szóló kérdését ne kommentben tegye fel! Használja helyette a kérdés-válasz funkciót, kérdésében hivatkozzon az érintett írásra, lehetőleg annak URL-jét is megadva. A választ csak így tudjuk garantálni. Köszönjük!
Az Adózóna moderálási alapelveit ITT találja.




További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Kft.-tulajdonos lehet-e katás egyéni vállalkozó?

Adózóna  szerkesztőség

kérdések és válaszok

Munkaügyi nyilvántartás

dr. Hajdu-Dudás Mária

ügyvéd

EPR-díj számviteli elszámolása

Kneitner Lea Lea

okleveles nemzetközi és igazságügyi adószakértő

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2024 április
H K Sze Cs P Sz V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 1 2 3 4 5

Együttműködő partnereink