SZÉP-kártya 2025 – juttatások és felhasználási lehetőségek

  • Surányi Imréné okleveles közgazda

A január 1-jén hatályba lépett jogszabály-változások nyomán jelentősen módosultak a Széchenyi Pihenő Kártyán (SZÉP-kártya) keresztül adható munkáltatói támogatásokra vonatkozó előírások. Cikkünkben összefoglaljuk a tudnivalókat.

A SZÉP-kártyára vonatkozó adózási szabályokat az szja-törvény XIII. Fejezete, a működésére vonatkozó elírásokat a Széchenyi Pihenő Kártya kibocsátásának és felhasználásának szabályairól szóló 76/2018. kormányrendelet tartalmazza.

A SZÉP-kártya alkalmazásával a munkáltatók a munka díjazása mellett, az általános kötelezettségeknél kedvezőbben adhatnak támogatást (SZÉP-kártya-juttatást) munkavállalóiknak. Az előnyös lehetőséggel meghatározott körben és keretek között, számos feltétel betartása mellett lehet élni.

A munkáltató, a munkavállaló SZÉP-kártyához kapcsolódó fogalma

A SZÉP-kártyára vonatkozó szabályozás akkor alkalmazható, ha a támogatás juttatója a munkáltató, a támogatott személy pedig a munkavállaló. Ezzel összefüggésben nincs változás, továbbra is a következőket kell figyelembe venni:

Az szja-törvény 3. paragrafusának 14. pontja értelmében munkáltatónak minősül:

– az, akivel (amellyel) a magánszemély munkaviszonyban áll,

– munkaerő-kölcsönzés esetén a kölcsönzött munkavállaló részére közvetlenül juttatott bevétel tekintetében a munkavállaló kölcsönvevője a munkavállaló kölcsönbeadójával kötött megállapodás alapján,

– az iskolaszövetkezet által nyújtott szolgáltatás keretében a szolgáltatás juttatónak minősülő fogadója érdekében tevékenységet végző iskolaszövetkezeti tag részére közvetlenül juttatott bevétel tekintetében a szolgáltatás fogadója, azzal, hogy munkaerő-kölcsönzés, illetve egy munkakörre több munkáltatóval kötött munkaszerződés esetén a juttatásokra vonatkozó rendelkezéseket a kölcsönbeadó és a kölcsönvevő, illetve a több munkáltató juttatásának együttes összegére kell irányadónak tekinteni.

Továbbá az adózás rendjéről szóló törvény (Art) 7. paragrafusának 38. pontja alapján munkaviszonynak minősül

– a munka törvénykönyvéről szóló (Mt.) szerinti munkaviszony, továbbá minden olyan munkavégzésre létesített jogviszony, amelyre törvény szerint az Mt. rendelkezéseit is alkalmazni kell, illetve a munkavégzésre irányuló törvényben szabályozott egyéb jogviszonyok,

– a Magyar Honvédség hivatásos és szerződéses, valamint tényleges szolgálatot teljesítő önkéntes tartalékos állományának szolgálati jogviszonya, és a rendvédelmi feladatokat ellátó szervek hivatásos állományának szolgálati jogviszonya,

– az egyházi személy foglalkoztatásának alapjául szolgáló jogviszony.

A magánszemély ezekben a jogviszonyokban minősül munkavállalónak, kiegészítve, hogy munkavállaló a társas vállalkozás személyesen közreműködő tagja is, továbbá az Mt. előírásai szerint a munkáltatónál másik munkáltató utasítása alapján a munkaszerződésében rögzített munkahelytől eltérő helyen munkát végző munkavállaló és [szja-törvény 71. (5) bekezdés b) pont]. Tehát a SZÉP-kártyára vonatkozó azabályokat ezekben a jogviszonyokban lehet/kell alkalmazni.

AJÁNLJUK FIGYELMÉBE az Adózóna új kiadványát:
Útmutató többes jogviszonyokhoz – tb-kötelezettségek szabályai

OLVASSA TOVÁBB cikkünket, amelyben részletesen ismertetjük a a SZÉP-kártya-juttatások kereteit, kitérünk a lakásfelújításra történő felhasználási lehetőség szabályaira is!

A folytatáshoz előfizetés szükséges.
A teljes cikket előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink olvashatják el! Emellett többek között elérik a Kérdések és Válaszok archívum valamennyi válaszát, és kérdezhetnek szakértőinktől is.

Hozzászólások (0)

Új hozzászólás

Kérjük, hogy szakértőinknek szóló kérdését ne kommentben tegye fel! Használja helyette a kérdés-válasz funkciót, kérdésében hivatkozzon az érintett írásra, lehetőleg annak URL-jét is megadva. A választ csak így tudjuk garantálni. Köszönjük!
Az Adózóna moderálási alapelveit ITT találja.




További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

4 egyéni vállalkozó átalakulása kft.-vé

Szipszer Tamás

adószakértő

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2025 február
H K Sze Cs P Sz V
27 28 29 30 31 1 2
3 4 5 6 7 8 9
10 11 12 13 14 15 16
17 18 19 20 21 22 23
24 25 26 27 28 1 2

Együttműködő partnereink