Munkavállalói részesedésjuttatás a tech szektorban – adózási tévhitek, trendek, új generációs modellek

Megosztás Tetszik

A technológiai szektorban működő startupok és innovatív cégek számára a dolgozók motiválása nem csupán HR-kérdés, hanem üzleti túlélési stratégia. A verseny globális és könyörtelen: nem elég jó ötlettel előállni, azt gyorsabban kell megvalósítani, mint bárki más. Ebben a környezetben a munkavállalói részesedésjuttatási programok – ESOP-ok (Employee Stock Ownership Plan) – kulcsszerepet játszanak a munkavállalók megtartásában és ösztönzésében. A Csővári Legal sajtóközleményében Csővári István ügyvéd és adószakértő, a Csővári Legal partnere az előnyökre és hátrányokra egyaránt kiterjedően, átfogóan és a gyakorlat oldaláról mutatja be, hogy milyen adózási struktúrák és jogi lehetőségek állnak ma rendelkezésre Magyarországon az ESOP-ok bevezetéséhez.

Bár a különböző ESOP-típusok komplexitásukban, rugalmasságukban, szabályozásukban és adózásukban nagy különbségeket mutathatnak, közös céljuk, hogy azok révén a dolgozók tulajdonosi részesedést vagy részesedésre váltható opciót szereznek az őket foglalkoztató társaságban vagy annak anyavállalatában. Ezáltal pedig puszta dolgozókból cégtulajdonossá – vagy a cégtulajdon várományosává – lépnek elő, és a bérükhöz képest sokszoros jövedelemben, de akár „mesés” vagyon megszerzésében is reménykedhetnek, aminek elérése a saját teljesítményüktől is függ – olvasható a Csővári Legal sajtóközleményében.

Tökéletesen rímel ezekre a célokra az Startup Hungary tavaly közzétett felmérése is, amely szerint a válaszadó hazai startupok kétharmada vagy rendelkezik már ESOP-pal valamilyen formában vagy eltökélt annak bevezetése mellett.

„ESOP alatt a továbbiakban általánosságban fogunk érteni bármilyen dolgozói részesedésjuttatási programot, konstrukciót" – emeli ki a sajtóközleményben Csővári István ügyvéd és adószakértő.

Általános ESOP-kihívások, tervezési irányelvek

Az ESOP konstrukcióknak három alapvető kihívást kell kezelniük annak érdekében, hogy hatékonyan betölthessék ösztönző szerepüket:

– ne merüljön fel adózás a részesedés vagy opció juttatásakor;

– a részesedések után kifizetett jövedelmek kedvezőbb adózás alá essenek a munkabérnél;

– a dolgozók elsősorban pénzügyi szempontból érezzék magukat tulajdonosoknak, és a tulajdonosi döntésekbe lehetőleg ne szólhassanak bele.

Nézzük, milyen lehetőségeket biztosít a fenti célok elérése érdekében a jelenlegi magyar jogszabályi környezet, és melyek a gyakorlatban elterjedt ESOP-struktúrák!

Az ESOP-ok alapvető adójogi kihívása (jellemzően minden országban), hogy az adószabályok úgy tekintenek a társasági részesedések ingyenes vagy kedvező áron történő juttatására, mint természetben szerzett adóköteles jövedelemre. Ahhoz tehát, hogy a munkavállaló cégtulajdonos lehessen és később 15%-on adózó tőkejövedelmet realizálhasson a cégeladáson (exiten) vagy esetleg osztalékfizetés esetén, először le kellene bérként adóznia magát a tulajdonossá válását. Az ESOP-ok tervezésekor így két vagy három lehetséges adóztatási pontot is vizsgálni kell: egyfelől a részesedés juttatását (közvetlen tulajdonszerzést vagy opciós jog gyakorlását), másfelől a részesedések eladását, ami adott esetben kiegészülhet osztalék fizetésével is.

Egy adóhatékony ESOP alapkövetelménye, hogy valamilyen úton-módon elkerülje a részesedés juttatáskori adózását, és így adókötelezettség csak a részvények, üzletrészek eladásakor merüljön fel, lehetőség szerint a bérnél kedvezőbb adómértékkel.

Elméletben és a gyakorlatban is két fő iránya van e cél elérésének:

– Az egyik, hogy olyan speciális ESOP-struktúrát alkalmazunk, amely esetén a részesedés juttatására az adótörvények kifejezetten adómentességet biztosítanak. Azaz, a munkavállalóknál megállapítható ilyen esetben jövedelem, de az mentes az adózás alól. A szabályok ekként „megengedik”, hogy a munkavállalók csak a részesedésük eladásán realizált nyereségük („árfolyamnyereség”) vagy esetleges osztalékjövedelmük után adózzanak, mindkét esetben az ezekre érvényes 15%-os szja-mértékkel. Ezeket az adómentes jogcímeket a későbbiekben részletesebben is áttekintjük.

– A másik megközelítés pedig az, hogy az ESOP pénzügyi feltételei oly módon kerülnek meghatározásra, hogy a részesedés juttatása formálisan ne legyen „kedvezményes”, és így munkabérként adóztatható; aminek szintén az a következménye, hogy a munkavállaló már csak a cégeladáskor vagy osztalék felvételekor fog adózni, alacsony 15%-os adókulccsal.

„Óvatosan az opciós struktúrákkal!" – hívja fel a figyelmet a Csővári Legal sajtóközleményében Csővári István ügyvéd és adószakértő.

Utóbbi körbe esnek azok a széles körben alkalmazott ESOP-struktúrák, amelyek keretében a munkavállalók nem tényleges részesedést (üzletrészt, részvényt) kapnak, hanem csak egy opciót a részesedés megszerzésére, ami ráadásul csak exit-helyzetben hívható le. Az opció gyakorlásának feltételeit úgy alakítják ki, hogy a munkavállaló elvben ugyan köteles piaci ellenértéket fizetni a részesedésért az opció lehívásakor, de ténylegesen ezt nem kell finanszíroznia, mert az beszámításra kerül az exit keretében átruházandó üzletrészének az őt megillető eladási árába. Ily módon, a munkavállaló formális értelemben nem szerez piaci érték alatt részesedést, és ezért nem merül fel – magas adóteherrel járó – bérjövedelme a részesedés megszerzésére tekintettel. A vele elszámolandó teljes jövedelem pedig formálisan így 15%-on adózó árfolyamnyereségnek minősül. Mivel a dolgozó ténylegesen csak egy pillanatra szerez üzletrészt (az exit során), nem lesz tényleges lehetősége beleszólni a tulajdonosi döntésekbe, és ezáltal a „jó ESOP” mindhárom kritériuma teljesül.

Elvben... Ezeknek az opciós ESOP-struktúráknak ugyanis az erősségük lesz valójában a gyengeségük is: a munkavállalók úgy jutnak kizárólag alacsonyan adózó tőkejövedelemhez, hogy közben valódi pénzügyi kockázatot nem viselnek, és az őket foglalkoztató cég felett ténylegesen irányítási jogokat sem gyakorolnak (taggyűlésen való részvételt és szavazást). Cégtulajdonosként adóznak, de nem viselkednek cégtulajdonosként. Sőt, az opció juttatásának és gyakorlásának feltételei jellemzően több ponton is kifejezetten a munkaviszonyhoz kapcsolódnak. Ezért, ezek a struktúrák adókockázatot hordoznak, mivel átminősíthetők munkaviszonyra tekintettel szerzett jövedelemmé a rendeltetésszerű joggyakorlás és a valós tartalom szerinti jogviszonyminősítés általános adójogi alapelvei alapján. Ráadásul az exitet követő adóvizsgálatok megszaporodtak az utóbbi években, és alaposabbak is lettek.

Ugyanennek az alapkoncepciónak kevéssé agresszív módozataival és az ESOP-feltételek megfelelő strukturálásával ki lehet alakítani relatíve biztonságos ESOP-okat is. Ennek létezik is Magyarországon gyakorlata. A legtöbb startup azonban nem látja eléggé át az opciós ESOP-struktúrák adókockázatait, és így ritkán jutnak el arra a pontra, hogy „akarjanak” javítani az említett gyengeségeken. Más dolog, hogy a problematikus elemek kezelése ráadásul kétségtelenül kompromisszumokat kívánhat meg sok esetben.

Adómentes juttatások

Biztonságosabb iránya az adóhatékony ESOP-ok kialakításának, ha a részesedés juttatása speciális adómentesség alá esik. A dolgozói részvények és az MRP két ilyen struktúra, amihez tavaly csatlakozott harmadikként az „induló vállalkozásokban” történő részesedésjuttatások adómentessége – emeli ki a sajtóközleményben Csővári István ügyvéd és adószakértő.

Dolgozói részvények esetén a munkáltatónak részvénytársaságként kell működnie, és bár a részvények kibocsátása adómentes, kedvező adózással csak osztalékot lehet juttatni a munkavállalóknak. Ezeket a részvényeket ugyanis nem lehet eladni exit keretében, mivel – speciális jogi természetükből következően – csak munkavállalók vásárolhatnák meg.

MRP

Az MRP (munkavállalói résztulajdonosi program) lényege, hogy a dolgozók egy holdingfunkciót betöltő speciális jogi személyen – MRP szervezeten – keresztül tartanak részvényeket a munkáltatójukban vagy annak anyavállalatában, ami elvben lehet akár egy külföldi anyavállalat is, bár ez nem elterjedt a gyakorlatban. Mivel MRP-ben részt vehetnek a részvénytársaság leányvállalatainak munkavállalói is, nincsen akadálya annak, hogy egy kft-ként működő startup részvénytársaságként működő anyavállalata indítson MRP-t, ami sok esetben egyszerűbb a kft. zrt-vé alakításánál.

Az MRP egyik fő előnye, hogy kifejezetten alkalmas célzottan exitre tervezett ESOP-ok bevezetésére. A munkavállalók az MRP szervezeten keresztül adómentesen szerezhetnek részvényeket, amelyeket így az MRP szervezet egyfajta vagyonkezelőként tart a javukra. Exit esetén ennek megfelelően nem a munkavállalók, hanem az MRP szervezet fogja a részvényeket eladni, az így realizált nyereséghez pedig a munkavállalók osztalékként juthatnak az MRP szervezetből, a 15% szja megfizetésével. További előnye az MRP-nek, hogy összefogja a dolgozókat, akiket semmilyen szavazati jog nem illet meg, sem az MRP szervezetben, sem az azon keresztül közvetve tartott részvények vonatkozásában. Ezáltal eleve nincsen semmilyen beleszólásuk a tulajdonosi kérdésekbe.

Az MRP kialakítása és fenntartása jellemzően időigényesebb és költségesebb más ESOP-konstrukciókhoz képest, ami a korai fázisban lévő, forrásszegényebb vállalkozások számára elegendő okként szolgálhat ahhoz, hogy más alternatívát válasszanak ESOP-juk megvalósítására. Érettebb vagy tőkeerősebb fázisban azonban a magas szintű adóhatékonyság kompenzálhatja az említett hátrányokat. A bevezetés időzítése kapcsán figyelemmel kell lenni ugyanakkor arra a követelményre is, hogy az exitet legalább két évvel megelőzően fel kell már állítani az MRP-t a kedvezményes adózás biztosításához.

Induló vállalkozások új adókedvezménye: nem minden programban fénylik!

Nagy fellelkesedés kísérte a startupoknak bevezetett, tavalyi évtől alkalmazható új ESOP adókedvezményt. Ennek kiindulási pontja szintén az ingyenesen vagy kedvezményes áron történő részesedésjuttatás adómentessé tétele, és így csak a részesedés nyereséges eladásakor kell adózniuk a dolgozóknak (15%-on). További örvendetes eleme, hogy munkavállalók mellett ügyvezetői juttatásra is kiterjed, továbbá kft-k üzletrészeire is vonatkozik, nem csupán részvényekre.

Ez az adómentesség csak induló vállalkozások esetén alkalmazható, azaz a dolgozókat foglalkoztató társaság legfeljebb 5 éve alakulhatott és még nem fizethetett osztalékot, továbbá mikro- vagy kisvállalkozásnak kell minősülnie. A szabályozás előír egy hároméves kötelező tartási időszakot is az adómentesség feltételeként – eleget téve annak a méltányolható adópolitikai elvárásnak, hogy a kedvező adózás csak a hosszútávú javadalmazási programokat illesse meg. További pozitív elemeként, az opciók gyakorlásával szerzett részesedéseknél beleszámíthat a tartási időszakba a részesedésszerzést megelőző „opciós időszak” is. Az adókedvezmény eredeti feltételei szerint ez a hároméves időszak csak az opciók gyakorolhatóvá válásától indult el. „Az Ügyvédi irodánk kezdeményezését követően azonban a 2026. évi adójogszabály-módosítások részeként elfogadásra került egy olyan, 2024. január 1-jétől visszamenőleges hatállyal alkalmazandó szabály, amelynek eredményeként a hároméves tartási időszak számítása már az opció alapításától megindul" – hangsúlyozza ki Csővári István ügyvéd és adószakértő.

Ez az adómentesség – az „induló vállalkozás” státusz-kritériumainak teljesülése esetén – hatékony adótervezési eszköz lehet két feltétellel:

– ha nem tervezünk nemzetközi cégstruktúrát kialakítani, másrészt

– nem kell arra számítani, hogy az exitre esetleg három éven belül is sor kerülhet.

Miért problematikus az adókedvezmény nemzetközi cégstruktúra estén? A kérdésre vonatkozó választ kezdjük ott, hogy egyáltalán mit értünk nemzetközi cégstruktúra alatt, és miért lehet erre szükség? Egy ilyen cégstruktúra a legtöbb esetben azt jelenti, hogy a fejlesztéssel foglalkozó munkavállalókat egy magyar cég alkalmazza, de azt vagy eleve egy külföldi – leggyakrabban USA-ban vagy Angliában létrehozott –anyavállalat alapítja meg, vagy nemzetközi befektetők bevonásának előkészítéseként kerül az alapítók és a magyar cég közé egy ilyen külföldi társaság a tulajdonosi struktúrába iktatásra. Vagyis, az alapítók, korai befektetők tipikusan a külföldi társaságban tartanak tulajdonrészt, utóbbi pedig a magyar fejlesztőcég 100%-os tulajdonosa. Az indokoltsága pedig az ilyen struktúráknak elsősorban abban rejlik, hogy a nemzetközi befektetők szívesebben adnak tőkét egy olyan cégnek, ami a számukra is ismert és komfortos – amerikai, angol – társasági jogi környezetben működik, semmint egy számukra egzotikus országban működő cégnek. Persze, ha az alapítók, illetve a befektetők egy ilyen külföldi cégen keresztül tartanak részesedéseket egy magyar cégben, akkor jellemzően a szellemi alkotások és a főbb társasági funkciók is átkerülnek az anyavállalatba. A cégcsoport szintjén tehát nem a magyar cég fogja képviselni a magasabb értéket, hanem az anyavállalat.

Ha a fent leírt struktúra már kialakításra került azt megelőzően, hogy az ESOP bevezetésére sor kerülne, akkor általában már a külföldi anyavállalat részvényeire lehetne/praktikus ESOP-ot bevezetni, hiszen egy exit keretében annak részvényei kerülnek értékesítésre. Az induló vállalkozások új adókedvezményének külföldi részvényekre való alkalmazhatósága azonban jogi és gyakorlati problémákat egyaránt felvet. Nulladik, adójogi kérdés, hogy egy külföldi cég egyáltalán minősülhet-e induló vállalkozásnak. „Álláspontunk szerint erősebb érvek szólnak amellett, hogy minősülhet, de ez nem teljesen egyértelmű a jogszabály alapján, amit érezhetően magyar cégekre gondolva szövegeztek meg." Egy külföldi cég továbbá tipikusan nem munkáltatója jogi értelemben a magyar leányvállalatban foglalkoztatott dolgozóknak, ezért az adókedvezménynek nem teljesülhet a fennálló munkaviszonyra vonatkozó kritériuma. Jogilag ugyan lehetséges lenne, hogy egy külföldi  cég közvetlenül foglalkoztasson Magyarországon munkavállalókat, de ez startupok esetén egyéb adójogi megfontolásokból gyakorlatilag nem lehetséges – vagy legalábbis több problémát vet fel, mint amennyit az ESOP kapcsán megoldana. Ha pedig az ESOP – akár nemzetközi struktúrában, akár annak kialakítása előtt – a magyar cégben fennálló részvényekre, üzletrészekre kerülne bevezetésre (az induló vállalkozásokra vonatkozó adókedvezmény alkalmazásával), úgy a probléma vagy az exit során vagy a nemzetközi struktúra kialakításakor jelentkezne: exit során azért, mert nem a magyar cégben lévő részesedés lenne magas értékű, hanem az anyavállalaté; egy restrukturálás – azaz a magyar cégre bevezetett ESOP-nak anyavállalati részvényekre vonatkozó ESOP-ra vonatkozó lecserélése - esetén pedig azért, mert vagy azonnali adókötelezettséget, vagy egyszerűen csak az ESOP adókedvezményének elvesztését okozná és az egész ESOP-problémát kezdhetjük újra elölről megoldani.

[Érdekes további eleme az induló vállalkozások adókedvezményének, hogy az Szja tv. – a részesedések megszerzésének adómentessége mellett – külön az opciók megszerzésének adómentességét is kimondja startupok esetén. Mindez azért különös, mert az opciók megszerzését a hazai adógyakorlat eleve nem tekintette adóztatandónak. Ráadásul ez a kedvező értelmezés szélesebb körben érvényesül, nem csupán startupokra vonatkozóan. Az általános adójogi gyakorlat ugyanis csak az opciók gyakorlását (lehívását), azaz a részesedések tényleges megszerzését tekinti adókötelesnek (amennyiben a lehívási ár nem éri el a részesedés piaci értékét). „Mindazonáltal úgy gondoljuk, hogy ennek az adómentességnek az explicit kimondása induló vállalkozások esetén inkább tekintendő egyfajta megerősítésként a szektor irányában, semmint a szélesebb körű korábbi gyakorlat szűkítésének".]

Új típusú, pragmatikus ESOP-megoldások

A fent ismertetett ESOP-konstrukciók közös alapvető célja, hogy a munkavállaló csak a részesedés értékesítésekor adózzon, és akkor is csak 15%-os szja-teher mellett. Ez a kedvező adózás viszont ritkán érhető el az adókockázatok, a bevezetési költségek és az üzleti/jogi komplexitás egyszerre észszerű szintjei mellett.

Ezekre a kihívásokra adnak hatékony válaszokat azok az új típusú, „pragmatikus” ESOP-modellek, amelyek alkalmazásával mérsékelten magasabb, 25% körüli adóteher árán rendkívül rugalmasan alakítható opciós programot vezethetünk be, anélkül hogy különösebb kompromisszumot kellene kötnünk a cégforma, tartási időszak, strukturális komplexitás vagy bevezetési költségek kapcsán. Ráadásul

– ezeknél a modelleknél nem érvényesülnek az induló vállalkozásokra vonatkozó kötöttségek, illetve

– azok rugalmasan alakíthatók akár egy nemzetközi cégstruktúrához is.

Mindez úgy biztosítható, ha az ESOP keretében nem a munkáltató (maga a startup), hanem annak tulajdonosai (alapítók, befektetők) alapítanak opciót a munkavállalók javára. Többszintű cégstruktúrában ez a magyar vagy külföldi anyavállalat üzletrészeire, részvényeire szól. Az opció alapvetően csak exit esetén gyakorolható. Fontos további szempont, hogy az opciós üzletrész/részvény az opció gyakorlása esetén sem kerül ténylegesen a munkavállaló tulajdonába. Ehelyett, egyszerűen pénzben kerül elszámolásra a munkavállaló részére az a különbözet, amivel az opciós részesedés exit keretében realizálandó eladási ára meghaladja a munkavállaló által fizetendő lehívási árat. Vagyis, exit esetén az opció alapítója megtartja az opciós részvényeket/üzletrészt, de pénzügyileg ugyanolyan helyzetbe hozza a munkavállalókat, mintha a részesedést jogilag is megszerezték volna.

Miért egyre elterjedtebbek az ilyen konstrukciók?

Ezekben a struktúrákban a szokásos két lehetséges adóztatható ügylet (részesedés megszerzése, majd pedig a megszerzett részesedés értékesítése) helyett csak egy ilyen ügylet lesz: az opció elszámolása. Másrészről, ennek a jövedelemnek a megszerzése, bár munkaviszonnyal összefüggésben történik, azt nem maga a munkáltató juttatja, hanem annak tulajdonosa. Ennélfogva viszont nem merül fel a 18,5% tb-teher, az ugyanis kizárólag munkáltató által juttatott jövedelmek esetén fizetendő. A 13% (korlátlan) szociális hozzájárulási adót ilyenkor is meg kell fizetni. Ugyanakkor, a jövedelem teljes költségére vetített tényleges összadóteher a nominális 28% összadóteher (15% szja + 13% szocho) helyett – speciális adóalapszámítási szabályok folytán – csupán 24.92%.

Ezeknél a konstrukcióknál tehát a dolgozóknak lényegében a negyedét kell adóként befizetniük az opciós ESOP elszámolásából származó jövedelmükből, ami nagyjából éppen annak az összadótehernek felel meg, amit egy cégtulajdonos vállalkozó társasági adó, iparűzési adó és a nyereségkivonást terhelő 15% osztalékadó összességeként fizet meg. Igaz, hogy ez az adóteher valamelyest magasabb a többi struktúra 15%-os, szja-ra korlátozódó terhénél, viszont a többletadó árán jelentős implementációs költségektől, adminisztratív bonyodalomtól szabadulhatunk meg. Továbbá, nem kell tartani adóhatósági átminősítéstől amiatt, ha az ESOP nyíltan és kifejezetten a munkaviszonyhoz, annak időtartamához vagy a személyes teljesítményhez kapcsolódó feltételeket ír elő az opció alapítása, a vesting (az opció megnyílásához előírt időszak), vagy éppen a tényleges lehívás (exercise) tekintetében. Ugyanilyen szabadság érvényesül az opció pénzügyi feltételeinek – lehívási ár (strike price, subscription price) – meghatározása kapcsán is.

Az ESOP strukturálási mátrix

Az ESOP-tervezés sajátossága, hogy összetett strukturálási mátrix rajzolható fel az alapján, hogy

– melyik entitásban (munkáltatóban vagy anyavállalatban),

– ki által (munkáltató, anyavállalat vagy tulajdonosok),

– milyen jogcímen (vételi jog vagy jegyzési jog) és

– a részesedés tényleges tulajdonba adásával vagy opció biztosítása révén valósuljon meg.

Amellett, hogy ezek az alternatívák adójogi szempontból sem azonosan viselkednek, különbözőképpen befolyásolhatják – adott esetben rendkívül megnehezíthetik – a befektetők bevonását, továbbá az exit üzleti és jogi struktúráját. Ezek a szempontok az adójogi szempontok átfogó átlátása mellett jelentős tranzakciós, befektetői tapasztalatot igényelnek.

Magyarországon jelenleg nincsen one-size-fits-all módja az ESOP-ok bevezetésének. Három fő iránya van adóhatékony és egyúttal biztonságos ESOP-oknak:

– Az induló vállalkozások új adókedvezménye akkor lehet megoldás, ha nem tervezünk külföldi befektetőket bevonni és három éven belül exitelni, továbbá 5 évnél nem régebben alakult meg a cégünk, illetve az adókedvezmény egyéb törvényi feltételei is teljesülnek.

– A második az, hogy MRP-t indítunk, amely kapcsán a tartási időszak csak 2 év. Viszont ez költségesebb, több előkészítést igényel és részvénytársasági formát, még ha ezt betöltheti egy zrt formájában működő holdingtársaság is.

– A harmadik pedig egy pénzben elszámolandó „pragmatikus” opciós program bevezetése, ami alkalmazható nemzetközi cégstruktúrában is, mindemelett gyors, viszonylag egyszerű, biztonságos és költséghatékony, bár az adóteher kapcsán kompromisszumot kíván meg – olvasható a Csővári Legal sajtóközleményében.