hourglass_empty Ez a cikk több mint 30 napja íródott, ezért előfordulhat, hogy a benne lévő információk már nem aktuálisak! Témába vágó friss cikkekért használja a keresőt

Csekély értékű ajándék: ennyi az annyi

  • adozona.hu

Olvasónk azon háborgott, hogy a személyi jövedelemadóról szóló törvény túl alacsonyan húzza meg az úgynevezett csekély értékű ajándék értékhatárát. Surányi Imréné szakértőnk szerint a kérdező tévedett a konkrét számokat illetően.

"A munkáltató által a munkavállalók részére történő ajándékozás értékhatárával kapcsolatosan szeretnénk véleményt kérni. Ellentmondásosnak tűnik a személyenként és évenként meghatározott 5000 forintos értékhatár, tekintve, hogy egy munkavállaló egy éven belül névnapot és születésnapot is ünnepel. Egy valamirevaló virágcsokor önmagában legalább 4-5 ezer forintba kerül, s akkor ebben még nincs benne az oly csekély értékű ajándék ára. Milyen szempontok alapján lett egyáltalán meghatározva a személyenkénti éves összeghatár, mivel ez – sajnos, sok más rendelkezéshez hasonlóan – a realitásoktól igen messze van?" - fogalmazta meg véleményét kérdésében Olvasónk.

Az Ön által leírtak nem helytállóak - kezdte válaszát szakértőnk, majd idézte a személyi jövedelemadóról szóló 1995. évi CXVII. törvény 70. § (3) bekezdését, amely szerint egyes meghatározott juttatásnak minősül:
a) a legfeljebb évi három alkalommal - az erre vonatkozó nyilvántartás vezetése mellett - csekély értékű ajándék (a minimálbér 10 százalékát meg nem haladó értékű) termék, szolgáltatás révén juttatott adóköteles jövedelem, ha azt
  aa) a munkáltató a munkavállalójának, a munkavállaló, az elhunyt munkavállaló közeli hozzátartozójának,
  ab) a szakszervezet a tagjának, a nyugdíjas tagjának, a tag, az elhunyt tag (nyugdíjas tag) közeli hozzátartozójának,
  ac) a volt munkáltató vagy annak jogutódja a nyugdíjban részesülő magánszemélynek és közeli hozzátartozójának,
  ad) a kifizető a szakképző iskolai tanulónak, kötelező szakmai gyakorlatának ideje alatt a hallgatónak
juttatja, továbbá az aa)-ad) pontban nem említett esetben akkor, ha a juttatás olyan magánszemélynek történik, akinek a kifizetőtől az adóévben nem származik más jövedelme.

A juttatónak az ajándék-érték 1,19-szerese után 16 százalék szja-t és 27 százalék ehót kell fizetnie a juttatást követő hónap 12-éig, a magánszemélynek pedig nem keletkezik adókötelezettsége. Ugyanilyen kötelezettség mellett szóba jöhet továbbá a szja törvény 70. § (1a) bekezdése szerinti feltételekkel történő ajándék-juttatás is, továbbá a szja törvény 1.számú mellékletének 8.28. alpontja szerinti adómentes juttatás is.

Hozzon ki többet az Adózónából!
Előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink teljes terjedelmükben olvashatják cikkeinket, emellett többek között elérik a Kérdések és Válaszok archívum valamennyi válaszát, és kérdezhetnek szakértőinktől is.

Hozzászólások (0)

Új hozzászólás

Kérjük, hogy szakértőinknek szóló kérdését ne kommentben tegye fel! Használja helyette a kérdés-válasz funkciót, kérdésében hivatkozzon az érintett írásra, lehetőleg annak URL-jét is megadva. A választ csak így tudjuk garantálni. Köszönjük!
Az Adózóna moderálási alapelveit ITT találja.




További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Családi adókedvezmény saját jogon

Surányi Imréné

okleveles közgazda

Vagyonkezelő alapítvány

Pölöskei Pálné

adószakértő

Iparűzésiadó-előleg

Pölöskei Pálné

adószakértő

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2024 május
H K Sze Cs P Sz V
29 30 1 2 3 4 5
6 7 8 9 10 11 12
13 14 15 16 17 18 19
20 21 22 23 24 25 26
27 28 29 30 31 1 2

Együttműködő partnereink