hourglass_empty Ez a cikk több mint 30 napja íródott, ezért előfordulhat, hogy a benne lévő információk már nem aktuálisak! Témába vágó friss cikkekért használja a keresőt

Akár 130 ezer forintot nyerhet, ha nem kési le a határidőt

  • adozona.hu

Évről-évre egyre többen veszik igénybe a nyugdíjbiztosítási szerződésre befizetett díjaik után járó adókedvezményt. Míg 2015-ben 92 ezren, addig egy évvel később már közel 149 ezren éltek az adó-visszatérítés lehetőségével. Az, aki idén még nem használta ki ennek kereteit, de élni kíván vele, már csak pár napig teheti meg – hívja fel a figyelmet a Magyar Biztosítók Szövetsége (Mabisz).

A nyugdíjbiztosítások díjaira igénybe vehető adókedvezmény 2014-es bevezetése komoly lökést adott a magyar lakosság öngondoskodási kedvének. Mivel a törvény csak a tárgyévben történő befizetésekre teszi lehetővé a visszatérítést, az év utolsó hónapjában jellemzően rengeteg ügyfél igyekszik eseti befizetésekkel maximalizálni az adókedvezmény összegét, illetve az új biztosítások kötése is látványosan megugrik ilyenkor.

Az idei évben december 29. az utolsó munkanap. Eddig kell a biztosítójukhoz beérkeznie azok díjbefizetéseinek, akik még idén szeretnék kihasználni a kedvezményt. (Tehát ennek érvényesítésében nem a befizetés, hanem a beérkezés időpontja számít.) Mivel csekkes, vagy bankkártyás befizetés esetén a tranzakció akár négy munkanapot is igénybe vehet, ezt az érdeklődőknek még a héten érdemes megtenniük. (Átutalás esetén is egy munkanapot kell számolni a beérkezésre.)  A maximális adókedvezmény eléréséhez az kell, hogy a tárgyévben történő díjbefizetések összege legalább 650 ezer forint legyen. A szabályozás értelmében ugyanis minden magánszemély a nyugdíjbiztosítási szerződésre befizetett rendszeres, illetve eseti díjak 20 százalékát, de legfeljebb 130 ezer forintot igényelhet vissza az adójából.

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) adatai alapján 2015-ben 92 ezren éltek az adó-visszatérítés lehetőségével, együttesen mintegy 4 milliárd forint összegben. A tavalyi évben számuk és a visszaigényelt összeg is több mint a másfélszeresére nőtt.

Idén pedig a várakozások szerint még ennél is komolyabb növekedésre lehet számítani. Legalábbis erre lehet következtetni 2017 első féléves adataiból. A Magyar Nemzeti Bank (MNB) statisztikája szerint 2017 első félévének végére ugyanis 40-41 százalékkal nőtt mind azon nyugdíjbiztosítási szerződéseknek a száma, amelyekre az adókedvezmény érvényesíthető, mind pedig az ezekből származó díjbevétel. A már említett év végi roham pedig tovább javíthatja az öngondoskodás erősödésének kedvező tendenciáját.

Hozzon ki többet az Adózónából!
Előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink teljes terjedelmükben olvashatják cikkeinket, emellett többek között elérik a Kérdések és Válaszok archívum valamennyi válaszát, és kérdezhetnek szakértőinktől is.

Hozzászólások (0)

Új hozzászólás

Kérjük, hogy szakértőinknek szóló kérdését ne kommentben tegye fel! Használja helyette a kérdés-válasz funkciót, kérdésében hivatkozzon az érintett írásra, lehetőleg annak URL-jét is megadva. A választ csak így tudjuk garantálni. Köszönjük!
Az Adózóna moderálási alapelveit ITT találja.




További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Műtéti költség adózása munkaviszonyban

Nagy Norbert

adószakértő

Részmunkaidőre váltás

dr. Hajdu-Dudás Mária

ügyvéd

Cégautóval kapcsolatos áfalevonás.

Nagy Norbert

adószakértő

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2024 április
H K Sze Cs P Sz V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 1 2 3 4 5

Együttműködő partnereink