hourglass_empty Ez a cikk több mint 30 napja íródott, ezért előfordulhat, hogy a benne lévő információk már nem aktuálisak! Témába vágó friss cikkekért használja a keresőt

Adóváltozások 2013: minden, amit tudni kell

  • Adózóna

A kormány a múlt héten beterjesztette a 2013-as adójavaslatait. A munkahelyvédelmi terv megvalósítása érdekében meghatározott célcsoportok foglalkoztatása esetén csökkenne a cégek által fizetett szociális hozzájárulási adó és a szakképzési hozzájárulás mértéke, és bevezetik a kisvállalati adót, valamint a kisadózó vállalkozások tételes adóját. Összefoglaltuk, kiket érintenek a változások és mikor, melyiket éri meg választani az új adózási modellek közül.

Munkahelyvédelmi program: ki jár jól a beterjesztett adókedvezményekkel?

A munkahelyvédelmi akcióterv jegyében benyújtott törvényjavaslat a foglakoztatás terheit hivatott csökkenteni. Valójában nem új ötletekről van szó. Jelenleg is működő célzott járulékcsökkentéseket próbál kicsit átalakítva eladni a kormány. Sajnos bekövetkezett az, amit jó lett volna elkerülni, nem az eddigi kedvezmények helyett, hanem az eddigiek mellett vezetik be 2013-tól a tervezett adócsökkentéseket. Emiatt komoly matematikai felkészültséget igényel annak eldöntése, hogy érdemes-e igénybe venni az új kedvezményeket. Az Adózóna cikke eben próbál segíteni.

Hova tovább kisvállalkozások avagy ki, mikor járhat jól?

A kisvállalkozásokat 2013-tól – a jelenleg ismert tervek és törvényjavaslatok szerint – adózási lehetőségek sora várja jövőre, hiszen a jelenlegi speciális formák – eva, ekho, átalányadó – mellett két újabb modell is szerepel a beterjesztett törvényjavaslatban. Az Adózóna szerdai cikke ezeket hasonlítja össze. A következőkben ezeket hasonlítjuk össze, továbbá azt vizsgáljuk, hogy a kisvállalkozás költségszerkezet függvényében hogyan alakulnak az egyes adózási formáknál az elvonások.

Mire jogosít és mire kötelez a kisadózói tételes adó?

A kormány által benyújtott, T/7954 számon tárgysorozatba vett törvényjavaslat szerint a tételes adó mértéke a főállású kisadózó után havi 50 ezer forint a főállásúnak nem minősülő kisadózó után havi 25 ezer forint lesz. Mit nem kell, és mit kell mégis fizetnie a tételes kisadózónak?

Mi várhat az önfoglalkoztatókra 2013-ban?

Ha az Országgyűlés őszi ülésszakán elfogadja a kormány által benyújtott, T/7954 számon tárgysorozatba vett törvényjavaslatot, két új, választható adónemmel bővül a közterhek megfizetésének rendszere. Ezek egyike lesz a kisadózó vállalkozások tételes adója. Összefoglaltuk, hogy kiket érint, és várhatóan mit jelent az új tételes adó.

Kiszámoltuk, kinek éri meg kisvállalati adó és a tervezett tételes adó

A kormány a Parlamentnek T/7954 számon beterjesztette a „Kisadózó vállalkozások tételes adójáról és a kisvállalati adóról” szóló törvényjavaslat. Évek óta folyik a vita az eva esetleges kiváltásáról, megszüntetéséről. A kormány először az eva mértékének emelésével próbálkozott 2011-ben. Most megpróbál alternatívákat nyújtani az eva helyett. Kisadózók adója lehet egyedül életképes a beterjesztett javaslatok közül. Kiválthatja az evát, az ekhót és a fekete foglalkoztatású munkaviszonyt. De miért életképtelen a kisvállalatok adója?

Pénzforgalmi áfa: kik választhatják majd?

A Parlamentnek benyújtott, de csak ősszel tárgyalandó két törvénymódosító csomag, amelyek részint a munkahelyvédelmi akcióterben foglaltak megvalósítása (T/7955. sz. törvényjavaslat), részint pedig az egészségügy többletforráshoz juttatása (T/7953. sz. törvényjavaslat) érdekében születtek, az általános forgalmi adóról szóló 2007. évi CXXVII. törvényt (Áfa tv.) is három területen érintik. Ezek a következők: pénzforgalmi szemléletű áfa-elszámolás bevezetése, az alanyi adómentesség választására jogosító összeghatár felemelése, valamint egyes gyógyászati segédeszközök áfa-kulcsának megváltoztatása. A következőkben ezeknek, a tervek szerint 2013. január 1-jén hatályba lépő intézkedéseknek lényeges jellemzőit tekintjük át, kitérve a lehetséges hatások bemutatására is.

Ők lehetnek a tételes adó nyertesei

A Parlament elé T/7954 számon beterjesztette a kormány a „Kisadózó vállalkozások tételes adójáról és a kisvállalati adóról” szóló törvényjavaslatot. Kik lehetnek a kisadózó vállalkozások által fizetendő tételes adó nyertesei? Már 2012-re is az ingó értékesítésre vonatkozó jogszabályváltozásokkal próbálja adózásra késztetni a vaterásokat. A most beterjesztett törvényjavaslatban szereplő tételes adó is megoldás lehet a vaterán értékesítők számára. Ehhez a vaterásoknak 2013-tól be kell jelentkezniük egyéni vállalkozónak, kisadózó vállalkozónak és áfa szempontjából az alanyi adómentességet kell választaniuk. Ha az éves bevételük nem éri el a 6 millió forintot, akkor havi 50 ezer forint tételes adón felül nem kell más közterhet viselniük.

Bérkompenzáció 2012 különszám – amit eddig nem tudott, vagy nem értett

Július 4-én jelent meg az Adózóna Bérkompenzáció 2012 különszáma, ami választ ad számos problémás kérdésre.  Az exkluzív különszámot kizárólag az Adózóna előfizetői kapják meg! A kiadványt digitális formátumban (pdf) kapja meg, amit a gépén elmenthet, majd kinyomtathat vagy másoknak továbbíthat.


Rendelje meg itt bármelyik Adózóna.hu csomagot, és a 365 napos teljes hozzáférés mellett megkapja a különszámot is. A kiadványt a befizetés beérkezése és feldolgozása után küldjük ki, ezért minél hamarabb befizeti a kiküldött csekket, annál hamarabb küldjük Önnek a Bárkompenzáció 2012 különszámot!

Ízelítő a tematikából:

- Ki jogosult bérkompenzációra?
- Mekkora béremelés szükséges a kompenzációhoz?
- A jogosulatlanul igénybevett kompenzáció következményei, szankciói.
- Speciális esetek: bérkompenzáció például munkakör-változás, évközi munkaviszony-kezdés/megszűnés, táppénz, betegszabadság idején.
- Kötelező-e alkalmazni az elvárt béremelést?
- Köztartozás mellett igénybe vehető-e szociális hozzájárulási adókedvezmény?
- Vonatkozik-e bármilyen feltétel az újonnan belépő foglalkoztatottak vérére?
- Családi kedvezmény figyelembe vehető-e a bérkompenzációnál?
- Végrehajtható-e és hogyan normarendezés az elvárt béremeléssel egy időben?

 

 

Hozzon ki többet az Adózónából!
Előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink teljes terjedelmükben olvashatják cikkeinket, emellett többek között elérik a Kérdések és Válaszok archívum valamennyi válaszát, és kérdezhetnek szakértőinktől is.

Előfizetési csomagajánlataink:


Hozzászólások (0)

Új hozzászólás

Kérjük, hogy szakértőinknek szóló kérdését ne kommentben tegye fel! Használja helyette a kérdés-válasz funkciót, kérdésében hivatkozzon az érintett írásra, lehetőleg annak URL-jét is megadva. A választ csak így tudjuk garantálni. Köszönjük!




További hasznos adózási információk

TÖBB MINT TÖRVÉNYTÁR!
Ezért érdemes előfizetni!

Kérdések és válaszok

Kft. áttérne 2020. január 1-jétől kivára

Szipszer Tamás

adószakértő

Katás bt.-ben megbízási díj

Szipszer Tamás

adószakértő

Tehergépkocsi üzleti célú használata

Juhász Tibor

okleveles nemzetközi és ellenőrzési adószakértő

2019 december
H K Sze Cs P Sz V
25 26 27 28 29 30 1
2 3 4 5 6 7 8
9 10 11 12 13 14 15
16 17 18 19 20 21 22
23 24 25 26 27 28 29
30 31 1 2 3 4 5
hirdetés

Ön korábban már belépett a HVG csoport egyik weboldalán. Ha szeretne ezen az oldalon is bejelentkezni, ezen a linken egy kattintással megteheti.

X