hourglass_empty Ez a cikk több mint 30 napja íródott, ezért előfordulhat, hogy a benne lévő információk már nem aktuálisak! Témába vágó friss cikkekért használja a keresőt

Telephely fogalma az áfa tükrében – magyar törvény vs. uniós szabály

  • dr. Kelemen László adószakértő, jogász

A telephelyhez kötődő adózási szabályokat áttekintő cikksorozatunk második részében az indirekt adózás, pontosabban az általános forgalmi adózás szempontjából vizsgáljuk meg a telephely fogalmát.

Cikksorozatunk első részében a telephely, a fióktelep, illetve a gazdasági letelepedés fogalmát próbáltuk tisztázni (elsősorban a direkt adónemek szempontjából), és emellett megvizsgáltuk ezen letelepedési formák jogi feltételrendszerét.

A forgalmi adózási kérdések vizsgálata során mindig az irányelv szabályaiból szükséges kiindulni. A közös hozzáadottértékadó-rendszerről szóló 2006/112/EK tanácsi irányelv sok helyen használja az "állandó telephely" meghatározást (ezen szabályokat a későbbiek során elemezni is fogjuk), de definíciót az irányelv maga nem tartalmaz. Az irányelv egyébként elsősorban a szolgáltatásokra vonatkozó teljesítési hely szabályainak körében fűz joghatást a székhelyhez/telephelyhez (pontosabban azok fekvési helyéhez). Nem maradunk közösségi szinten meghatározott fogalom nélkül, hiszen a végrehajtási rendelet (a Tanács 282/2011/EU végrehajtási rendelete (2011. március 15.) a közös hozzáadottértékadó-rendszerről szóló 2006/112/EK irányelv végrehajtási intézkedéseinek megállapításáról) mind a gazdasági tevékenység székhelyét, mind pedig az állandó telephely fogalmát is rögzíti.

Megjelent! Áfa – speciális esetek című kiadványunk

A rendelet 10. cikke szerint az adóalany gazdasági tevékenységének székhelye a vállalkozás központi ügyvezetésének helye. Ugyanakkor ezen hely meghatározásához figyelembe kell venni

– a vállalkozás általános irányítására vonatkozó alapvető döntések meghozatalának helyét,
– a vállalkozás létesítő okirat szerinti székhelyét, és
– a vállalkozás ügyvezetése üléseinek helyét.

Ha ezek a kritériumok nem teszik lehetővé a gazdasági tevékenység székhelyének bizonyossággal történő meghatározását, akkor a vállalkozás általános irányítására vonatkozó alapvető döntések meghozatalának helyét kell elsődleges kritériumként figyelembe venni. A rendelet rögzíti még, hogy egy egyszerű postai cím nem fogadható el az adóalany gazdasági tevékenysége székhelyeként.

OLVASSA TOVÁBB cikkünket, amelyben összevetjük a magyar áfatörvény, illetve az uniós irányelv, valamint az ahhoz tartozó végrehajtási rendelet vonatkozó szabályait!

A folytatáshoz előfizetés szükséges.
A teljes cikket előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink olvashatják el! Emellett többek között elérik a Kérdések és Válaszok archívum valamennyi válaszát, és kérdezhetnek szakértőinktől is.

Hozzászólások (0)

Új hozzászólás

Kérjük, hogy szakértőinknek szóló kérdését ne kommentben tegye fel! Használja helyette a kérdés-válasz funkciót, kérdésében hivatkozzon az érintett írásra, lehetőleg annak URL-jét is megadva. A választ csak így tudjuk garantálni. Köszönjük!
Az Adózóna moderálási alapelveit ITT találja.




További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Képzés költségének elszámolása

Dr. Császár Zoltán

adótanácsadó, jogász

Kiva választása – kedvezményezett átalukás – jogutód

Dr. Császár Zoltán

adótanácsadó, jogász

Kivás vállalkozás lakóingatlant értékesített

Dr. Császár Zoltán

adótanácsadó, jogász

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2024 április
H K Sze Cs P Sz V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 1 2 3 4 5

Együttműködő partnereink