Távolléti díj és állásidő munkaszüneti napok esetében

Megosztás Tetszik

A távolléti díjra való jogosultság az ünnepnapok körül örök problémát jelent. Sok esetben nem világos, hogy a díjazás csak abban az esetben jár-e, ha valaki ténylegesen munkát végez vagy ez alól vannak kivételek? Ha vannak, mely esetekben kell a kivételi szabályokat alkalmazni? Vannak, akik a távolléti díj és az állásidő szabályait keverik. Cikkünkben a hatályos szabályokat ismertetjük.

Távolléti díj vagy állásidő

Két alapfogalom megkülönböztetése szükséges: a távolléti díj és az állásidő.

Az állásidő a munkáltató munkaszerződésből eredő foglalkoztatási kötelezettségéhez kapcsolódik. A munka törvénykönyvéről szóló 2012. évi I. törvény (Mt.) 147. §-a alapján a munkavállalót, ha a munkáltató foglalkoztatási kötelezettségének nem tesz eleget (állásidő) – az elháríthatatlan külső okot kivéve – alapbér illeti meg. Alapbér jár tehát akkor is, ha a munkaidő-keret végén az derül ki, hogy a munkáltató kevesebb munkaidőt osztott be annál, amit jogszerűen beoszthatott volna. A munkáltató ugyanis a munkaszerződés szerinti napi óraszámban vállalja a munkavállaló foglalkoztatását.

A munkavállalót – ha a munkaidő-beosztása alapján bérpótlékra jogosult – az állásidőre járó díjazáson felül ráadásul bérpótlék is megilleti. Nyomatékosan utal arra a kommentár is, hogy a munkavállalót valamennyi bérpótlék megilleti ilyen esetben. Ez azt jelenti, hogy nemcsak a törvény, hanem a kollektív szerződés, munkaszerződés, vagy munkáltatói szabályzat alapján járó bérpótlékokat is figyelembe kell venni.

OLVASSA TOVÁBB cikkünket, hogy megismerje a legfontosabb tudnivalókat!