hourglass_empty Ez a cikk több mint 30 napja íródott, ezért előfordulhat, hogy a benne lévő információk már nem aktuálisak! Témába vágó friss cikkekért használja a keresőt

A 2022-ben esedékes bérfejlesztésen felül évközi alapbéremelést hajtanak végre az Audi Hungariánál

  • MTI

Kilencszázalékos évközi alapbéremelést hajtanak végre az Audi Hungariánál, az intézkedésről pénteken állapodott meg a munkáltató a munkavállalói oldallal – közölte a győri cég sajtóosztálya az MTI-vel.

A menedzsment és az Audi Hungária Független Szakszervezet (AHFSZ) megállapodása értelmében valamennyi munkavállaló bére július 1-jei hatállyal megemelkedik 9 százalékkal, az emelés már az augusztusi fizetésekben megjelenik.

Az Audi Hungaria Zrt. mintegy 12 ezer embert foglalkoztat.

A béremelés az infláció növekedésével vált indokolttá, az autógyártó cég törekvése, hogy a bérek versenyképesek maradjanak – hangsúlyozta a sajtóosztály.

Emlékeztettek arra, hogy a győri gyárnál érvényben van a 2020-ben kötött hároméves bérmegállapodás is, amely három év alatt 36 százalékos béremelést biztosít a dolgozóknak. A mostani emelés a 2022-ben esedékes bérfejlesztésen felül történik – jelezték.

A győri székhelyű Audi Hungaria Zrt. az Audi konszern tagja, az Audi és a Volkswagen konszern központi motorszállítója. Tavaly 1 620 767 motort gyártottak Győrben, emellett 171 015 autót készítettek.

A cég korábbi tájékoztatása szerint tavaly az Audi Hungaria Zrt. 7,717 milliárd euró (2866,48 milliárd forint) árbevételt ért el, 2,6 százalékkal meghaladva a 2020. évit. A társaság adózott eredménye 2021-ben 332 millió euró (12,332 milliárd forint) lett, 33 százalékkal kevesebb, mint az előző évben – olvasható az MTI közleményében.

Hozzon ki többet az Adózónából!
Előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink teljes terjedelmükben olvashatják cikkeinket, emellett többek között elérik a Kérdések és Válaszok archívum valamennyi válaszát, és kérdezhetnek szakértőinktől is.

Hozzászólások (0)

Új hozzászólás

Kérjük, hogy szakértőinknek szóló kérdését ne kommentben tegye fel! Használja helyette a kérdés-válasz funkciót, kérdésében hivatkozzon az érintett írásra, lehetőleg annak URL-jét is megadva. A választ csak így tudjuk garantálni. Köszönjük!
Az Adózóna moderálási alapelveit ITT találja.




További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Cserepótló vétel, illeték

dr. Buzády Csongor, LL.M. (Berlin)

ügyvéd, vállalatfinanszírozási szakjogász

Buzády és Udvari Ügyvédi Iroda, partner

Szerződéskötés

dr. Buzády Csongor, LL.M. (Berlin)

ügyvéd, vállalatfinanszírozási szakjogász

Buzády és Udvari Ügyvédi Iroda, partner

EPR

Tüske Zsuzsanna

vámszakértő

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2024 április
H K Sze Cs P Sz V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 1 2 3 4 5

Együttműködő partnereink