hourglass_empty Ez a cikk több mint 30 napja íródott, ezért előfordulhat, hogy a benne lévő információk már nem aktuálisak! Témába vágó friss cikkekért használja a keresőt

Tiltakoznak az orvosok: elfogadhatatlan az ügyelet rendes munkaidőnél alacsonyabb díjazása

  • adozona.hu

Elfogadhatatlan az orvosok számára az ügyeletnek a rendes munkaidőnél alacsonyabb díjazása, valamint az is, ha az ügyelet a pihenőnap miatt jövedelemvesztéssel jár – közölte a Magyar Orvosi Kamara (MOK).

A MOK elnöksége levélben arra kérte Jenei Zoltán országos kórházfőigazgatót, hogy ebben a két kérdésben, saját hatáskörben hozzon az orvosok számára megnyugtató, igazságos döntést, mert sokuk számára ez kulcskérdés az új szerződések aláírásánál.

Az orvoskamara az MTI-hez kedden eljuttatott közleményében azt írta, az orvosoktól kapott információk alapján az új, egészségügyi szolgálati jogviszonyt megteremtő szerződéseknél a legnagyobb probléma az, hogy az ügyeletben, éjszaka, hétvégén és ünnepnapokon a munkahelyükön töltött idő alatt az orvosoknak kevesebb lesz az órabére, mint rendes munkaidőben. Ez a legtöbb helyen visszalépést is jelent, azaz a béremelés jövedelemnövelő hatását csökkenti – bizonyos helyeken semmissé teszi – írták.

Ugyanígy elfogadhatatlan, hogy az ügyelet jövedelemvesztéssel jár, mert az ügyelet utáni kötelezően kiadandó pihenőidő az országos kórházfőigazgató kiegészítő utasítása szerint levonandó az alapbérből – közölték.   

A kamara azt kéri Jenei Zoltántól, hogy e két kérdésben saját hatáskörében, még a szerződések aláírása előtt hozzon az orvosok számára megnyugtató, igazságos döntést a minimálisan adható ügyeleti díjak megemelésével, a pihenőidő anyagi elismerésével.

Ellenkező esetben – írták – a kamarához eljutó hírek és megkeresések alapján a legtöbb helyen már elkészült márciusi beosztások ellehetetlenülnek, az alá nem írók, illetve az önként vállalt túlmunkát nem vállalók száma miatt veszélybe kerül a folyamatos betegellátás.

Hozzon ki többet az Adózónából!
Előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink teljes terjedelmükben olvashatják cikkeinket, emellett többek között elérik a Kérdések és Válaszok archívum valamennyi válaszát, és kérdezhetnek szakértőinktől is.

Hozzászólások (0)

Új hozzászólás

Kérjük, hogy szakértőinknek szóló kérdését ne kommentben tegye fel! Használja helyette a kérdés-válasz funkciót, kérdésében hivatkozzon az érintett írásra, lehetőleg annak URL-jét is megadva. A választ csak így tudjuk garantálni. Köszönjük!
Az Adózóna moderálási alapelveit ITT találja.




További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Ajándék kupon

dr. Kelemen László

adószakértő, jogász

Unión kívüli szolgáltatás

dr. Kelemen László

adószakértő, jogász

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2024 április
H K Sze Cs P Sz V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 1 2 3 4 5

Együttműködő partnereink