hourglass_empty Ez a cikk több mint 30 napja íródott, ezért előfordulhat, hogy a benne lévő információk már nem aktuálisak! Témába vágó friss cikkekért használja a keresőt

Munkavállalói kártérítési ügyben döntött a Kúria

  • adozona.hu

A felperes a keresetében kártérítés megfizetésére kérte kötelezni a vele munkaviszonyban álló alperest. Arra hivatkozott, hogy az alperes a képviseletében eljárva megfelelő felhatalmazás hiányában írt alá három évre szóló – sportrendezvény megrendezésére vonatkozó – jogbérleti szerződést, majd az elnökség jóváhagyása nélkül lemondta egy verseny megrendezését és kötelezettséget vállalt annak elmaradása miatt felmerült költségek megfizetésére.

A másodfokú bíróság helybenhagyta az elsőfokú bíróság keresetet elutasító döntését arra tekintettel, hogy a felperes nem tudta bizonyítani az alperes kártérítési felelősségének megállapításához szükséges konjunktív feltételek mindegyikének fennálltát.

A Kúria a felperes felülvizsgálati kérelme folytán a jogerős ítéletet hatályában fenntartotta. Nem értett egyet a jogerős ítélet kár bekövetkeztének hiánya körében tett megállapításával, ugyanakkor rögzítette, hogy a felperes a felülvizsgálati kérelmében nem támadta a jogerős ítéletnek az okozati összefüggés hiányának megállapítására vonatkozó rendelkezését, ezért a jogerős ítéletet hatályában fenntartotta.

Hozzon ki többet az Adózónából!
Előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink teljes terjedelmükben olvashatják cikkeinket, emellett többek között elérik a Kérdések és Válaszok archívum valamennyi válaszát, és kérdezhetnek szakértőinktől is.

Hozzászólások (0)

Új hozzászólás

Kérjük, hogy szakértőinknek szóló kérdését ne kommentben tegye fel! Használja helyette a kérdés-válasz funkciót, kérdésében hivatkozzon az érintett írásra, lehetőleg annak URL-jét is megadva. A választ csak így tudjuk garantálni. Köszönjük!
Az Adózóna moderálási alapelveit ITT találja.




További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Családi pótlék / koszovói állampogár

Széles Imre

tb-szakértő

Kapcsolt vállalkozások minősítése

dr. Buzády Csongor, LL.M. (Berlin)

ügyvéd, vállalatfinanszírozási szakjogász

Buzády és Udvari Ügyvédi Iroda, partner

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2025 augusztus
H K Sze Cs P Sz V
28 29 30 31 1 2 3
4 5 6 7 8 9 10
11 12 13 14 15 16 17
18 19 20 21 22 23 24
25 26 27 28 29 30 31

Együttműködő partnereink